Barion Pixel

Könyvajánló: Mama Manisha Meséi – Hámori történet

Nagyon szeretem az egyedi mesekönyveket, amelyeknél már a címén látom, hogy ez valami más lesz. Ilyen élmény volt képbe venni a Hámori történet c. kötetet is, mely már borítójában és címében is valami különlegeset ígért. És nem is kellett csalódnom.

Nagyon szeretem az egyedi mesekönyveket, amelyeknél már a címén látom, hogy ez valami más lesz. Ilyen élmény volt képbe venni a Hámori történet c. kötetet is, mely már borítójában és címében is valami különlegeset ígért. És nem is kellett csalódnom.

Én minden könyvnek az utolsó oldalát olvasom el, a mesék esetében pedig mindig a fülszöveget, amit ugye a hátsó borítón találok. A Hámori történet, avagy Anasztázia grófkisasszony eltűnésének különös eset már azzal belopta magát a szívembe, hogy azt ígérte, megismerhetem Lillafüredet úgy, ahogyan eddig nem. Mivel nekem is van olyan mesém, amely egy meghatározott várost mutat be, így egyből kedvet kaptam, Lillafüreden pedig még nem is jártam, szóval már izgalmas kalandnak ígérkezett az olvasás.

A Mama Manisha Meséi - Hámori történet Képes Judit mesekönyve, ami engem egyből elvarázsolt, mert úgy kezdődik, hogy a főszereplő fiúcskák azt kérik, anya meséljen nyugis fejből mesét, ez pedig náluk is gyakran elhangzik. Egyes fejezetek úgy kezdődnek, hogy Barnuska és Regő eldönti, anya miről meséljen, vagy épp hova menjenek a mesebeli kalandok során. Így pedig kicsit mi is odaképzelhetjük magunkat, amikor anya végre mesélni kezd. És bizony csodás hazai tájakon barangolnak, ami nekem kifejezetten tetszett.

A könyv igazán kaland, izgalmas, de szívet melengető is. Nagyon érdekes, hogy a mese találkozik a valósággal. És hogy mi történt valójában Anasztázia grófkisasszonnyal? Derítsétek ki magatok, én már tudom :)

Mindenkinek ajánlom, aki már Lillafüreden, és aki még nem. Kicsiknek, nagyoknak, óvodásoknak és kisiskolásoknak egyaránt élmény lesz végigkövetni a kalandokat, de biztos vagyok benne, hogy még a szülők és a nagyszülők is élvezni fogják a története.

Nagyon köszönöm Juditnak a könyvet, elképesztő élmény volt olvasni.

 

A könyvet itt tudjátok megvásárolni.

Kőszegi-Arbeiter Anita, hivatalos szerző

Kőszegi-Arbeiter Anita vagyok, két kislány boldog édesanyja, másodsorban meseíró, aki imád olvasni és történeteket kitalálni. Kezdetben fantasy és thriller novellákat írtam, aztán Csenge lányom elérte azt a kort, amikor a mesék akkor a legizgalmasabbak, ha ő is a részese lehet. Így hát együtt, kettőnk fantáziájának segítségével alkotunk meg új világot, ami tele van csodával és varázslattal. Minden este e...

Sütibeállítások