Talpmanó és a kupakba szorult fejű Szarka

Talpmanó és a kupakba szorult fejű Szarka.

A kis kerti tavon innen a nagy komposztálón túl, ahol a sorházak között egy mesebeli kertecske lapul, éppen akkor, amikor Talpmanó kidugta orrocskáját a levendula bokor alól, nos éppen abban a pillanatban egy torzonborz szarka zuttyant le a tópartra. A tollai összevissza meredeztek és fekete olajfoltok tarkították, a fél szeme előtt egy műanyag kupak volt a fejére drótozva.

Talpmanó nem volt ijedős, de most a kelleténél kicsit lassabban merészkedett elő. Máskor is járt már a tónál szarka, de annak nem volt ilyen ijesztő a kinézete.

-Virágos szép napot kívánok!- vett egy nagy levegőt és a vendég elé lépett.

-Hát te meg ki a szösz vagy? Hogy nézel ki?- röhögött hangosan a szarka.

Talpmanónak furcsa volt ez a köszönés helyetti kérdés meg a túl hangos nevetés, de semmi rosszra nem gondolt.

- Talpmanó vagyok és itt élek a tóparton. S benned kit tisztelhetek?- kérdezte udvariasan.

- Talpmanó? Nem inkább fülesmanó? Akkora a füled, mint egy nyúlnak- hahotázott tovább a szarka.

A kis manó még sosem találkozott udvariatlansággal, ezért nem is tudta, hogy most éppen kicsúfolják. Továbbra is kedves maradt a látogatóhoz.

- Mi járatban vagy felénk? Segíthetek valamiben?- érdeklődött.

- Semmi közöd hozzá füles! Kotródj innen, amíg szépen mondom!- rivallt rá a szarka.

A közelben kergetőző verebek ijedten hussantak el, de a kis manó még mindig nem értette miért hangoskodik vele ez a madár, hiszen semmi baja sincs a hallásának.

- Érezd magad jól, most megyek, mert dolgom van- búcsúzott, de a szarka már nem figyelt rá.

Másnap, amikor a hajnali harmat rápottyant az orra hegyére, Talpmanó boldogan nyújtózott egy nagyot. Szerette a reggeleket, a napsütésben pompázó virágokat, a szorgalmasan gyűjtögető méhecskéket, a vidáman csicsergő madarakat.

Most azonban nem hallott madárcsicsergést, csak egy reszelős, hangos kiabálást:

- Azt mondtam, hogy aki inni akar a tóból, annak fizetni kell érte!

Talpmanó összerezzent, szokatlan érzés járta át a szívét. A természetben a sok-sok élőlény között a nagylábú manófélék azok, akik gondoskodnak arról, hogy a közelükben lévők nyugalomban éljenek egymással. Talpuk nyomán a fű is zöldebb, szép nagy fülükkel mindent meghallanak és oda sietnek, ahol szükség van rájuk.

Ez a kiskert már nagyon régóta az ő felügyelete alá tartozott és még soha, ehhez hasonló se történt.

Előbújt és a tóparton pöffeszkedő szarka elé állt:

- Kedves szarka! Miért kiabálsz? Ez a tó mindenkié, itt nem kell fizetni semmiért, senkinek!

- Már megint te vagy az? Tűnj innen, ha jót akarsz – ripakodott rá a szarka és mérgesen megrázta a tollát. Egy hatalmas olajcsepp hullott Talpmanó lábára.

Hirtelen ólmos fáradtságot érzett és reszketni kezdett. Elvánszorgott a levendulabokorhoz, lerogyott a földre és mély álomba merült.

Ki tudja mióta feküdt már ott, amikor egyszer csak egy ismerős hangot hallott a füle mellett:

- Talpmanó, kedves barátom, mi van veled? Kérlek, válaszolj!- suttogta egyik barátja Cickány.

- Nem tudom…-nyöszörögte.

Cickány erősen törte a fejét, hogy mit csináljon, végül arra jutott, hogy segítséget hív.

Körbe szaladgálta a kertet és mindenkit a levendula bokorhoz hívott.

Jó sokan összegyűltek és bánatosan nézték Talpmanót, aki csak feküdt ott összekucorodva.

