Sok szülő nem mer úgy mesélni a gyermekének, hogy nincsen előtte valamilyen könyv. Pedig a picik nem várják el tőlünk, hogy írókká váljunk, mégis szeretik hallgatni a személyre szabott történeteket. Hogyan lehet leküzdeni a saját meséből származó félelmet?
Ne szedjük ki belőle a gonoszt
Lehet, hogy te is azok közé a szülők közé tartozol, akik úgy költik át valamelyik népmesét, hogy kiszedik belőle a boszorkányt, nem támad benne a sárkány, és a mostohák sem olyan gonoszok. Mindenki jót akar a gyerekének, azonban a szépítéssel inkább az ellenkezőjét érjük el. Felnőttként brutálisnak élhetünk meg egy-egy mondatot, azonban a gyerek teljesen máshogy látja. Az ő lelki szemei csak annyira képzelik el félelmetesnek, amennyivel meg tud birkózni.
„Megint a jó győz, olyan unalmas!” Nos, a gyereknek szüksége van az egyensúlyra és a harmóniára. Ő még nem érti, hogy tegnap a kutyus, ma pedig a csiga győzött, csak azt tudja, hogy a főszereplőnek győznie kell. Ha mi megpróbálunk változtatni ezen (általában a saját unalmunk miatt), akkor a picik világba vetett hitét fogjuk ledönteni. Amikor nagyobb lesz, akkor bőven ráér megismerkedni a gonosz és félelmetes dolgokkal.
Amikor a szülő mesél, akkor néha olyan részletekbe megy bele, ami a gyereket nem igazán érdekli. A királylány talán az erdőben sétál, de nem azt kell tudnunk, hogy milyen magasak voltak a fák, hanem inkább azt, hogy mi történik abban az erdőben. Ne legyünk didaktikusak, kioktatók, mivel a picik észre fogják venni, hogy csak őket próbáljuk manipulálni. Inkább hagyjuk, hogy a szereplők életre keljenek, és a kisebbek saját maguk vonják le a tanulságokat.
Sokan nem is gondolnak rá, de a mesélés egyenlő az esti rituáléval. Nem lehet minden este máskor és máshogy leülni, ahogy rohanva sem szabad eldarálni egy rossz mesét. Az a legjobb, ha kialakítunk egy saját rituálét. Sokan például a melegvízzel kezdik, az alapos pancsolás után jöhet az ágy. Most be lehet takargatni a gyereket, odatenni mellé a kedvenc plüssét, és énekelve vagy mondókát használva kezdeni a mesélést. Ez alatt az idő alatt a picik ráhangolódnak, és alig várják, hogy elkezdődjön a kaland.
Nagyon fontos a mesélés hogyan-ja is. Akkor tudunk jó meséket mondani, ha közben nem rohanunk ki telefonálni, tehát nem szakítjuk meg az élményt. A meséléshez hozzátartozik az összebújás, a boldogság, az együtt töltött idő. Az sem mindegy, hogy mesélés közben mennyire sietünk, mivel a picinek időre van szüksége, hogy teljesen maga elé tudja képzelni a történteket. Ha pedig azt érzed, hogy kicsit visszarepültél a gyermeki létedbe, akkor jó munkát végeztél.
Ezt a cikket írta: Gutási Gábor meseíró
Webfejlesztő, vállalkozó és nem utolsósorban; családapa. Egy 7 éves kisfiú és egy 3 éves, csöppnyi kislány boldog apukája. „Életem során jelentős szerep jutott kedvenc időtöltésemnek, az írásnak. Már kisiskolás korom óta esszéket és verseket küldtem a helyi újságba, majd felnőttként éveken át vezettem saját apukás blogomat, mellette pedig szülővárosom heti lapjában vezettem a rendszeresen megjelenő infor...