VILÁGSZÉP SÁRKÁNY RÓZSA

VILÁGSZÉP SÁRKÁNY RÓZSA.

Volt egyszer a világon egy nagy meseország, annak egy szomorú királya, ennek pedig egy még szomorúbb felesége. Azért volt pedig a király és a királyné oly szomorú; mert a királyné méhe gyümölcstelen volt; mert őket magtalansággal, meddőséggel verte meg az isten. Pedig az volt a mágyiás könyvben szórul szóra megirva: hogy a királyné szül egy magzatot, még pedig fiút, ki aranyfoggal jön a világra, s azért tátos lesz.

Ezekért volt a király és a királyné olyan szomorú mint a szomorúfűzfa.

- Istenem, kiáltott fel egyszer a királyné, ha az én aranyfogú tátos fiam megszületne, senki más nem lenne annak a felesége, mint világszép Sárkány Rózsa.

Alig ejté ki ebbeli igéretét, ime azonnal terhesnek érezte magát, s hét esztendő mulva csakugyan a világra hozta az aranyfogú tátosfiút.

Itt a gyermek alighogy a világra jött, azonnal megszólalt, mondván:

- Apám! tanulni akarok; küldj fel az oskolába s adj a mester elé.

Itt a fiú mikor már 17 éves volt, a világ mindenféle iskoláját kitanulta, s ekkor az anyjához fordult, mondván:

- No anyám, tudod-e hogy mit igértél, mielőtt a világra hoztál volna?!

A királynénak csak ekkor állt el a szeme-szája, mert már minden igéretét elfelejtvén, semmiről semmitse tudott.

- No anyám, ismétlé újra a tátosfiú, gondolkozzál csak, mit igértél nekem, mielőtt a világra hoztál volna.

A királyné másodszor sem felelt.

- No anyám, még egyszer kérdem, ismétlé ujra a tátosfiú, gondolkozzál csak, mit igértél nekem, mielőtt a világra hoztál volna.

A királyné harmadszor sem felelt; mert már semmiről semmitsem tudott.

- No anyám, én nem tehetek róla, de majd mindjárt az emlékezetedbe hozom.

S ezzel a tátosfiú a kezébe kapta a fejszét, belevágta a mestergerendába, s azt egy csapásra kétfelé hasitotta. Majd megragadta az anyját hajánál fogva, kivette annak az emlőjét s azt a mestergerenda hasadékába dugván, mellénél fogva felakasztotta.

- No anyám, ha nem emlékezel, most már mindaddig ott leszesz felakasztva, migcsak meg nem mondod nekem, hogy mit igértél akkor, mielőtt a világra hoztál volna.

Az aranyfogú tátosfiúnak senki se mert véteni, pedig ott volt az édes apja s egyéb hirneves vitézek; mert tudták azt, hogy ezerszeres jaj lesz annak, a ki a szavát fölmerné emelni; mert az a hatalmas gyermek, a milyen ereje van, mindnyájokot összemorzsolná a kisujjával.

Itt a királynénak végre eszébe jutott, hogy mit fogadott akkor, mielőtt a fiát világra hozta volna, s szót szólt ilyeténképen:

- No édes fiam, tudom már, hogy mit fogadtam akkor, a mikor még nem szültelek a világra: hát biz én igy kiáltottam fel: "Istenem, ha az én aranyfogú tátosfiam megszületne, senki más nem lenne annak a felesége, mint világszép Sárkány Rózsa."

- No ládd, édes anyám, ezt már elébb is elmondhattad volna, és akkor nem kellett volna olyan csúnyát látnod; de én arról nem tehetek, s azért engedj meg.

S ezzel a tátosfiú újra bele vágta a fejszéjét a hasadékba, azt kétfelé repesztvén, édes anyja emlőjét kivette a furcsa cserepcsikból.

- No ládd, édes anyám, minek fogadsz te olyant a mit nem tudsz teljesiteni; minek igérted te nekem világszép Sárkány Rózsát, ki örökifjúsággal és hervadhatlan szépséggel bir, és a ki a sárkánykirálynál nagy sárkányországban van férjnél, kit az a rut féreg - veszett volna az anyjánál - erőnek erejével rabolt el szép tündérországból.

