Zsoltika az állatkertben

Zsoltika az állatkertben.

Egy szép napsütéses nyári napon Zsoltika a szobájában üldögélt és unalmában az ablakra tapadva bámult ki, miközben nyelvét ablaktörlőnek használva húzta azt végig az üvegen jobbra-balra.

 Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy kopogtatnak az ajtón. Kidugta kíváncsi kis buksiját és hallgatódzni kezdett. A szomszéd néni volt az, Klári:

-Szia, Júlia, képzeld, a gyerekekkel az állatkertbe megyünk, megnézzük az új állatkerti lakót, Bercit, az oroszlánt. Nincs kedvetek jönni?

-Sajnos most nem tudunk, nagyon sok a dolgom talán majd máskor - válaszolta Zsoltika anyukája.

-Anya, anya, kérlek, hadd mehessek, nagyfiú vagyok, már mindjárt 5 éves és ott lesz Klári néni is, meg Attila, Kinga, Tibi, ők már nagyok, vigyáznak majd rám… naaaa, nem mintha vigyázni kéne rám! - vágott a felnőttek szavába Zsoltika.

Anya nehezen, de végül úgy döntött, hogy elengedi kisfiát az állatkertbe, és ezzel elkezdődött Zsoltika életének legizgalmasabb állatkerti kalandja. Na, jó, talán mégsem a legizgalmasabb, de bizonyára a legemlékezetesebb. Pár perc múlva el is indult a nagy csipet-csapat, de nem kocsival, ahogy mostanság, nem ám, hanem lábbusszal. Akkoriban egy igazi kis gyalogos túrát kellett megtennie annak, aki az állatkertbe akart menni. Miután végig sétáltak a sugárúton, a nagy tömbház dzsungelből kikeveredve egy kis dombocska vezetett be a nehezebb, de annál szebb terepre az erdőbe. Itt, a fára festett jelek mutatták az állatkertbe vezető irányt.

A gyerekek állandó programjai közé tartozott a piszkafa beszerzése, ami később nagy segítségnek bizonyult a legnagyobb rovarok előpiszkálásánál, a bátorságpróba, amit az nyert, akinek a visítására a legkevesebb madár repült el, amikor a gondosan előpiszkált rovarok a nyakában landoltak, a faölelés, a lapiban hempergés és egyéb furcsaságok. Az állatkerthez érve, a felnőttek befizették az állatkerti belépőt és minden gyerek kezébe odaadták a jól megérdemelt jutalmat a hosszú expedíció teljesítéséért cserében, a Bem-bemet, aminek köszönhetően a gyerekek újult erőkkel léptek be az állatkertbe. A gyerek csapat a majmok ketrece előtt eljátszotta a szokásos műsort, hogy vajon ki a legnagyobb "majom" közülük, amit a majmok nagy, tágra nyitott szemekkel néztek végig és fenék mutogatással és vicsorgással díjaztak. A majmok szórakoztatása után, a kis csapat megérkezett Bercihez, az állatok királyához, aki gyönyörű sörényét büszkén libegtetve sétált fel-alá új ketrecében. A társaság gyerekei a ketrec előtt lemeredve, tátott szájjal nézték az állatot, a gyerekek Bercit bámulták, Berci a gyerekeket szempillantás és levegővétel nélkül. Egyszer csak az oroszlán úgy döntött megtöri ezt az idilli, mozdulatlan képet és bal hátsó lábát a magasba emelte. A társaság minden tagja megszeppenve kettőt hátralépett, csak a legkisebb Zsoltika maradt mozdulatlan, kis lelkét eltöltve a büszkeség, hogy bizony ő itt a legbátrabb és őt még az oroszlán sem ijeszti el. És akkor az oroszlán pisilni kezdett, Zsoltika pedig csak állt egy helyben és szótlanul tűrte, hogy az oroszlán megöntözte teljesen átitatva a ruháit, majd fejét lesütve megfogta Klári néni kezét és szomorúan kullogott egészen hazáig.

A kisfiú otthon, miután megfürdött és átöltözött részletesen elmesélte szüleinek a kis kalandját, közösen jót nevettek rajta és Zsoltika megjegyezte, hogy az állatkert továbbra is az egyik kedvenc helye marad, mert ő a szíve mélyén egy igazi bátor fiúcska, aki nem engedi meg egy kellemetlen tapasztalatnak, de még az állatok királyának sem, hogy elvegye a kedvét egy jó kis állatkerti kalandtól.

1. Kérj meg valakit, hogy vigyen el az állatkertbe.
2. Ölelj meg egy fát.
3. Tarts előadást a majmoknak.
4. Rajzold le vagy írd le az állatkerti kalandod legjobb történését.