Mikulásvárás: ahány ház, annyi szokás


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 4
  • 2023.
    dec.
Már csak pár nap, és itt is a december 6-a, vagyis jön a Mikulás. Sok rendezvényen persze már találkozhattatok vele, és valószínűleg még a hétvégén is számos helyen felbukkan majd. Persze az otthonok ajtaján is „kopogtat” majd, hogy ajándékot vigyen a jó gyerekeknek.

Már csak pár nap, és itt is a december 6-a, vagyis jön a Mikulás. Sok rendezvényen persze már találkozhattatok vele, és valószínűleg még a hétvégén is számos helyen felbukkan majd. Persze az otthonok ajtaján is „kopogtat” majd, hogy ajándékot vigyen a jó gyerekeknek.

Amikor én kicsi voltam, akkor a Mikulás december 6-án este érkezett. Mi kipucoltuk a csizmánkat a tesómmal, kitettük a bejárati ajtó elé, aztán vártuk, hogy legyen benne valami. A szüleim persze stikában bele is tették, amit nekünk szántak, csokit, gyümölcsöt, néha virgácsot, egy jó fej szomszéd meg becsengetett, hogy úgy tűnjön, a Mikulás járt nálunk. Mi meg rohantunk a tesómmal, és ha a nagy szakállút nem is láttuk, de volt a csizmába finomság. Sok helyen azonban másként érkezik a Télapó, és a helyzet az, hogy a mi gyerekeinknek sem így szokott jönni.

Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás, és ez a Mikulás esetében is így van. Néha már a név sem ugyanaz, van, ahol Mikulást várnak, van, ahol a Télapót, és persze a Mikulás várásnak is más és más hagyományai lehetnek.

Levél a Mikulástól vagy a Mikulásnak?

A levélírás egy nagyon népszerű szokás manapság, ha a Mikulásról van szó. Mi csak a Jézuskának írunk a lányaimmal, de ismerek olyan családot is, akik már november végén vagy december első napjaiba írnak egy levelet a Mikulásnak is. Sőt, napjainkban már az sem ritka, hogy a Mikulás ír levelet a gyerekeknek. Lehet rendelni is ilyesmit, de a Pinteresten számos sablon is van, amivel aztán a szülők írhatnak a gyerekeknek a Mikulás nevében. Mi idén rendeltünk Mikulás levelet, amelyben személyre szabhattuk, de jövőre azt hiszem mi is inkább készítünk egy saját, egyedi levelet.

Mikor jön a Mikulás?

Ahogyan azt már a bevezetőben is említettem, gyerekkoromba nekünk december 6-án este jött a Télapó, de az én lányaimnak már reggel megérkezik. Amikor elalszanak, kiosonunk a férjemmel, és belerakunk a csizmába finomságokat. Persze a mi csizmánkba is jut egy-egy csoki, de csak azért, mert a nagylányom kicsi korában megjegyezte, hogy mi miért nem kapunk semmit, biztos rosszak voltunk. Szóval, hogy ne tűnjön úgy, hogy rosszak voltunk, kerül valami számunkra kevésbé meglepő a mi cipőnkbe is.

De hallottam már olyat is, ahol már december 5-én esete jött a Mikulás, szóval ez sem egységes, mindenhol más szokások vannak. Ahogy az sem azonos, mi kerül a csizmákba.

Mit is hoz az öreg Télapó?

Nálunk csoki szokott a csizmákba kerülni, esetleg valami apróbb játék, esetleg könyv, de ismerek olyanokat is, akik egy mini karácsonyt tartanak ilyenkor, és játék is kerül a cipők mellé. Érdekes kérdés azonban, hogy mi kerül a „rosszcsontok” csizmáiba. Remélem, nem vagyok vele egyedül, de néha, Mikulás közeledtével megfenyegetem a csemetéimet, hogy legyenek jó, mert ha nem, virgácsot hoz a Mikulás, esetleg egy darab szenet.

Idén ez már többször is elhangzott a kisebbik lányom esetében, mert a szófogadás nem nagyon megy mostanában. Természetesen a csoki már be van készítve, és hogy ne legyen olyan üres az a fenyegetés, már a virgács is. Van, ahol minden évben kerül virgács is a csomagok mellé, nálunk ez lesz az első alkalom. Édesanyám mindig elmeséli, hogy az ő idejébe nem a virgács, hanem a szén volt a „divat”.

Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy még ha nem is volt jó a gyerkőc egész évben, az év minden egyes percében, azért járni fog a csoki mindenkinek, hiszen nincs is olyan,  hogy „rossz gyerek”, nem igaz?


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
Kőszegi-Arbeiter Anita, hivatalos szerző

Kőszegi-Arbeiter Anita vagyok, két kislány boldog édesanyja, másodsorban meseíró, aki imád olvasni és történeteket kitalálni. Kezdetben fantasy és thriller novellákat írtam, aztán Csenge lányom elérte azt a kort, amikor a mesék akkor a legizgalmasabbak, ha ő is a részese lehet. Így hát együtt, kettőnk fantáziájának segítségével alkotunk meg új világot, ami tele van csodával és varázslattal. Minden este ...