Azért, édes anyám, felnevelő apám és kedves barátaim, ez szóm és mondásom hozzátok: én mindaddig megyek, ha lábom térdig elkopnék is, vagy mig a szememmel látok, mig sárkányországot fel nem találom. És vagy elhozom onnan világszép Sárkány Rózsát, vagy pedig sose gyönyörködtök többet az én nézésemben; mert könnyen ott hagyhatom ám a fogam fehérét.

S aztán az aranyfogú tátosfiú édes apjától, szülő anyjától és kedves barátjaitól keserves könyhullatások között elbucsuzván, elindult országvilágszerte, világszép Sárkány Rózsa fölkeresésére.

Mén, mendegél aztán a királyfi hetedhét ország ellen, még az operencziás tengeren is, még az üveghegyeken is túl, még azon is túl, hol a kis kurta farkú disznó túr, tulonnan túl, innenen innen, egyszer a mint elestveledett volna, valami fényességet lát egy pocséta közepében.

Megyen a fényesség felé, hát látja, hogy egy tündérszépségű asszonyság ül egy kis aranyos kocsiban, melybe hat fehér mókuska van fogva; de a kocsi se ide se oda, elakadtak a pocsétában.

Itt a királyfi sem rest, rögtön segitségére ment a hat fehér mókuskának, s aztán az ő segitségével csakhamar kiértek a pocsétából. Mikor már a poros úton volt az aranyos kocsi, a tündérszépségü asszonyság visszafordul, s azt találja mondani a királyfinak.

- No szép királyfi, jótét helyébe jót várj: mit kivánsz azért én tőlem tündérek királynéjától?

- Nem kivánok én egyebet, felelt a királyfi, csak azt: add nekem feleségül világszép Sárkány Rózsát.

- Hahó, királyfi, nagy fát mozgatsz! Ha nem mondod is hogy ki vagy, úgyis tudom... Nagy a te erőd, nagy a te tudományod, de fölöstökömre is kevés volna az nagy sárkányország királyának; mert tudd meg azt, hogy az a vasat ugy gyurja mint én a tésztát; mert az a követ ugy morzsolja mint én egy gomolya túrót; mert az legerősebb fát is egy ököl-ütésre úgy pozdorjává töri, mint én a kendert: azért, mint mondám, nagy fát mozgatsz, beletörik a bicskád, és könnyen ott hagyhatod a fogad fehérét.

- Én, felelt az aranyfogú királyfi, az életemmel nem sokat törődöm, és ha meg egyszer, vagy ha még hetvenhétszer oly erős lenne is az a sárkánykirály, mégis megmérkőzném vele világszép Sárkány Rózsáért!

- Ha már csakugyan oly annyira megbicsakoltad magadat, hát tudd meg, hogy Sárkány Rózsa az én leányom, s én tőlem rabolta el az a kutyának való. Azt is tudd meg, hogyha csakugyan elhozhatod, fiammá fogadlak és szép tündérországban lészen a lakásod, s ott is az első székbe mint méltó helyedre ülsz, világszép Sárkány Rózsa pedig, nem bánom legyen a tied, legyen a feleséged... Ne, itt van ez az egy tőből nőtt három aranyhajszál és ez a rosz kolincs madzag. A rosz kolincs madzaggal üsd meg háromszor az egy tőből nőtt három aranyhajszálat, majd meglátod, hogy milyen széktől fogantatott, zsarátnokot evő tátosparipád lesz, mely bizonyosan elvisz nagy sárkányországba; a rosz kolincsmadzagból pedig válik olyan aranyos lószerszám, hogycsak párját kellene keresni, vagy ha keresnék is, mégse találnának. Mikor aztán ráültél jó tátoslovadra, itt meg itt, ennek meg ennek a magas hegynek a tövéből buzog fel egy forrás, keresd fel azt és förödjél meg benne; majd meglátod, hogy bár eddig is erős voltál, de aztán hétszerte erősebb leszesz, tested pedig semmiféle fegyver nem fogja, és a hajad arany hajjá változik. - Mikor ezt is elvégezed, a forrás partján a füzes között találsz egy kardot, mely hegygyel fölfelé nőtt ki a földből, keresd föl azt és szakitsd le. Ez a kard olyan tulajdonsággal bir, hogyha a kezed elfárad a sok viaskodásban, magától is vág, szúr és öl. Ha ezeket mind megcselekszed, ugy tán legyőzheted nagy sárkányország királyát; különben ha majd a küzdésnél erőd fogyását érzed, ne itt van ez a három üveg; mindháromban erősitő szer van, s csak ezekből igyál, még pedig először a legkisebből, aztán a középsőből, végre a legnagyobbikból. Majd meglátod, hogy ezektől az italoktól elébbi erődet hétszerezve nyered vissza.

