Tökmag és az új szomszédok

Tökmag és az új szomszédok.

Tökmag a Csalogány utca cicája, egyeduralomban élt a környéken. Ismerte jól a házakat, családokat. Tudta melyik ház udvarán akad valami finom falat számára is, és melyik helyet érdemes elkerülni, ahol nem látják szívesen. Bodrit, az idős kuvaszt azonban nem bőszítette fel jelenléte. De Süti a kistacskó mindig hangos ugatással jelezte, hogy nincs maradása a házuk tájékán. Tökmagnak voltak igazán kedvelt helyei is. Józsi bácsiék gyakran jártak horgászni a patakhoz, így tudta, ott mindig számíthat néhány halacskára. Azt is tudta, hogy az utca végén Márti néninél megszaporodtak az egerek, ezért kedvére vadászhatott, aminek a néni nagyon örült.

Tökmag egész álló nap járta a környéket, csak éjszakára ment haza. A gazdája nem izgult érte. Tudta, hogy kalandor kiscicája a reggeli tejecskéjét sosem hagyja ki. Egy szép tavaszi napon azonban minden a feje tetejére fordult.

Tökmag a szokásos napra számított. „Most megiszom a tejecskémet, és megyek szundizok egyet az öreg tölgyfa árnyékában.” – morfondírozott ébredés után. „Azután pedig lejárom a kedvenc helyeimet. Péntek van, ilyenkor szokott Róza néni süteményt sütni az unokáinak, azt megkóstolom. Utána megint jöhet egy kis szieszta a tölgyfa alatt. Ha kipihentem magam, akkor meglátogatom Józsi bácsit, biztos lesz fogás ma is. És ha ott is jóllaktam, hazamegyek. Mára ennyi.” – gondolta el magában a kiscica.

Ahogy megitta a tejecskéjét, már indult is a kedvenc helyére, a nagy tölgyfához. Ez a fa az utca közepén, egy újonnan épült ház kertjében állt, Józsi bácsiék szomszédságában. Tökmag az új lakókkal nem sokat foglalkozott. Tudta, hogy őt itt nem zavarhatja senki és semmi. Ezen a szép pénteki napon azonban valami megváltozott. Ahogy haladt teljes nyugalomban a tölgyfa irányába, egyszer csak zajokat hallott és fura szagokat észlelt. „Mi ez?” – nyávogta magában. Ahogy beleszagolt a levegőbe, máris égtelen ugatásra figyelt fel. Két kis kutya rohant felé eszeveszetten. Tökmag a lomha tempóját, szélsebesre váltotta és egy szempillantás alatt fenn is volt a fán. „Te jó ég, ez meleg helyzet volt.” – gondolta. A két kiskutya pedig tovább csaholt.

Tökmag nem volt hozzászokva a gyorsasághoz. Ez testalkatán is jól látszott, hiszen egész álló nap csak evett és aludt. Fára már ősidők óta nem mászott. Teljesen kijött a gyakorlatból, de örült, hogy az ösztönei gyorsan visszazökkentették.

-          Bodza, Málna merre vagytok? – hallatszott a távolból egy hang.

A két kiskutya pedig tovább ugatott. A gazdája megtalálta őket a fa körül, hallotta, hogy a kutyusok látnak valamit a fán, de a nagy levelektől nem látszott a cica.

-          Biztos csak egy kis madár – gondolta a gazdijuk. – Gyertek, hagyjátok békén!

Bodza és Málna szófogadóan előre ment, de hátra sandítottak, hogy a macskának volt-e bátorsága lejönni a fáról.

Tökmag, aki nem volt hozzászokva ilyesfajta veszélyhelyzetekhez, megdermedve kapaszkodott egy nagy ágba. „Most jó nagy slamasztikába kerültem. Hogyan fogok innen lejönni?” – gondolkodott magában. „Ezeréve nem másztam fára, sőt a magas helyeket is messze elkerültem eddig.”

Telt-múlt az idő, de a kiscicának továbbra sem jött meg a bátorsága. Nem tudta, miként fogjon hozzá. Már a lábai is elgémberedtek. Végül talált magának egy pozíciót és lefeküdt a faágra. Közben beesteledett. Szegény már nagyon éhes volt és haza szeretett volna menni. De továbbra sem tudta, lejut-e innen valaha.

Eljött az éjszaka, majd a reggel is. Béni bácsi, Tökmag gazdája furcsállta, hogy cicája nem jött a reggeli tejecskére. Szólítgatta, kereste, de nem járt sikerrel. Aggódni kezdett a macskáért, aki sosem csinált még ilyet. Béni bácsi gondolt egyet, és elkezdte járni a környéket, hogy meglelje kis kedvencét. Kérdezte az utcabelieket, akik már jól ismerték Tökmagot, de senki sem látta. Szomorúan indult hazafelé, amikor egyszer csak égtelen ugatást hallott a nagy tölgyfa körül.  Eszébe jutott, hogy a kismacska a fa árnyékában szokott pihenni. Becsengetett hát az új szomszédokhoz, akik készséggel beengedték őt. Béni bácsi elmesélte, hogy a cicáját keresi, és a tölgyfa körül szeretne körülnézni.

Hátra sétáltak, a kiskutyák még mindig ott voltak és el nem mozdultak a fa alól. Béni bácsi elkezdte szólítgatni a Tökmagot, aki az ismerős hangra felfigyelt és nyávogva jelezte, hogy fenn van a fán.

-          Jaj, de jó! Hát itt vagy?! – könnyebült meg a gazdi. Már csak az a kérdés, hogy hozzuk le?

-          Van egy jó nagy létrám – mondta Olivér, a kiskutyák gazdája. – Felmegyek érte, és lehozom.

-          Jó ötlet! Köszönöm! – mondta Béni bácsi.

 Olivér gyorsan hozta is a létrát, felmászott rá. A rémült cicát a levelek eltakarták, így csak a hang után ment. Megtalálta, de Tökmag nagyon félt. Alig akarta elengedni az ágat.

-          Én le nem megyek innen, ezek a kutyák szétszednek engem. – siránkozott.

Bodza és Málna meghallotta, hogy a cica fél tőlük.

-          Tökmag, gyere le! Nem bántunk! Mi csak üdvözölni és játszani szerettünk volna! Ne haragudj, ha megijesztettünk. – mondták a kiskutyák.

-          Nem fogtok bántani? Ígéritek?

-          Mi senkit nem bántunk, kölykök vagyunk és érdekesnek találtunk, azért rohantunk feléd. Még sosem láttunk macskát, és most tanuljuk azt is, hogyan kell megvédeni a gazdiinkat.

-          Hát jó, megpróbálom elengedni az ágat, de már nagyon elzsibbadtak a végtagjaim.

Olivérnek sikerült végül leemelni a cicust, és lejött vele épségben a létrán.

-          Jaj, Tökmag! Úgy örülök, hogy nem esett bajod! Már égen-földön kerestelek.

A fáradt macska engedte magát simogatni. A kiskutyák megszaglászták és bocsánatot kértek, amiért megijesztették.

-          Semmi baj! Most már látom, hogy nem vagytok veszélyesek.

-          Ezentúl sosem ugatunk meg és nem kergetünk! Gyere át máskor is!

-          Rendben, köszönöm! De most azt hiszem hazamegyek a gazdimmal, és kipihenem ezt a nagy riadalmat.

Bodza, Málna és Tökmag jó barátságot kötöttek. A kiskutyák ezek után már valóban nem ugatták meg a cicust és Tökmag is nyugodtan folytatta a jól bevált napi teendőit.