Világ vége.

Nagy kalandra készült,
mert tudnia kéne,
még ma megkeresi,
hol a világ vége.

Kosárba pakolta,
ami nagyon fontos,
a kedvenc babáját
s nyuszit, a bozontost.

Kell még egy kis süti,
alma is az útra,
miután elkészült,
kezdődhet a túra.

Csöndben nyílt az ajtó,
senki meg ne hallja!
Hamar véget érne
a merész kalandja.

Egy társa is akadt,
hozzá dörgölőzött,
udvaron a cica
nyomába szegődött.

Tarka lepkék szálltak
a virágos kertben,
megállt, "Olyan szépek!"
nézte önfeledten.

Majd eszébe jutott,
hogy neki doga van,
hogy hova is készült
ilyen nagy titokban.

Megállt a kapuban.
Merre is induljon?
Hol a világ vége,
túl az árkon-bokron?

Leült a kispadra,
kosár az ölében,
bizony, megéhezett
a nagy sietségben.

Kevés lett a süti,
gyorsan elmajszolta,
amitől szomjas lett,
szomját oltja alma.

Gondolkodott rajta,
most aztán mi legyen.
Uzsonnája nélkül
tovább minek menjen.

Várhat még egy kicsit
az a világ vége,
meg aztán elfáradt
a hősiességben.

Majd megkérdi anyát.
Tudja-e, merre van?
Nem megy ő sehova
éhesen, álmosan.

Forrás: https://www.poet.hu/vers/264643