Tara az állatkertben

Tara az állatkertben.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy aranyfürtű kislány, akit Tarának hívtak. Tarához egy szép nyári napon vendégek érkeztek a messzi Ausztráliából. A családnak volt egy kisfia, Robi.  Tara és Robi elhatározták, hogy kirándulni mennek a Palicsi állatkertbe a szüleikkel.

Brrrrrrr-berregett fel a reggeli csendben az ébresztőóra. Tara álmosan átfordult a másik oldalára.

-Ébresztő! A hasadra süt a nap!- szólt neki az anyukája. Tara szívesen lustálkodott volna még egy kicsit, de amikor eszébe jutott, hogy ma mennek az állatkertbe, vidáman kiugrott az ágyból.

-Állatkert! Juppi!- kiáltotta hangosan és mint a szélvész végigrohant a házon.

-Csak lassan!- intette le az apukája- először fel is kell öltöznöd, reggelizned kell és fogat mosnod! Tara türelmetlenül látott neki a készülődésnek. Minél előbb az állatkertbe szeretett volna menni.

-A kiflit majd útközben megeszem!- kérlelte a szüleit és már húzta is fel a szandáljait.

Az állatkert előtt Robi és szülei már várták őket.

-Szia Robi!- szólt Tara és boldogan ölelte meg kisbarátját. A pénztár kinyílt és Tara fontoskodva adta át az éves belépőjét. A pénztárosnéni térképet nyújtott át Tarának.

Tessék! Legyen a tied! –adta oda Robinak. Én úgyis ismerem az utat.

A gyerekek kézen fogva indultak el felfedezni az állatkertet.

-Nézd Robi! Ezek itt a mosómacik!-kalauzolta Tara a kisfiút, hiszen ő szinte állandó vendég volt itt.

-Jaj, de aranyosak!- álmélodott Robi, de Tara már húzta is tovább a következő ketrechez.

-Itt vannak a deguk! Nemrég kicsinyeik születtek, ezért nem szabad hangoskodnunk!- oktatta ki Tara a kisbarátját. –Gyere nézzük meg a halastavat!-száguldott tovább a kislány. A gyerekek sorban megnézték a párduct, a papagájokat, a krokodilt és a barna medvét.

-Menjünk be a maci barlangjába! –mondta Tara és már el is tűnt a barlang mélyében. Mikor megfordult, észrevette, hogy egyedül van. Kiszaladt a barlangból és akkor látta, hogy Robi szomorkodva fogja az anyukája kezét.

-Mi a baj Robi?- Kérdezte tőle aggódva.

-Félek a sötétben.-mondta szégyenlősen a kisfiú.

-Annyi baj legyen! Amikor kicsi voltam, én is féltem.- vígasztalta Tara a kisfiút.

-Gyere, megmutatom a kisoroszlánt!- kiáltott kacagva és szökdécselve eliramodott. Mire az állatkerti büféhez értek, nagyon kimelegedtek.

-Gyertek, pihenjünk meg egy kicsit -javasolták a szüleik. A gyerekek mohón majszolták el a finom fagylaltot. Miután megpihentek, megnézték a tapírokat, az őzeket, a lámákat és a púpos tevéket is. A majmoknál hosszan elidőztek, fényképezkedtek és nagyokat nevettek a majmok játszadozásán.

-Menjünk a játszótérre! –kiáltották kórusban a gyerekek.

-Rendben, de nem maradunk sokáig, még sok állat van hátra!- mondta Tara apukája. Amíg a gyerekek a játszótéren játszottak, addig a szüleik megnézték a kiskecskéket.

Tara és Robi útja ezután a hüllők házába vezetett.

-Mekkora kígyó!-ámuldozott Robi és félénken odasimult az anyukája lábához.

-Ne félj! Nem tud kijönni a terráriumból. –mondta neki Tara, de Robit nem tudta meggyőzni.

Miután kijöttek, a kisfiú a térképet tanulmányozta elmélyülten.

-E szerint, hátra vannak még a kenguruk, a lovak és a tigrisek.-magyarázta az apukájának. -Ez pedig itt a kijárat!-mutatott rá a térkép egy pontjára Robi.

Miközben a felnőttek elmélyülten beszélgettek, Tara pedig a lovakat csodálta, egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Robi nincs mellette.

-Robi! Robi! Merre vagy?- kiabált egyre hangosabban. Erre már a szülei is feleszméltek és ijedten a keresésére indultak. Keresték a papagájházban, a játszótéren, a fagyisnál, de Robi sehol sem volt. A kétségbeesett szülők már azon voltak, hogy értesítik a rendőrséget, mikor egyszercsak meglátták, hogy a kisfiú feléjük tart a pénztárosnénivel. Robi és a szülei sírva-nevetve ölelkeztek össze.

-Hol voltál? –kérdezték tőle, mikor kicsit megnyugodtak.

-Amíg ti a lovakat néztétek, addig én gondoltam, hogy közelebbről szemügyre veszem a sasokat és a keselyűket. Mire megfordultam, már nem láttalak bennetek. Féltem a keresésetekre indulni, nehogy jobban eltévedjek, ezért követtem a térképet, eljutottam a kijáratig és segítséget kértem a pénztárosnénitől.

-Nagyon ügyes voltál, hogy így feltaláltad magad, de máskor kérlek ne kóborolj el! Nagyon ránk ijesztettél! Először mindig kérj tőlünk engedélyt, ha valamit szeretnél!- magyarázták Robinak a szülei.

-Sajnálom-mondta bűnbánóan Robi.-Többet ilyet nem csinálok!