- Mi az a fekete folt a lábán?- kérdezte Katica- azt hittem csak nekem vannak ilyen szép fekete pettyeim!

Cickány kicsit rövidlátó volt, de ahogy közelebb hajolt észrevette az olajcseppet kis barátja lábán. Megszimatolta és fintorogva így szólt:

- Ez valami büdös, ismeretlen dolog, ilyen szagot éreztem a Szarka közelében is.

- Töröljük le! – indítványozta Veréb és egy puha tollat szedett ki a szárnya alól.

Ahogy sikerült letörölniük a foltot, Talpmanó lassan magához tért. Felült és körbenézett.

- Mi történt? Milyen sokan vagytok! Elfelejtkeztem valamiről?- kérdezte.

- Jaj, de jó hogy felébredtél. Már napok óta hiányoltunk, de Cickány csak most talált rád. Valami méreg került a lábadra, amitől mély álomba zuhantál. De letöröltük és most magadhoz tértél!- lelkendezett Csiga és tőle szokatlan módon, majd kiugrott a házából.

Ekkor Gyíkocska surrant be a bokor alá:

- Talpmanó, óriási baj van! Amióta itt van a tóparton Szarka, minden megváltozott. Senkit nem enged a víz közelébe, azt mondja fizetni kell a vízért.

- Én is csak éjszaka tudtam odaosonni, amikor elaludt végre- siránkozott Egérke.

Talpmanó egyre gondterheltebben nézett, ahogy egymás után sorolták a panaszaikat.

- Képzeljétek már olyan szomjas voltam, hogy a messzi tóhoz repültem el tegnap. Ott beszélgettem egy kicsit Gerlével, s ő azt mondta, hogy Szarka azóta ilyen, amióta a fejére szorult az a kupaknak nevezett tárgy. Azelőtt rendes volt, olyan, mint bármelyik másik szarka. Már sorba járt jó néhány tavat és mindenütt felfordulást okozott. Miután mindent tönkretesz tovább áll- csivitelte Fecske.

- Aha, szóval a szeme előtt az a valami, az tehet róla, hogy elferdült a gondolkodása!- csillant fel Talpmanó szeme. – Akkor valahogy meg kell tőle szabadítanunk!

Addig susmorogtak, míg megszületett a nagy terv. Megállás nélkül, egész nap a tóhoz jártak.  Szarka nem győzte a fejét kapkodni és befalni a sok ennivalót, amit elé hordtak. Ha egy üzlet beindul, gondolta elégedetten! Estére már majd kipukkant a sok finomságtól. Mire megjelent az Esthajnalcsillag az égen, elégedetten elaludt.  Szentjánosbogarak világították meg a kis kertet és a Szarka felé settenkedőket. Lélegzetvisszafojtva figyelték, ahogy Süni éles kis karmaival lekapja Szarka fejéről a kupakot! Kicsit rángatnia kellett, mert jól rá volt szorulva, de egyszer csak, zsupsz, sikerült. Abban a pillanatban felébredt Szarka és már nyitotta a csőrét. Mindenki megdermedve figyelt, mert azt hitték újabb rikácsolással zavarja el őket, de csak egy ijedt cserr hagyta el Szarka torkát, majd hirtelen sírva fakadt:

- Jaj, de fáj a pocakom! Jaj, de viszket mindenem!- szipogott.

- Éljen! Sikerült! – kiáltottak fel egyszerre a kis állatok.

Amikor elmesélték Szarkának, hogy mi történt, úgy elszégyellte magát, hogy alig győzték megvigasztalni. Segítettek letisztogatni a tollát és nagyon kedvesen bántak vele. Pár nap múlva Szarka útra kelt, hogy helyrehozza a többi tónál okozott károkat.

- Talpmanó! Neked van a legszebb füled a világon és köszönöm, hogy kedves voltál velem akkor is, amikor én kicsúfoltalak és megbetegítettelek! Sajnálom, hogy ennyi bajt okoztam, de ígérem, ezután csak jókat fogtok rólam hallani!- mondta búcsúzóul.

Így esett, hogy a kis kerti tavon innen és a nagy komposztálón túl újra minden visszazökkent a régi kerékvágásba, mert a nagy bajban is képesek voltak összefogni a kert lakói.