Tavaszi ébredés

Tavaszi ébredés.

Az enyhe tél után, korán érkezett a tavasz, és a hóvirágok fehér kalapokkal köszöntötték a jó hír hozót. Katica lányka az öreg almafa tövében telelt, gondosan betakart ágyikója a levelek alatt pihent. Itt érte utol a derűs Napsugár, aki a kikandikáló lábait addig cirógatta, amíg a pettyeshátú papucsot nem húzott idei első teája főzéséhez.

Ábrándos motoszkálás közben elővette a szép, pettyes ruháját, kicsit leporolta, nézte-nézte, de be kellett látnia, hogy a téli fagy megviselte. Megkereste nagyi mosószappan receptjét, és még a pillangók ébredése előtt elindult, hogy hozzávalóként borostyánleveleket szedjen elkészítéshez.

Nem is kellett messzire mennie, a téglakerítést keresztül-kasul befutották a borostyán olajzöldlevelű indái. Szedett egy nagy, kerek levelet, elhúzta az áztatóig, és egy régi szemüveglencsével addig melegítette, míg a levélrostokból ki nem ázott a szaponin nevű mosólé. Tett bele egy kis szárított levendulaszirmot, hogy a tavaszi bálon távol tartsa a kellemetlen molykérőket. Amikor a főzet jól összeért, szappan formákba töltötte és egy napsütötte kőre helyezte megdermedni.

Ezután elővette piros köpönyegét, a foltokat alaposan megvizsgálta, és a meggyengült  varrásokat egy-két öltéssel megerősítette.

Délre már ki is mosta szép, pöttyös ruháját, ami a szárítókötélre terítve várta, hogy a langyos szellő megszárítsa. Eközben, a fa kérgében felébredtek a pillangók és csápjaik tisztogatása után lelkiismeretes szárnyvasalásba kezdtek.

Feljebb az odúban a futrinkafélék és zöldfátyolkák bábjai koccantak össze, mert ideje volt az ébredésnek, fejlődésnek. De mire is ez a nagy készülődés, sürgés-forgás, mosás és vasalás a bogarak életében?

A nagy találkozást Tavasz rendezte és egy virágbálba hívta a résztvevőket. Egy ilyen  csodás rendezvényen nemcsak zümmögéssel és tánccal emelik a hangulatot, de nagyszerű lehetőség arra is, hogy a régi barátok mellett újakkal ismerkedjünk meg.

Reményteli szívvel, kifényesített ruhában indult el az eseményre Katica, akire a barátai már a táncparketten vártak. A rigók és a cinegék énekeltek, az ébredező méhek döngicséltek, az ibolyák bódító illata szállt a levegőben.

Ekkor egy éles segélykiáltás törte meg a vidám hangulatot.

Az ijedt zenészek elhallgattak, és mindenki kétségbeesetten futkosni kezdett keresve a rémült a hang forrását. Szólongatták, kiabáltak, majd csakhamar megtalálták a fiatal mezei futrinkát, aki egy fűszálon csüngve, kétségbeesve jajveszékelt.

– Sajnos túl magasra másztam, de lefelé már nem volt bátorságom  se a visszamászáshoz, se a röppenéshez – mondta sírva.

Közben a fűszál, amin felmászott meghajlott a szélben, így ő ott maradt, kapaszkodva.

A baráti társaság jót derült a tapasztalatlan legényke helyzetén. Biztatták, hogy csak ugorjon, vegyen egy nagy levegőt, és már földet is érne, de hiába.

– Közel van, csak egy kis lendület! – zümmögték a méhek.

– Nagy levegő, bátorság és már itt is vagy! – bátorították a lepkék.

Majd Katica is közelebb lépett.

– Miért nem mersz ugrani? – kérdezte – A szárnyaddal segíthetsz. Óvatosan kinyitod, és mint egy ernyővel, lassan leereszkedsz – buzdította, miközben mellé szállt, hogy jobban lássa a fiúcska összeszorított fedőszárnyait.

– Nem, nem, nem merem! Az egyiken egy gyógyult repedés van, és nem tudom, hogy viselné, ha belekezdenék. Mi van, ha nem bír el, ha még gyenge a szárnyam? Mi lesz, ha újra szétnyílik a seb és fájni fog? – szipogta a futrinka.

– Igen, látom a forradást, de azt is, hogy készen állsz a repülésre. Ez egy jó lehetőség, hogy elengedd  a régi sebet és vele együtt a félelmet is – biztatta Katica.

A mezei futrinka szíve mélyén érezte, hogy Katicának igaza van.

– Hogy szeretnéd? Itt kísérjelek a levegőben vagy lentről szurkoljak neked? – kérdezte Katica.

A mezei futrinka keze egyre jobban izzadt, a levél csak csúszott, és a szíve majd kiugrott a helyéről. Nem bírt válaszolni. A  szorongató gondolatok között egyszer csak eszébe jutott, hogy otthon már próbálgatta a szárnyait. Nézte Katicát, ahogy légiesen repkedett a levegőben és arra jutott, hogy nem akar ezzel a sérüléssel élni. Hiszen ez már tényleg csak  egy emlék, és nem a valóság.

Behunyta a szemét, nagy levegőt vett, és kicsi mozdulatokkal meglengette magát a növényen. A szárnyai rögtön  kinyíltak, észrevétlenül tartották fent a levegőben, majd finoman a földre helyezték.

Mire kinyitotta a szemét, a zenekar már újra játszott, kezet ráztak vele az ismerősei és sokan gratuláltak. A félelem szorítását mindenki ismerte, a leküzdésére való ráébredés, pedig egy új kezdetet jelent.

Tavasz csak mosolygott tulipános kelyhe mögül, hisz az elengedés új mezőket nyitott meg kis bogarai életében.