Barion Pixel

Vakarcs és a testvéri szeretet


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Az erdő mélyén a csodapatak forrásánál élt egy kutyacsalád. Elhagyatott hely volt ez; messze az emberektől, várostól, kint a természetben a fák és erdei állatkák között egy gazdátlan tanya. Egy kis eszkábált kuckóban lakott együtt Anya, Robi, Vakarcs és a lányok. Mint rangidős Robi látta el a családfő szerepét és vigyázott a többiekre, ha arra volt szükség. Vakarcs, a legkisebb kutyakölyök, még egészen fiatalnak számított, de már szeretett volna a nagyok nyomdokaiba kerülni. Ennek okán mindig kitalált valami olyan kikapcsolódást, amivel őket utánozhatta. Sajnos sokszor azonban nem úgy sikerült, ahogy tervezte és inkább galibát okozott velük az elérni kívánt felnőttes viselkedés helyett. Így nem egyszer dorgálták meg és intették jóra annak ellenére, hogy ő nem szeretett volna mást, csak egy kis mókát.

Történt egyszer, hogy a család elment élelmet gyűjteni, ő pedig úgy döntött, hogy inkább otthon marad és meglepi őket valami nagyszerűvel. Ahogy kiléptek az idősebbek az ajtón, máris jobbnál-jobb ötletek jutottak eszébe, hogy mit is lehetne csinálni. Viszont mielőtt bármihez is hozzákezdett volna, nem hagyta nyugton az a folyton illatozó kolbász, amit Anya jobb időkre tett félre. Annyira füstös, kellemes szag csapta meg az orrát, hogy állandóan csak arra tudott gondolni.

– Vajon merre van, hova dugták? – ezt kérdezgette magától miközben mindenhol szimatolt utána.

– Alaposan elrejthették ezt valahova – morgolódott magában.

Közben félretolta a dolgokat, kibontotta, amiben úgy vélte, hogy benne lehet, megkóstolta, ami gyanúsnak tűnt számára. Ellenben jó sokáig nem járt sikerrel és beletelt vagy pár órába mire ráakadt. Először csak egy apró darabot csípett le belőle, aztán még egy keveset. Játszott volna ő tovább, de csak nem tudott másra koncentrálni. Rájárt a kolbászra, amíg az végleg el nem fogyott.

Ahogy a testvérei Anyával hazaérkeztek, már csak hatalmas rumlit és törött, széttépett maradványokat találtak mindenfele. Az arcocskákat végignézve Vakarcs megszeppent, szörnyen megijedt, hogy most mi lesz. – Anya mit fog szólni, milyen büntetést fog kapni ezért? Nem mehet játszani, nem ehet a hozott finomságokból, esetleg kiabálnak vele? De semmi ilyesmi.

Anya csak annyit mondott szomorúan: Csalódtam benned Vakarcs, nagyot csalódtam.

Habár ez közel sem volt olyan borzalmas, mint amire számított, valamiért mégis jobban fájt neki. Rettenetesen elkeseredett, hogy mindezt ő okozta. Felkapta a sálát és kirohant a szabadba. Robi utánament, kérte, hogy hadd kísérje el, de ellenkezett, egyedül szeretett volna maradni. Lerohant a patakhoz és ugrált a szélén elhelyezkedő köveken. Újból annyira belefeledkezett a szórakozásba, hogy hirtelen elrepült az idő és azt sem vette észre, hogy szürke felhők gyülekeztek felette. Mielőtt még haza tudott volna szaladni, úgy elkezdett ömleni az eső mintha dézsából öntötték volna. Vakarcs ettől annyira megrémült, hogy elvesztette az egyensúlyát és megcsúszott az egyik éles sziklán. Szerencsére sikerült visszakapaszkodnia, de a kedvenc sála letekeredett róla és elsodorta az ár. Végül nagy nehezen hazaért, egészen feldúltan, de mielőtt bárki is szólhatott volna hozzá, félrevonult durcásan. Úgy érezte, hogy minden és mindenki ellene van, egyedül maradt a gondjaival.

