Barion Pixel

A Márciusi Vers és Meseíró kihívás margójára

Véget ért a Márciusi vers és mesekihívás, melynek során fantasztikus mesék születtek. Íróink minden héten rendkívül kreatívan és ötletesen oldották meg a feladatokat. Most beszámolunk nektek a kihívásról, és persze azt is eláruljuk, hogy melyik feladat tetszett íróinknak a legjobban.

Véget ért a Márciusi vers és mesekihívás, melynek során fantasztikus mesék születtek. Íróink minden héten rendkívül kreatívan és ötletesen oldották meg a feladatokat. Most beszámolunk nektek a kihívásról, és persze azt is eláruljuk, hogy melyik feladat tetszett íróinknak a legjobban.

Amikor megszületett bennünk a kihívás ötlete, nagyon aggódtunk, hogy mennyire fog tetszeni majd az íróinknak. Szerencsére feleslegesen izgultunk, mert már az első héten több mint 30 mese érkezett, az írók pedig minden héten lelkesen várták a következő feladatot. Mi pedig hétről hétre lelkesen olvastuk az elkészült meséket és verseket. Lássuk, mik is voltak a feladatok, melyik mennyire tetszett az íróknak, és hogy várhatóan lesz-e újra kihívás?

A kihívás számokban

  • négy hét
  • négy feladat
  • négy nyertes
  • összesen 96 mese
  • több mint 30 lelkes író, akik részt vettek a kihíváson

Feladatok és nyertesek

Aki esetleg lemaradt a kihívásról, vagy nem követte végig, annak most eláruljuk, melyek is voltak a négy hét kihívásai, és persze azt is, hogy ki volt a szerencsés nyertes.

Heti feladatok:

Első hét: Március megszemélyesítése

Második hét: Mese mesekártya alapján

Harmadik hét: Gonosz karakterből jó főhős

Negyedik hét: Egy klasszikus mese, a Három kismalac átdolgozása

 

Nyertesek

Első hét: Gyöngyösvári Mara - Szorgalmas Március, aki egyébként a nyereményét a Meskete Gyermek Alapítványnak ajánlotta fel, ezúton is köszönjük a támogatását, rengeteget jelent nekünk.

Második hét: Bodnár Gyöngyi - A mézeskalács

Harmadik hét: Aurora Amelia Joplin - A Zelda boszi szíve

Negyedik hét: Erdődi Attila – A három kismalac és a farkas

Március megszemélyesítése volt a legnépszerűbb, de a mesekártyás feladat tetszett leginkább az íróknak

Annak érdekébe, hogy megtudjuk, mi íróink véleménye a Márciusi vers és meseíró kihívásról, készítettünk egy kérdőívet. Természetesen megkérdeztük az íróinkat, hogy tetszett-e nekik a kihívás, és egytől egyig igenlő választ kaptunk, sőt, a többség, a válaszadók közel 70 % újra indulna a kihíváson.

A legkedveltebb feladat a kérdőív alapján az első heti feladat volt, Március megszemélyesítése, de a másodék hét mesekártyás kihívása is nagyon tetszett íróinknak. A legnehezebb feladatnak ugyancsak a Március megszemélyesítése bizonyult, érdekes, hogy annak ellenére, hogy ez volt a legnehezebb a többség számára, mégis ez tetszett nekik a legjobban.

Természetesen a negatív tapasztalatokra is rákérdeztünk, de ilyen nem igazán akadt, talán csak annyi, hogy a második kihívás mesekártyáján szereplő állat nem volt egyértelmű. A legtöbben borznak látták, de akadt, aki rókának vagy egérnek. Persze a rókás és egeres meséket is elfogadtuk, hiszen nem kötöttük ki, hogy miről kell írni, csak annyit, hogy a képen szereplő állatról. Az írói fantázia határtalan, így az is tökéletesen megfelelő, ha valaki nem azt látja benne, mint mások.

Ötleteket is kaptunk szép számmal a következő kihíváshoz

Persze arról is megkérdeztük íróinkat, hogy milyen feladatokat látnának szívesen legközelebb, mert bizony lesz legközelebb. A legtöbben a kép vagy kulcsszó alapján írnának szívesen mesét vagy verset, ezeket az igényeket mindenképp észben tartjuk. És persze jött egy nagyon jó ötlet, amit most nem árulok el, de viszont fogjátok látni a következő kihíváson.

Ezúton is szeretnénk megköszönni nektek, hogy ilyen lelkesen és kreatívan áltatok a kihíváshoz, fantasztikusak vagytok, nagyon élveztük mi is a kihívást, a meséiteket, verseiteket, és természetesen készülünk új ötletekkel, feladatokkal egy új kihívás formájában.

Kőszegi-Arbeiter Anita, hivatalos szerző

Kőszegi-Arbeiter Anita vagyok, két kislány boldog édesanyja, másodsorban meseíró, aki imád olvasni és történeteket kitalálni. Kezdetben fantasy és thriller novellákat írtam, aztán Csenge lányom elérte azt a kort, amikor a mesék akkor a legizgalmasabbak, ha ő is a részese lehet. Így hát együtt, kettőnk fantáziájának segítségével alkotunk meg új világot, ami tele van csodával és varázslattal. Minden este e...

Sütibeállítások