Tavaszváró

Tavaszváró.

A jégcsapok olvadoznak, simogat az enyhe szél.
Félre billent hósapkával elballag a hideg tél.
Kezén-lábán a víz csöpög, már távolról integet,
Kopasz ágon a rügy pattan, újra itt a kikelet!
Enyhe szellő a ködfátylat darabokra tépi szét,
A pacsirta is felébredt, hallottam az énekét.
Vékony már a hó dunnája, itt-ott rongyos is kicsit,
Zöld fűszál közt a hóvirág fehér feje kivirít.
A tavaszi napsugárban melegszik az őzike.
Az erdőszéli zöld fű között kinyílott a tőzike.
Fecske madár fészkére száll, hallatja:csivit-csivit!
Azt csicsergi hogy az apró, kék ibolya is kinyílt.
Gólya mama a kéményen otthonára rátalál.
Igazgatja már a fészkét. Tojást kéne rakni már!
Amikor a kéményre száll, akkor mindig kelepel.
Gólya papa a szomszédból vele folyton felesel.
Épp eleget áztunk, fáztunk, hideg volt a hosszú tél,
Sokat táncolt itt közöttünk a jeges északi szél.
Kopogtatnak, és betoppan: Sándor, József, Benedek!
Nyissátok ki a zsákotok! Hoztatok-e meleget?
Sötét felhő fent az égen, csipp-csepp, csepeg az eresz.
Újra szalad a kis patak, medrében helyet keres.
Felcsillan három arany hal, hátukra sütött a Nap,
Alvó természet felébred! Minden új erőre kap!