A mesék létfontosságú szerepet töltenek be a gyermekek életébe: tanítanak, szórakoztatnak, megvigasztalnak, segítenek megérteni a világ dolgait, fejlesztene és még sorolhatnánk. Manapság pedig nemcsak nyomtatott formában élvezhetjük a meséket, hanem az online térben is, ahol ugyancsak egy hihetetlen mesevilág várhat ránk.
Nagyon sok szülőtől hallom az oviba és az iskolába is, hogy milyen drágák a mesekönyvek, lutrira nem is mer venni a szülő vagy a nagyszülő, mert a gyereket úgysem érdekli, sőt, ha már itt tartunk, nem is nagyon érdekli a meseolvasás vagy a mobil. De miért is ne lehetne összekötni a napi képernyőidőt a meseolvasással?
A Meskete.hu már jó ideje az életem része, és nem csak azért, mert aktív tagja és résztvevője vagyok Gutási Gábor csapatának, illetve a Meskete közösségének, hanem azért is, mert a gyerekeimmel rendszeresen olvasunk rajta meséket.
Saját élmények a Mesketéről
Most nem mint író, hanem mint szülő osztanám meg veletek a tapasztalataimat a Mesketéről, illetve az online meseolvasásról/hallgatásról. Nálunk a mese állandó része az esti rutinnak, sőt, a kisebbik lánykám egyenesen követeli a mesét, ha nincs legalább egy vers vagy rövid mese elaludni sem tud (vagy inkább nem hajlandó rá). Mesekönyv is akad nálunk bőven, de mivel a mobil és a tablet megszokott eszköz nálunk is, ahogy a többi családban, mesét is gyakran keresünk online.
A kisebbik lánykám, Flóra minden nap másról olvasni, és bár sok a könyv, nem mindig tudok abban a témában mesét rittyenteni, még úgy sem, hogy meseíró vagyok. Ilyenkor jön a mobil, a Meskete.hu, és indul a keresés. Flo ovis, nem tud olvasni, így az illusztrációk alapján választ. Most épp a táncolós mesék mennek nálunk, mert most kezdett el táncra járni. A nagyobbik csemetém már 10 éves, ő önállóan olvas, na nem feltétlen magának, hanem a húgának.
Ami még nálunk nagyon megy, az a hangosmese. Elég sokat utazunk, szinte minden hétvégén megyünk valahova (nagyszülőkhöz, én Meskete ügyben, vagy csak kirándulni), és bizony sokszor még a városhatárt sem hagyjuk el, Flo már unatkozik. A hangos mese ilyenkor nagyon nagy segítség, mert így akár hosszú időre is le tudjuk kötni.
Ezt a cikket írta: Kőszegi-Arbeiter Anita hivatalos szerző
Kőszegi-Arbeiter Anita vagyok, két kislány boldog édesanyja, másodsorban meseíró, aki imád olvasni és történeteket kitalálni. Kezdetben fantasy és thriller novellákat írtam, aztán Csenge lányom elérte azt a kort, amikor a mesék akkor a legizgalmasabbak, ha ő is a részese lehet. Így hát együtt, kettőnk fantáziájának segítségével alkotunk meg új világot, ami tele van csodával és varázslattal. Minden este e...