S ezzel a tündérkirályné aranyostorával a fehér mókuskák közé csapott s mint álomlátás, mint pára eltünt szem elől, a királyfi pedig elővette az egy tőből nőtt három aranyhajszálat és azokat a rosz kolincsmadzaggal háromszor megütötte. Ime! mint a legsebesebb förgeteg egyszerre ott terem a vasderes, hatlábú, sárkánytejet szopott, zsarátnokot evő, széltől fogantatott tátosparipa, a rosz kolincsmadzagból pedig olyan aranyos szerszám lett, hogy csakúgy tündöklött attól a sok drága csattól és sallangtól.

Itt a királyfi felült jó tátoslovára s mégsem állt mindaddig, mig annak a bizonyos magas hegynek a tövébe nem ért, hol abban a bizonyos forrás vizben meg is fördött. Eddig is szép volt a királyfi, de most hétszerte szebb; eddig is erős volt a királyfi, de most hétszerte erősebb; testét pedig mintha vaspánczél boritotta volna, nem fogta a fegyver, a haja pedig aranyhajjá változott. Mikor a királyfi a fördéssel emigy készen volt, a földből nőtt kard keresésére indult, melyet csakugyan meg is talált a füzesek között, és azt le is szakasztotta.

Mikor a királyfi mindezekkel készen volt felülvén jó tátoslovára, elindult országvilágszerte nagy sárkányország fölkeresésére.

Ment, mendegélt aztán a királyfi hetedhét ország ellen, még az operencziás tengeren is túl, még az üveghegyeken is túl, még azon is túl, hol a kis kurta farkú disznó túr, tulonnan túl, innenen innen, egyszer elérkezett a rézhidhoz; de azon nem ment keresztül, hanem a hid alatt húzta meg magát. Ez a hid vezetett be nagy sárkányországba, azért annak a két végén egy-egy sárkánykigyó állt istrázsát.

Mikor a királyfi jól megpihent, és a tátosparipa is kifujta magát, felpattanván jó tátoslovára, kiugratott a rézhidra.

Összetűztek, de nem telt bele sok idő, hogy az aranyfogú vitéz mind a két sárkányt a más világra küldte; annyi volt neki az a két sárkánykigyó, hogy fölöstökömre is kevés lett volna.

Most az aranyfogú vitéz keresztül ment a rézhidon, végig tánczoltatta rajta a tátosparipát. Csengett-bongott a réz hid az aranypatkótól. Igy jutott el a királyfi nagy sárkányországba; de hogy őt semmiféle teremtett állat meg ne lássa, megszólalt a királyfi ilyeténképen:

- Köd előttem, köd utánam, hogy senki se lásson.

És őt csakugyan nem látta senki sem, bár a királyfi mindenkit látott. Itt minden sárkánynak volt külön, szebbnél szebb gránit, márványpalotája; mindegyiknek volt különbnél különb, szebbnél szebb felesége, kiket a másvilágról királyoktól, herczegektől, grófoktól és tündérektől raboltak el. A palotákban pedig egész halommal volt a rablott kincs: arany, ezüst, gyémánt és brilliánt; mindenféle drága fegyverek: ezüstkard aranymarkolattal, ezüstszekercze puszpángfa nyéllel. Három nap is kevés volna, ha én azt a temérdek rablott kincset el akarnám sorolni, mely sárkányországban össze volt hordva.

Nagy sárkányország kellős közepén terült el egy selyemrét, selyemréten virágos kert, virágos kert kellős közepén állott a sárkánykirály gyémántpalotája aranyoszlopokon. A selyemfüvet ép ekkor vágták aranykaszával, ezüstvillával forgatták és aranygereblyével összegyüjtötték. A selyemszénát aztán aranyszőrű tátosparipák aranyrácsból és aranysaroglyából ették, az itatóvályú pedig fehér márványból volt kifaragva. A virágos kertben pedig a kerek föld minden virágai diszlettek hervadatlanul.