A gyerekek kifelé menet még fényképezkedtek a hatalmas virágokból ültetett pávánál és megfogadták egymásnak, hogy ide még egyszer visszatérnek.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy aranyfürtű kislány, akit Tarának hívtak. Tarához egy szép nyári napon vendégek érkeztek a messzi Ausztráliából. A családnak volt egy kisfia, Robi.  Tara és Robi elhatározták, hogy kirándulni mennek a Palicsi állatkertbe a szüleikkel.

Brrrrrrr-berregett fel a reggeli csendben az ébresztőóra. Tara álmosan átfordult a másik oldalára.

-Ébresztő! A hasadra süt a nap!- szólt neki az anyukája. Tara szívesen lustálkodott volna még egy kicsit, de amikor eszébe jutott, hogy ma mennek az állatkertbe, vidáman kiugrott az ágyból.

-Állatkert! Juppi!- kiáltotta hangosan és mint a szélvész végigrohant a házon.

-Csak lassan!- intette le az apukája- először fel is kell öltöznöd, reggelizned kell és fogat mosnod! Tara türelmetlenül látott neki a készülődésnek. Minél előbb az állatkertbe szeretett volna menni.

-A kiflit majd útközben megeszem!- kérlelte a szüleit és már húzta is fel a szandáljait.

Az állatkert előtt Robi és szülei már várták őket.

-Szia Robi!- szólt Tara és boldogan ölelte meg kisbarátját. A pénztár kinyílt és Tara fontoskodva adta át az éves belépőjét. A pénztárosnéni térképet nyújtott át Tarának.

Tessék! Legyen a tied! –adta oda Robinak. Én úgyis ismerem az utat.

A gyerekek kézen fogva indultak el felfedezni az állatkertet.

-Nézd Robi! Ezek itt a mosómacik!-kalauzolta Tara a kisfiút, hiszen ő szinte állandó vendég volt itt.

-Jaj, de aranyosak!- álmélodott Robi, de Tara már húzta is tovább a következő ketrechez.

-Itt vannak a deguk! Nemrég kicsinyeik születtek, ezért nem szabad hangoskodnunk!- oktatta ki Tara a kisbarátját. –Gyere nézzük meg a halastavat!-száguldott tovább a kislány. A gyerekek sorban megnézték a párduct, a papagájokat, a krokodilt és a barna medvét.

-Menjünk be a maci barlangjába! –mondta Tara és már el is tűnt a barlang mélyében. Mikor megfordult, észrevette, hogy egyedül van. Kiszaladt a barlangból és akkor látta, hogy Robi szomorkodva fogja az anyukája kezét.

-Mi a baj Robi?- Kérdezte tőle aggódva.

-Félek a sötétben.-mondta szégyenlősen a kisfiú.

-Annyi baj legyen! Amikor kicsi voltam, én is féltem.- vígasztalta Tara a kisfiút.

-Gyere, megmutatom a kisoroszlánt!- kiáltott kacagva és szökdécselve eliramodott. Mire az állatkerti büféhez értek, nagyon kimelegedtek.

-Gyertek, pihenjünk meg egy kicsit -javasolták a szüleik. A gyerekek mohón majszolták el a finom fagylaltot. Miután megpihentek, megnézték a tapírokat, az őzeket, a lámákat és a púpos tevéket is. A majmoknál hosszan elidőztek, fényképezkedtek és nagyokat nevettek a majmok játszadozásán.

-Menjünk a játszótérre! –kiáltották kórusban a gyerekek.

-Rendben, de nem maradunk sokáig, még sok állat van hátra!- mondta Tara apukája. Amíg a gyerekek a játszótéren játszottak, addig a szüleik megnézték a kiskecskéket.

Tara és Robi útja ezután a hüllők házába vezetett.

-Mekkora kígyó!-ámuldozott Robi és félénken odasimult az anyukája lábához.

-Ne félj! Nem tud kijönni a terráriumból. –mondta neki Tara, de Robit nem tudta meggyőzni.

Miután kijöttek, a kisfiú a térképet tanulmányozta elmélyülten.

-E szerint, hátra vannak még a kenguruk, a lovak és a tigrisek.-magyarázta az apukájának. -Ez pedig itt a kijárat!-mutatott rá a térkép egy pontjára Robi.

Miközben a felnőttek elmélyülten beszélgettek, Tara pedig a lovakat csodálta, egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Robi nincs mellette.

-Robi! Robi! Merre vagy?- kiabált egyre hangosabban. Erre már a szülei is feleszméltek és ijedten a keresésére indultak. Keresték a papagájházban, a játszótéren, a fagyisnál, de Robi sehol sem volt. A kétségbeesett szülők már azon voltak, hogy értesítik a rendőrséget, mikor egyszercsak meglátták, hogy a kisfiú feléjük tart a pénztárosnénivel. Robi és a szülei sírva-nevetve ölelkeztek össze.

-Hol voltál? –kérdezték tőle, mikor kicsit megnyugodtak.

-Amíg ti a lovakat néztétek, addig én gondoltam, hogy közelebbről szemügyre veszem a sasokat és a keselyűket. Mire megfordultam, már nem láttalak bennetek. Féltem a keresésetekre indulni, nehogy jobban eltévedjek, ezért követtem a térképet, eljutottam a kijáratig és segítséget kértem a pénztárosnénitől.

-Nagyon ügyes voltál, hogy így feltaláltad magad, de máskor kérlek ne kóborolj el! Nagyon ránk ijesztettél! Először mindig kérj tőlünk engedélyt, ha valamit szeretnél!- magyarázták Robinak a szülei.

-Sajnálom-mondta bűnbánóan Robi.-Többet ilyet nem csinálok!

A gyerekek kifelé menet még fényképezkedtek a hatalmas virágokból ültetett pávánál és megfogadták egymásnak, hogy ide még egyszer visszatérnek.x