Trottyoska, a kisbusz

Trottyoska, a kisbusz.

Fruzsi, mint minden este, magához ölelte Tatut, az elnyűhetetlen kis plédecskét, behunyta a szemét, és álomra hajtotta a fejét. Anyu lábujjhegyen lépett ki a szobájából. Ám ezen az éjszakán minden másképp alakult.  Fruzsi és Tatu egyszer csak Erdőország kapujában találta magát…

A sűrű sötétben csupán a fényes csillagok, és a jóságos Holdpapa segítették útjukat. Fruzsinak a torkában dobogott a szíve, reccsentek-roppantak a lábai alatt a letöredezett faágak, megborzongott az itt-ott felhangzó huhogástól.

Egyszer csak a félhomályban felbukkant előtte egy ütött, kopott kisbusz. A lámpája álmosan pislákolt, ahogy meglátta a kislányt. - Hát Te honnan pottyantál ide? – kérdezte kíváncsian Fruzsi, miközben érdeklődve járta körbe a rozsdás-pirosas kisbuszt. A négykerekű nagyot sóhajtott, majd suttogó hangon belekezdett a történetébe:

- Valaha szinte megállás nélkül suhantam az utakon, rengeteg helyen jártam, soha senkit sem hagytam cserben. Ám teltek-múltak az évek, és szó, mi szó: időközben kissé lomhábbá váltam, és bizony egyre többet kellett rajtam javítgatni. A gazdám végül beadott egy roncstelepre, ahonnan megszöktem, mert nem tudtam beletörődni abba, hogy ott rostokoljak napestig. Itt találtam menedéket az erdő mélyén – fejezte be mondandóját a kisbusz.

- Én Fruzsi vagyok, neked mi a neved? - kérdezte a kislány.

- Az az igazság, hogy nincs nevem, Most meg már, hogy ilyen trottyos lettem, talán már nem is lesz – szomorkodott a kisbusz.

- Kitaláltam! - rikkantott fel Fruzsi örömmel. – Már, mint a nevedet. Legyél te Trottyoska, az illik hozzád.

- Trottyoska… - ízlelgette a nevet a kisbusz. Végül bólintott egyet a visszapillantó tükrével, és sokkal jobb kedvűen pislantott egyet a lámpáival.

- Tudod Trottyoska, én még soha sem utaztam busszal, Anya és Apa mindenhova autóval visznek. Hú, de jó lenne felszállni egy igazi buszra, amelyik elröpít valahova – hadarta a kis cserfes.

A kisbusz színe hirtelen élénkpirossá vált, megrázta magát, csak úgy hullottak a száraz falevelek a tetejéről minden irányba. Csikorgott rendesen az ajtaja, amikor kinyitotta azt az izgatott kislány előtt, aki máris feliramodott a lépcsőkön. Ámuldozva nézte a sok-sok ülést, majd odafutott Trottyoska hátuljába, miközben végig simította a keze ügyébe kerülő viseltes kárpitot. El sem hitte, hogy egy igazi kisbusz lett a barátja. A négykerekű lámpái közben alaposan bepárásodtak. Mivel ez egy igen száraz, világos éjszaka volt, így ezt bizony nem lehetett a sűrű ködre fogni. A meghatódott kisbusz érezte, ahogy visszaszáll az élet a kerekeibe, ahogy ismét átjárja a kalandvágy. A kormányát is óvatosan forgatni kezdte jobbra-balra. Fruzsi a maga hebehurgya módján visszafutott a busz elejébe, majd kérlelni kezdte újdonsült barátját:

- Trottyoska, vigyél el valahova! Juj, alig várom, hogy együtt kalandozzunk!

A kisbusz érezte: ő is örömmel falná újra a kilométereket, ám nagyon félt a kudarctól. Mi van, ha nem tud elindulni, vagy lefullad a legelső kanyarban, esetleg eltéved valahol? Fruzsi ekkor beült a vezető ülésbe, megsimogatta a kormányt, és azt mondta, hogy mivel ketten vannak, így semmiféle baj nem történhet. Trottyoska ekkor mélyet sóhajtott, majd szép lassan felpörgette a motort, és lassú gurulásba kezdett. A tisztást elhagyva ügyesen egyensúlyozott a keskeny erdei ösvényen, majd számtalan kanyar után elért az erdőszélre. A kislány dobogó szívvel nézett ki a kissé homályos ablakon. Trottyoska pedig újult erővel tért rá a városba vezető országútra, hogy Fruzsit hazarepítse, hiszen ki kell aludnia magát, mert Anya kora reggel ébreszti majd a friss kakaóillattal.

Így kezdődött Trottyoska és Fruzsi barátsága. A kisbusz ezután esténként hűségesen várta a kis copfost, hogy aztán ezer, meg ezer kalandot éljenek át, bejárják a világ legtitkosabb zúgait, és eljussanak például a Daloló Tavak birodalmába. Ide már a következő mesém kalauzol Téged.