Az aranyfogú királyfi világszép Sárkány Rózsát egy szomorúfűzfa alatt ülve találta. Itt a királyfi nem győzte eléggé szemmel szájjal nézni annak ragyogó szépségét, de hogy is ne! sarkig érő aranyhaja két foncsikba fonva gyenge fehér lábát verte; dereka olyan volt mint az ingó nádszál, ábrázatja ékes mint egy királynéé, tekintete szelid mint a galambé; ha nevetett, rózsa nyilt gyenge fehér arczán; ha könyezett, igaz gyöngy hullt a szeméből, és ha egyet lépett, arany potyogott ki a sarkából.

Itt a királyfi sarkantyúba kapja jó tátoslovát és világszép Sárkány Rózsa elé rúgtatott, mondván:

- Mit búsulsz, szívem szép szerelme, hisz itt vagyok, hisz eljöttem a szabaditásodra?!

S azzal megölelték, megcsókolták egymást, mondván:

- Én a tiéd, te az enyém, ásó kapa sem választ el egymástól.

- Szivem szive, kérdé a királyfi, itthon van-e az a kutya; mert jót csak nem mondhatok neki!

- Szivem szép szerelme, válaszolt neki világszép Sárkány Rózsa, most még ugyan nincs itthon, de majd hazajön tizenkét órára.

- Azért kérdem, mert ha itthon volna az a kutya - veszett volna az anyjánál - rögtön megmérközném vele!... De szivem szíve, nem felelnél egy kérdésemre:

- S mi lenne az, szerelmem bimbaja?

- Hát biz aranyos rubintom az nem egyéb, mint csak azt akarom tőled kérdezni, hogy nem tudnád-e azt meg mondani: miben áll a sárkánykirály ereje?

- Hahó, szivem szép szerelme, ha én azt kitudhattam volna, ugy már nem találnád itt világszép Sárkány Rózsát!

- De még azt is akarom kérdeni tőled, szelid kis galambom, hát azt nem tudnád megmondani, hogy micsoda erősítő itallal él?

- A pinczében van egy kőhordó, abban hogy mi van, azt egész bizonysággal nem tudom, de azt igaz hitemre mondhatom, hogy minden délben abból szokott inni.

- Szivem szép szerelme, ha szépen megkérnélek, nem hoznál nekem abból az italból?

Itt világszép Sárkány Rózsa térül fordul, kezébe veszi az aranykulcsokat, leszalad a pinczébe és egy kobakkal csakugyan hozott a kőhordóból, melyből a királyfi jót huzott. Eddig is erős volt a királyfi, de most még hétszerte erősebb; csakugy pattogott az ér a karjában, hogy jobban se kellett.

Itt elérkezik a tizenkét óra, itt a sárkánykirály nagy haraggal jön hazafelé, már egy mérföldről kiabálta:

- Idegen bűzt érzek; idegen bűzt érzek!

Mikor a sárkánykirály megállott az udvarán, jó tátoslováról csakúgy szakadt a tajték, hogy jobban se kellett. Itt a sárkánykirály be se ment a palotájába, hanem nagy mérgesen elkiáltja magát:

- Ehj, mindig hallottam az aranyfogú királyfinak hirét, szeretnék vele megmérkőzni, ha itt volna!

- Itt vagyok, kiáltott neki vissza az aranyfogú vitéz.

- No, ha itt vagy, ép jó kedvemben találsz, jer ki velem az ólomszérűre, mérközzünk meg.

Itt kimennek az ólomszérűre, itt a sárkány király elővett egy kősziklát, melyet fakéssel kettévágván, feleközepét magának tartotta meg, feleközepét pedig az aranyfogú vitéznek dobta, mondván:

- Ha te ezt a követ ugy összemorzsolod mint én, akkor elhiszem, hogy erős vagy!

Itt a sárkánykirály a markába kapja a kősziklát s ugy összemorzsolta, hogy szinte lisztté vált.

- Az még semmi, kiáltott neki az aranyfogú vitéz, hanem ide nézz s ezt tedd meg: én ezt a kősziklát ugy összemorzsolom, hogy nemcsak lisztté válik, hanem víz is csepeg ki belőle.