Robi látta rajta, hogy valami baj van, így szép lassan odament hozzá.

 – Segíthetek Vakarcs? Miért pityeregsz? – kérdezte Robi.

 – Semmi baj – törölgette sűrű könnyeit Vakarcs küzdve a szavakkal.

– De látom, hogy bánatos vagy, hadd segítsek. – erősködött tovább a bátyja.

– Hagyjál békén, te vagy Anya kedvence, te ezt nem értheted – hadarta Vakarcs morcosan.

– Megígérem, hogy amit mondasz, kettőnk között marad, én a barátod vagyok – győzködte fivére.

– A testvérek is lehetnek barátok? – kérdezte Vakarcs.

 – Hogyne? A legjobbak! Akármi is történik, ne feledd, hogy én nagyon szeretlek. Elkövethetsz egy csomó butaságot, de én itt leszek neked. – erősítette meg Robi.

– Akkor elmondom, de ne nevess ki! - motyogta halkan Vakarcs.

– Szavamat adom - vágta rá egyből a bátyja.

Ezt hallva Vakarcs bebújt a paplan alá, csak a buksiját dugta ki, hogy beszélhessen.

– Amikor kint voltam – szipogott szegény – úgy történt, hogy… nem is tudom, hogy mit mondjak. Szóval, ugrándoztam a pataknál, hirtelen jött a vihar és elmosta a víz a sálamat. Tudod, amit soha nem szoktam odaadni nektek… azért mert azt Anyától kaptam.

– Nem tudtam, hogy ez az oka – válaszolta Robi.

– Olyan meleg és bolyhos, és mintha állandóan átölelne, ahogy Anya is teszi még akkor is, ha haragszik rám. Ez az egy, ami csakis az enyém, amit én kaptam. A többi ruhám mind olyan, amit tőletek örököltem. De miért is nincs olyan, hogy ti örökölnétek tőlem? Nekem csak olyan jut, amit mindenki hordott előtte.

 – De Vakarcs – közbevágott Robi – mi lenne, ha nekünk kellene felvenni a tiedet? El tudod képzelni? Nem hiszed, hogy például rám ez az ing és nadrág szoros lenne?

Ezzel Robi előkapott pár ruhadarabot Vakarcséiból és felpróbálta. Mindene kint volt belőle, és ami azt illeti, cefetül mulatságosan mutatott bennük. Annyira, hogy még Vakarcs sem bírta ki nevetés nélkül és a sírása először csak alábbhagyott, majd a nevetés teljesen átvette.

– Keressük meg kisöccsi a sálad, ketten többre megyünk, mint te egyedül! Csak várjuk meg, amíg a zivatar elvonul.

Néhány órával később, amikor újra kisütött a nap elindultak ketten, vagyis tették volna, ha a lányok nem csatlakoznak hozzájuk nagy lelkesen. Amikor ugyanis meghallották, hogy mi történt, ők sem akartak kimaradni belőle és azonnal melléjük szegődtek. Nem is tartott sokáig, amíg ráakadtak a sálra az egyik bokor tövében. Rohantak egyből Vakarcshoz átadni a várva-várt kincset. Rögtön nyakába akasztották és körbetáncolták hatalmas üdvrivalgással. Ahogy Vakarcs, Robi is mosolygott közben, mindannyian kitörő boldogságot éreztek, annyira, hogy a végén nem is tudták, hogy minek örülnek; a sálnak vagy pedig annak, hogy együtt ünnepelhetnek.

Dr. Iberhalt-Pénzes Eszter, amatőr író

Dr. Iberhalt-Pénzes Eszter vagyok és habár nem ilyen területen tanultam és tevékenykedem, a művészetek mindig is vonzottak. Gyermekkorom óta magával ragadnak a történetek és nemcsak olvasni, hanem írni és előadni is szeretem őket. Jelenleg Debrecen közelében lakom férjemmel, kutyámmal és nyuszimmal. A természet mellett érdekelnek a nyelvek, a különböző kultúrák és a lehetőségekhez képest igyekszem gyakran utazni....


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!