Történet két pici mókusról. Az ősz és a karácsony 375.2.

Történet két pici mókusról. Az ősz és a karácsony 375.2..

Késő ősz van, ahonnan itt a mesémet most elkezdem,

Mindenkinek nagyon fog tetszeni, tiszta szívből remélem.

Már lehullottak az erdőben a fákról a szép színes levelek,

Melyek olykor varázslatosan érdekesek és gyönyörűek.

A természet ismét kezdi most, azt a színdarabot játszani,

Amit egy éve abba hagyott, mert új darabot kellett vállalni.

És eljött a premier ideje, megint itt van a változó ősz hidege,

Mely gyümölcsöt érlel és felkészít a pihenésre, a fagyra, a télre.

A mókus családnál nagy az öröm, valóra vált a szülők álma,

Mert kora ősszel mókus mama fiú ikreket hozott a világra.

Nagy boldogság a két kicsi lurkó, mert szépen fejlődnek, nőnek,

Huncutul pajkosak és kedvesek, szemük fénye a szülőknek.

Aranyosak és életre valóak a kis virgonc rosszcsont srácok,

Anyukájuk féltő s óvó szemekkel állandóan figyel rájuk.

Apa az erdőt járja szüntelen, gyűjtöget, keresgél a családnak,

Mikor mi jut enni a párjának és két kicsi eleven fiának.

De rajtuk kívül az erdőben minden állat, éli a megszokott életét,

Gyűjtöget, vadászik, üldöző és üldözött, sem kerülheti el a végzetét.

Mindenki szorgosan készül a hosszú és általában nagyon hideg télre,

Mert hiszen nem más, mint maga az élet és a túlélés a tét elvégre.

Már nem azok a lágy szellők fújnak, mint azelőtt a forró nyáron,

Hidegek az éjszakák, s hűvösek a nappalok, ez már nem álom.

Vastag barna színű avar takarja, a nedves és nyirkos földet.

Az erdő, mint egy elátkozott világ, már más, hűvös és ködös lett.

Csak néhány állat kószál céltalanul, ki ezt ki azt gyűjtöget,

No lám, ott két süni néhány lehullott megfagyott vadalmát szed.

Szedik a makkot, bogyókat s a leveleket, mindenki élelmet télre,

Meg kell tölteni az éléskamrákat és magtárakat valahára végre.

A róka családnál nem ez a helyzet. ők ugyanis hússal élnek.

Mikor, hogy esik a szerencse, hol több, hol kevesebb jut egynek.

Néha napján akad egy sütkérező gyík, vagy egy kakas a faluból.

De ez már nem tetszik az embernek, ezért utána lő a puskából.

Egy-két őz lassan baktat, zöldellő friss fű után kutatnak,

De nem sokat találnak így máshol keresgélve odébb ballagnak.

Ott is eszegetnek, s hát beérik kevéssel is, hátha nem jön a halál.

Mert hiszen a kevés is több a semminél, s az est rájuk így talál.

Majd vaddisznó töri meg az erdei csendet a dagonyázónál,

Hangosan lomol, keresgél, fülel s közben mozdulatlan vár.

De mivel kevés az ízletes makk s gyökér, így lassan odébb áll,

Megpróbálkozik máshol is, a következő sáros pocsolyánál.

Mókus papa szedi szaporán a fáról s a földről a diót, a mogyorót,

Már tartalékol télére is valami táplálóan finomat és valami jót.

Családja közeli jövőjére gondolva, ezért nagyon szorgalmas,

Odújának raktárját megrakja, kincs ez számára, ami hatalmas.

A gyermek mókusok Miki és Muki is néha elkísérik az öreget,

Ők is gyűjtögetnek a játékos ugrabugrálás között egy keveset.

Papájuk is nagyon figyel fiaira, hisz veszélyes is lehet idekint,

De amikor a két gyerek játékba hívja, ő óvatosságból legyint.

Azám, hopp, la, ott szalad egy nyúl, feláll, csípőjére teszi a kezét,

És bölcsen e kép szól: Télére üresen senki sem hagyja a fészkét,

Megyek hát, és a közeli földekről hozok egy kis répa csemegét.

S eszes mondata után, neki lódul, hogy beváltsa bölcseletét.

Néhány hét után itt a tél, és nagypelyhekben hull a fehér hó,

És nemsokára jön az erdő lakóihoz is a nagyszakállú télapó.

Hoz a jóknak egy-két kedves finomságot, a rosszaknak virgácsot,

S egy kis örömmel meglepi, megörvendezteti a mókus családot.

A két kis virgonc nem hallgat anyjuk féltő átgondolt szavára,

Kirohannak a meleg szobából a hűvösebb s kisebb konyhába.

Gyors öltözködés után onnan egy lépés az ajtó s egy ugrás,

S máris betemeti nyakig őket a hó, mely olyan puha s dunnás.

Miki és Muki a két nyakig havas boldog mókus gyerek,

Nagyon, de nagyon szeretik a még sohasem látott telet.

Imádnak a puha tiszta hóban ugrálni, s hólabdával dobálni,

Fehér pelyhei közt szaladgálva s kergetőzve fogócskázni.

Az egyik innen a másik meg onnan, görgetik a kicsike hógolyót,

S máris nehéz hólabda lett, így készül a nagy mű, egy hó morgó.

Egy szép hegyes sárgarépa két megtermett makk meg egy sétabot,

S máris kész az óriás hó emberke s lábasból kap egy piros kalapot.

Kacagva nevet a két kicsi s bohó mókus, játszanak boldogan,

Örülnek vidáman az érintetlen hónak, s rohangálnak gondtalan.

S hemperegnek egy jót s hó angyalt készítenek a széttúrt havon.

S a hó csata hevében hógolyóval hajigálják egymást nyakon.

Mókus mama őket a meleg szoba egyik ablakából figyeli,

Két pici gyermekének a téli viháncoló örömét lélekben ő is átéli.

De Miki és Muki fürge játékát nehéz s egyre nehezebb követni,

Mégis anyai féltő tekintetét róluk egy percre se le nem veszi.

A két mókuska elfáradt a játékba, s kullognak merő vizesen haza,

Ruhájukat átáztatva a bundájukba is bele olvadt a tél hideg hava.

Anyukájuk várja őket a bejáratba és rajtuk egyet mosolyog,

A két nedves gyerek ennyi élményt átélve most nagyon boldog.

Leszáll hirtelen a korai téli este az erdőre korom sötéten,

Mire elkészülnek végre a lefekvéshez, késő van már egészen.

Anyuka s apuka a karácsony ünnepére díszes fenyőt öltöztet,

A két fáradt gyerek az álom mezején hempereg, s csodát szövöget

Reggel ébredés után nagy az öröm, ez az első karácsonyuk,

Nem láttak még ilyen hihetetlen szép fenyőfát, elállt a szavuk.

Áll a finomságokkal, s édességgel felöltöztetett szép díszes fa,

S a hosszú éjjelen leszállt a mennyből az ajándékozó angyalka.

Most már igazán boldog a mókus család apraja s nagyja,

S épp úgy e szép tölgyes lombhullatóerdő összes lakója,

Mert mindenkinek ma van a világon a szeretet napja.

Karácsony, az öröké áradó szeretett ünnepe van ma.

1987. december 01. Átírva: 2012. július 01, 05.