Szamóca és a Borsótolvaj

Szamóca és a Borsótolvaj.

A reggeli nap első meleg sugarainál szeretett mosakodni a cica. Gondosan végignyalogatta a pocakját és mind a négy mancsát, majd végezetül a nyakán lévő vastag bundát tisztította meg. Mikor már elégedett volt csillogó, vörös szőrével, úgy gondolta, érdemes megnézni, hogy érkezett-e már valami reggeli a tálkájába. Bement a macskaajtón a házba. Felhörpintett néhány deci langyos tehéntejet, majd hálásan dorombolt kicsit a gazdájának. Teli pocakkal egyre nehezebbnek érezte szemhéjait és úgy döntött, hogy a virágzó cseresznyefa tövében fog egy nagyot szunyókálni.

Éppen a frissen kibújt nárciszok és tulipánok között bandukolt, amikor észrevette a betolakodót. Nem volt szokatlan, hogy különféle állatok voltak a kertben, mert szerettek megpihenni a számtalan gyümölcsfa, vagy bogyós-bokor valamelyikén, de egyikük sem volt hasonlatos ezzel a madárral. Sárga rövid csőre és szénfekete tollazata volt. Majdnem akkora, mint egy házigalamb és a frissen elültetett magokat szedegette ki épp a veteményeskertből.

- Hé' pajtás! - szólította meg, amikor odaért. - Az a borsószem, amit a csőrödben tartasz, nos, nem a tiéd.
A madár két könnyű szárnycsapással fellibent a szárítókötélre, majd színpadiasan meghajolt.
- Frigyes vagyok a holló. A barátaimnak csak Frici. Aztán lenyelte a száraz magot. - Most már az enyém. - mondta gúnyosan.
-Szamócának hívnak és szeretnélek szépen kérni rá, hogy hagyd abba. Szükségünk van a zöldségeinkre.
- No lám csak! Csősznek állt a macska. - nevetgélt Frigyes. Lelibbent a kötélről és minden figyelmeztetés nélkül, nagyott csípett a kiscica arcába.
- Talán ha sólyom lennél, vagy egy nagyobbacska kutya, akkor félnék tőled. De hogy én megijedjek egy apró szőrpamacstól? Még mit nem. Legalább az ízed lehetne olyan, mint a szamócának, akkor megehetnélek téged is.

A macska arca most még vörösebbnek látszott. Részint a csípéstől, részint a gúnyos megjegyzésektől. S bár a holló nagyobb volt nála és valószínűleg erősebb is, összeszedte minden bátorságát és úgy döntött megvédelmezi a kertet. Ráugrott Fricire és néhány pillanatra még fölébe került, majd a holló volt az ő hátán, ahogy birkózva hemperegtek a friss veteményesben. Szamóca próbálta mancsival távol tartani Frigyes csapkodó csőrét, de ez nem sikerült minden alkalommal és fájdalmas csípéseket volt kénytelen elviselni a birkózás közben.

Hamar rájött, hogy nem győzhet, így látszólag menekülőre fogta a dolgot. Jól sejtette, hogy a gőgös holló követni fogja. Kihasználta gyorsaságát és kiugrott a kertből. Megkerülte az öreg sárgabarackfát, majd fékezés nélkül átfutott az orgonabokor ágacskái között, de sehogy sem tudta lerázni a mögötte repülő mérges madarat.

Frigyes diadalittas vijjogással vetette magát utána, amikor látta, hogy Szamóca a kerítés tövében álló vaskos rózsabokor felé fut, ahol végre elkaphatja. A kiscica lassított is, ahogy azt a holló remélte és nagyra nyitotta a csőrét, hogy jól megcsípkedje a popóját. Már éppen elérte volna, amikor az ügyes macska könnyed mozdulattal felfutott a magas kerítésre, ahonnan ellökte magát hátrafelé és a levegőben összetalálkozva lekevert egy jókorát a meglepett Frigyesnek, amitől az hangos csattanással a rózsába esett.

Olyan hangot adott, mint egy autó riasztója és kétségbeesetten próbálta magát kiszabadítani, mert egy tövises rózsaszál a lábára csavarodott. Riadalma félelemmé változott amikor meglátta, hogy a vörös cica lassan közelebb sétál hozzá és kimereszti pengeéles karmait.

- Tudod ilyenkor tavasszal - mondta Szamóca – nagyon szeszélyes az időjárás. Reggel még szépen süt a napocska, de délben már lehet, hogy csepereg az eső, estére meg feltámad a szél. Ilyenkor előfordul sajnos, hogy a kis gazdám megfázik, mikor kint játszik a kertben és az anyukája finom, meleg zöldséglevest főz neki, hogy gyorsan meggyógyuljon.

Lesújtott karmos mancsával és egy csapással kiszabadította a megszeppent madarat. - Ezért nem fogom hagyni, hogy megedd a borsót és a többi zöldségmagot sem. Legyek bármennyire kicsi is, vigyázni fogok azokra, akiket szeretek.

Frigyes illedelmesen bocsánatot kért és megköszönte szépen, hogy Szamóca szabadon engedte és nem bántotta, majd elrepült a kertből. A cica pedig elnyúlt a dús fűben a cseresznyefa alatt, ahogy tervezte és a dolgozó méhecskék zúgására hamar elnyomta az álom.