Barion Pixel

Fehér Sára/Shara Wolf

amatőr író

Fehér Sára vagyok, mindjárt 34 éves, és jelenleg a 20 hónapos kisfiammal vagyok itthon, akire nagyon oda kell figyelnem, mert egy igazi rosszcsont. Azt mondanám magamról, hogy örök álmodozó vagyok, az a fajta, aki vezetés közben is képes robotpilótába kapcsolni, mert annyira elkalandozik a fejében. Szerencsére van egy elég földhöz ragadt férjem, aki visszaránt, ha túl magasan lebegnék a föld fölött. Művészlélek vagyok, gyerekkorom óta festek, vagyis próbálkozom. Bár egyesek szerint jók a képeim, én mindig fogok kivetnivalót találni bennük. A festés mellett az írás is megjelent az életemben jópár évvel ezelőtt, és annyira jó hobbi lett, hogy sorra írtam a történeteimet. Pár pályázaton sikeresen is szerepeltem, ezekre az eredményekre büszke vagyok. Főleg fantasy, vagy kaland regényeket találok ki egy általam megalkotott világban. Meseírásra akkor gondoltam először, mikor terhes lettem a kisfiammal. Mire elér abba a korba, hogy élvezni tudja a meséket, szeretném, hogy a neki írt mesekönyvemből olvasott mesék repítenék el a fantázia birodalmába, éppen ezért lassan, de biztosan írogatom a történeteket. Erre a mesepályázatra az egyik ilyen próbálkozásomat küldöm be, így talán a visszajelzések alapján rájöhetek arra, hogy érdemes e folytatnom. (Bár Toma kedvéért mindenképp.)

Kiadott könyvek


Shara Wolf: Különjárat (E könyv)

Antológiák, melyekben novelláim szerepelnek: 

Az erdő mélyén horrorantológia

Vérmesék horrorantológia

Felhőtánc és Napsugár anyáknapi antológia

 

Sütibeállítások