Barion Pixel

Atilla

író

Arlequin egyik szülője, az anyja, az örvény mámora. Csak akkor kezdődik az élet,
ha az ember nem tudja, hogy mi lesz. Arlequin másik szülője, az apja, a hatalmi
ösztönön való nevetés. Sokáig őrült, most bolond.

 
Arlequin úgy beszél, mint Rómeó, miután Júliát megismerte, mint Hamlet,
miután apja szellemével találkozott. Létezésének összefüggései megváltoztak.
 
Arlequin nem ambiciózus. Neki az
egészből csak annyi kell, amennyi éppen eléje hull. Arlequin nem kötelezi magát le
se vagyonnak, se rangnak, sem elméletnek, sem az evésnek, sem az ivásnak, sem
valamilyen mesterségnek, sem a tudásnak. Nem hódol meg senkinek. Arlequin
szabad.
Ezért Arlequin az egész világkomédián vigyorog. A létezés, amilyen arányban valaki
le akarja igázni, kezéből elpárolog.
Arlequin tudásáról nemcsak az egyiptomi beavatás beszél. Az evangélium lelki
szegénynek nevezi őt. Boldogok a lelki szegények, hoi ptochoi to pneumati, vagyis
anijé haroach. Miért áll a tarot-beavatás csúcsán a bolond? Miért nincs jele, nincs
száma, nincs betűje? Miért áll játékon kívül és mégis, mégis, miért a legerősebb,
erősebb, mint a király, vagy a sors, vagy a halál? Mert a beavatásnak bolond-fokát, a
huszonkettediket, csak az az ember éri el, aki nem fél többé. Attól sem, hogy éhen
hal, attól sem, hogy elhagyják, vagy megalázzák, vagy kinevetik, vagy kínozzák, vagy
bezárják, vagy agyonütik. Semmi tisztelet nincsen benne a talárok és az
érdemrendek és a sok pénz iránt. A bolond nem fél a szidástól és az álmoktól, a
kísértetektől és a falragaszoktól és a töltött fegyverektől és nem fél attól, hogy
korábban fog meghalni, mint amikor annak ideje amúgy is elkövetkezik. A tarotbeavatás
legfelsőbb foka az a bolond, akit nem lehet többé semmivel megijeszteni.
 
Ez azonban nem az egész. Arlequin nem fél, de
ezenkívül állandó szellemigényben él és titkos forrásból szüntelenül kapja a
gondtalanságot és a bizalmat és a derűt és a kedélyt, vagyis a szellemet. Az ilyen
ember a hatalmi őrület számára tökéletesen használhatatlan. Bármit mond és tesz,
abból csak skandalum lesz; ahogy skandalum az, amit Hamlet és Rómeó és Timon
és Pantagruel és Touchstone és Till Ulenspiegel tesz. Mindenki kínos feszélyben
van. Mit kezdjen vele? Megvesse? Nevet. Megverje? Nevet. Börtönbe zárja? Nevet.
Nem fél. Nem tartja be a játékszabályokat. Hogy ilyenkor reszketni illik? Játékon
kívül áll, sem betű, sem szám nem jelöli. Nem ingadozik, mert lába alól minden
talajt elrúgott. Teljesen átadta magát a bizonytalannak, vagy ami a lét paradox
logikája szerint ugyanaz, a sziklaszilárd fundamentumon áll. Az ember csak akkor
hatalom, ha semmi. Átkozott helyzet. Persze, nem Arlequin, hanem a világ számára.
Szörnyűség így élni, hogy valaki minden pillanatban felállhat, ok és előzmény
nélkül a főtanácsos úr fülébe haraphat. Sőt, még a püspök úr fülébe is. Szörnyű a
létezésnek ez a mágikus paradoxiája. Bolond. Olyan, mint a hülye, legalábbis
arcáról ez látszik. Ez a szellemben szegény. De mindig nevet és gondtalan és van
valami legyőzhetetlen ereje. Hülye és mégsem az. Ő a szellemben szegény és az övé
a Mennyeknek országa. 

~ Hamvas Béla: "Arlequin", részlet

 
 
Sütibeállítások