Tyutyu meglép, avagy egy kíváncsi tyúkocska szökése a baromfiudvarból

Tyutyu meglép, avagy egy kíváncsi tyúkocska szökése a baromfiudvarból.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a tyúkocska, akit barátai Tyutyunak hívtak.

Tyutyu egy eleven és kíváncsi tyúkocska volt, aki kapirgálás és csipegetés közben nagyon szeretett gondolkozni. Egyik nap épp a baromfiudvarban kapirgált friss giliszta után kutatva, amikor átsuhant rajta a gondolat, hogy VAJON MI LEHET A KERÍTÉS MÁSIK OLDALÁN.

Egész életében a baromfiudvar volt az otthona, ahogy a szüleinek és testvéreinek is. El sem tudta képzelni, mi lehet odaát, a végtelen, magas fű mögött. Még több baromfiudvar, még több tyúkocskával? Nem hagyta nyugodni a gondolat. Ettől a naptól kezdve minden vágya az volt, hogy megismerje a külvilágot. Tudta, hogy ehhez valahogy át kell jutnia a kerítésen. Tyutyu okos kis tyúkocska volt, így sajnos azt is tudta, hogy - habár ő egy madár, és vannak szárnyai is, ezekkel - nem tud elég magasra repülni.

Tyutyu azonban nem csüggedt, sőt, lelkesen tervezgette szökését: Alaposan megvizsgálta a tyúkólakat és kiválasztotta a legmagasabbat. Úgy számolta, hogy ennek tetejéről elrugaszkodva, egy kis gyakorlással ugyan, de át tudna szállni a kerítésen.

Teltek-múltak a napok, és Tyutyu szorgalmasan gyakorolt: ugrándozott, rugaszkodott, csapkodott a szárnyával. Testvérei egyre csak azt kérdezgették:

• Tyutyu, miért gyakorolsz ennyit? Hisz tudod, hogy úgysem tudsz magasra repülni.

• Nem is akarok magasra repülni! Épp csak a kerítés tetejéig! - válaszolta lelkesen.

A többi tyúkocska kétkedve figyelte Tyutyu próbálkozásait, ám amikor látták, hogy minden nappal egy picit feljebb ér, támogatni kezdték és szurkoltak neki.

• Gyerünk, Tutyu, meg tudod csinálni! - lelkendeztek.

És Tyutyu tudta, hogy egyre közeleg a nap, amikor valóban átugorja a kerítést. Reményteli öröm fogta el, és úgy érezte, semmi sem tudja megállítani.

Aznap este Tyutyu anyukája így szólt kislányához:

• Látom, hogy egyre ügyesebb vagy, és én leszek a legboldogabb, ha láthatom, ahogy eléred a célod. De nagyon fogsz hiányozni, ha elmész...

Tyutyu hirtelen elszomorodott. Belegondolt, hogy ha sikerül is kijutnia a baromfiudvarból, édesanyja és testvérei nem lesznek ott vele. Egyedül fogja megismerni a világot. Ettől a gondolattól elfogta a félelem. Kicsit sírnia is kellett, majd kimerülten elhelyezkedett a fekhelyén és hamarosan elaludt.

Másnap gyönyörű napsütés és apukája kukorékolása ébresztette, és úgy érezte, ez lesz az a nap, ami megváltoztatja az életét. Legyőzhetetlen erőt érzett a testében, és valóban, mintha még egy kicsit a szárnyai is megnőttek volna! Társai is észrevették elszántságát és ritmusosan kántálták:

• Haj-rá, Tyu-tyu! Haj-rá, Tyu-tyu!

Tyutyu nekiiramodott, - és ahogy hosszú hetekig gyakorolta -, felugrott a tyúkól tetejéről, majd ütemesen verdesni kezdett erős szárnyaival.

Még soha nem voltak ilyen tökéletesek a mozdulatai. Csak úgy szárnyalt és suhant és szállt és... egyszer csak földet ért. A túloldalon.

A többiek eszüket vesztve ünnepeltek és tomboltak az örömtől. Még sosem láttak ehhez foghatót.

Tyutyu diadalittasan fogadta a gratulációkat, aztán kicsit megilletődve, de boldogan indult el a nagyvilágba.