Téli őszapó

Téli őszapó.

Pintér Jávor

Téli őszapó

            Egyszer volt, hol nem volt egy őszapó madárka, akinek nagyon változatos nevet adtak, egyszerűen azt: Őszapó.

            Egy téli reggelen Őszapó arra ébredt, hogy a fészke tetejére tapad a selymes, fehér hó. Az őszapók abban érdekesek, hogy gömbalakú a fészkük, csak kis bejárata van. Őszapó kinézett a házából:

- Csudaszép ez a hó! Méghozzá milyen gyönyörűen megmarad a fákon! – ujjongott. – Jól leszigeteli a házikómat.

            Felborzolta tollait és kiszállt a hidegbe. A fák mesebelien szikráztak. Őszapó még életében nem látott ilyen hihetetlenül szépet. Egy kis dalt talált ki:

- Esik a hó,
szép a házikóm!

            Így dalolva szálldosott. Olyan boldog lett, mint még soha. Ezért szállt, szállt az ének a torkából.
            Ide-oda repült. Egyszer csak valami érdekeset látott meg, egy új fészekhelyet, ami az eddiginél is gyönyörűségesebb helyen volt. Úgy határozott, áttelepíti valahogyan oda a fészkét.

            Összehívta az összes nem költöző madarat a vidékről. Nekiállt mondókájának, ami így hangzott:
- Láttam egy nagyon szép helyet, ahova át szeretném telepíteni a lakásomat. Segítetek? – csiripelte.

            A többsége madár beleegyezett és megbeszélték, hogyan csinálják.

Szaj, a szajkó berepült a fészek alá. Ő lett a légi talicska. A többiek megfogták óvatosan a karmukkal a fészket és egyensúlyozták. Így szállították a kiszemelt helyre. Közben fagyott földdarabkákat szopogattak a csőrükben, hogy megolvadjanak és a sárral feltapaszthassák a fészket. Jól sikerült minden. Őszapó beleköltözött. Elnevezte új területét. Mesebelinek. Táblát is készített. Rá véste a terület nevét. Mind ezek előtt megköszönte a segítséget. Boldogan beszállt lakhelyére.

***

            Pár nap múlva Őszapó arra ébredt, hogy gyerekek kiáltoztak.

- A fészkem felé közelednek – mondta magában.

            Meglapult, nehogy észrevegyék.

- Csak én veszem, őket észre ők meg nem vesznek észre – hetvenkedett.

A gyerekek lovas szánnal mentek az iskolába. Hamar eltávolodtak Őszapó nagy örömére. De az emberek ricsajára más állatok is megriadtak. Hirtelen Őszapó arra lett figyelmes, hogy röfögés és csörtetés közeledik. Egyből tudta, hogy vaddisznók jönnek. Úgy meglapult, az állatok észre sem vették. Folytatta szunyókálását, amíg a következőként arra járó szarvasok meg nem riasztották álmát. Jó sok látnivalója akadt új fészkéből.

            Este őszapó gyönyörű naplementét láthatott, de épphogy álomba szenderült, mikor rémült kiáltás ébresztette fel. Vészjelzést hallott!

- Őszapó, segíts, megtámadt a róka! – kiabált egy nyúl a hold fényében. A róka már vitte a szájában.

            Őszapó egyből indult. El kezdte csipkodni a támadó fülét, aki egyből engedett. A megfogott köszönetet intett és eliszkolt.

            Őszapó végigtekintett a hótól ezüstösen ragyogó, mostmár békés, téli tájon és visszabújt aludni. Ha vissza nem bújt volna, az én mesém is tovább tartott volna.