S ezzel a királyfi ugy összemorzsolta a kősziklát, hogy nemcsak porrá vált, hanem még víz is csepegett ki belőle.

- No már most látom hogy erős vagy s méltó vagy arra, hogy velem megviaskodjál. Azért csak a pinczébe szaladok, kardot kötök s aztán összetüzhetünk.

- De az eb-ingét, nem mészsz innen egy tapodtat sem, ha nincs kardod, én is elvetem a magamét s ugy mérkőzünk meg!

Mit volt mit tenni a sárkánykirálynak, látta hogy emberére akadt, derékon kapja a királyfit s ugy vágta az ólomszérűhöz, hogy az térdig sülyedt le.

Hehj, a királyfi sem rest, kiugrik a lyukból, derékon kapja a sárkánykirályt s egész térdig vágta az ólomszérűbe.

Hehj, a sárkánykirály sem rest, kiugrik a lyukból, megkapja az aranyfogú vitézt s egész derékig vágta az ólomszérűbe.

Hehj, a királyfi sem rest, kiugrik a lyukból, derékon kapja a sárkánykirályt s egész nyakig vágta az ólomszérűbe.

Hehj, a sárkánykirály sem rest, kiugrik a lyukból, derékon kapja az aranyfogút s egész az álláig vágta az ólomszérűbe.

Hehj, az aranyfogú vitéz sem rest, kiugrik a lyukból, derékon kapja a sárkánykirályt s egész az orra hegyéig vágta az ólomszérűbe.

Itt a sárkánykirály sehogy sem tudott kijőni a lyukból s ekkor az aranyfogú azt mondja neki:

- No sárkánykirály, ugy-e már most csak elhiszed hogy erősebb vagyok; ugy-e most már csak elvehetném az életedet; de egy feltétel alatt megkegyelmezek.

- S mi lenne az?

- Hogyha nekem adod világszép Sárkány Rózsát.

- Jól van, nem bánom, legyen a tiéd.

Hehj, az aranyfogú vitéznek sem kell több, most már azt gondolta, hogy az övé egész a diófáig, izibe felpattan jó tátoslovára, az ölébe veszi, s illa berek, nád a kert; - de alig ért a kapuig, máris utána szaladt a sárkánykirály, ki azalatt kibujván a lyukból, jót huzott a kőhordóból, s vísszahítta.

- Hahó, aranyfogú vitéz! még nem a tied világszép Sárkány Rózsa, mert még elébb megjátszom veled, s még egy próbát tegyünk.

Itt a királyfinak csak ekkor esett le az álla, s csak akkor tudta, hogy kivel van dolga; nagy immel-ámmal visszafordult.

Aztán összetűztek; de elébb a királyfi is jót huzott ám a három üvegből, s ekkor még erősebb lett.

Mondom, összetűztek és nem sok idő telt el bele, hogy a sárkánykirály a porba harapott.

S ekkor világszép Sárkány Rózsa a kezében levő aranyvesszővel megcsapta háromszor a gyémántpalotát, s az minden kincsestül, virágostul, kertestül és selyemrétestül együtt gyémántalmává változott, melyet a kebelébe rejtvén, fölült a tátoslóra kedvese mellé.

Itt az aranyfogú vitéz hazafelé viszi világszép Sárkány Rózsát.

Nagy lőn az öröm nagy meseországban, s az még nagyobb lett akkor, mikor világszép Sárkány Rózsa kivette a kebeléből a gyémántalmát, melyet az ország legszebb részén letevén, az aranyvesszővel háromszor oldalba ütötte, s ime! egyszerre mint káprázat, ott terült el a selyemrét, rajta a virágos kert, ennek pedig a kellős-közepén ott állott a gyémántpalota aranyoszlopokon.

Aztán lakzit laktak, papot, hóhért és vaskalapot hivattak; a pap összeadta, hóhér seprőzte, istennyila kerülgette, de soha meg nem ütötte.

Még most is élnek nagy boldogan, hogyha meg nem haltak.

A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - Dunamelléki Eredeti népmesék
Válogatta és szerkesztette: Merényi László
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

Forrás: https://mek.oszk.hu/