Barion Pixel

Vásárlói visszajelzések: Kinek hogy tetszik a MeseErdő?

  • 30
  • 2023.
    dec.

Lehetséges, hogy kicsit elfogultak vagyunk a MeseErdő című könyvvel kapcsolatban, hiszen több hónapos munka áll mögötte, így amikor először kezünkbe foghattuk a mintapéldányt, ámulattal lapozgattuk, és csak csodáltuk, hogy milyen jól sikerült.

A kisgyermekes családok legnagyobb kedvence lehet ez a csodaszép mesekönyv, mely összesen 30 mesét, és 6 verset tartalmaz, ezek a művek pedig egytől egyig az óvodás, és a kisiskolás gyermekek számára íródtak. Célunk az volt, hogy létrehozzuk az első magyar közösség alapú mesekönyvet, amely kinézetre és tartalmilag is megállja a helyét. A MeseErdőben találhatunk hosszabb, és rövidebb meséket is, sőt akad benne olyan történet is, mely a különleges törődést igénylő gyermekek számára lett megírva. Minden vers és mese csodaszép illusztrációkkal hívja fel magára a figyelmet, a mesekönyv végén pedig a legszebb gyerekrajzok lettek összegyűjtve.

Nem csak otthon, hanem az óvodába is bekerült a karácsonyfa alá a MeseErdő!

Beischlag Szilvia tökéletesen összefoglalta, milyen műveket tartalmaz a MeseErdő: „Annyira boldog vagyok, hogy végre a kezemben tarthatom a Meskete első mesekönyvét. A mesekönyv 36 díjnyertes mesét és verset tartalmaz csodaszép illusztrációkkal tarkítva Külön kedvencem a könyv végén szereplő 40 gyönyörű gyerekrajz”

Ahogy ígértük, akik időben megrendelték a MeseErdőt, azok még karácsony előtt megkaphatták, így szerencsére idén sok karácsonyfa alá bekerülhetett ez a gyönyörű mesekönyv. Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre több fényképet kapunk Tőletek. Van, aki Szenteste küldte el, ahogy gyermeke mosolyogva ül a karácsonyfa alatt, a mesekönyvet tartva a kezében, és igazán jó érzés, hogy megosztjátok velünk véleményeiteket is. A fotók és visszajelzések nagy részét pedig Facebook, illetve Instagram oldalunkon is megosztjuk veletek.

„Az esemény után sütizni mentünk, megünnepelni a megjelenést...ott letettem az asztalra. A felszolgálók mindegyike egymástól függetlenül megdicsérte: "milyen szép az a könyv”. -Mesélte Fancsali Zsuzsanna, A csacsi legkedvesebb virága című mese írója, aki hozzátette: „A gyerekeim pedig ragyogó szemmel lapozták este„

Jelenleg több száz elégedett vásárlónál tartunk!

Mityók-Francz Bettina, két kisfiú és egy kislányédesanyja elárulta, hogy náluk idén ez a csodaszép mesekönyv is bekerült a karácsonyfa alá: „Mi most kaptuk meg, köszönjük szépen! Annyira csodaszép, hogy életre fog kelni a fa alatt, ebben biztos vagyok.”

Werling Ildikó gyönyörű illusztrációjával került be a mesekönyvbe, ő Gani Zsuzsanna, Kinek szebb a hangja című mesét illusztrálta. „Boldog vagyok, hogy illusztrációmmal hozzájárulhattam a Meskete első könyvének, a MeseErdő elkészüléséhez ”

Gani Zsuzsa pedig így vélekedett a mesekönyvről: „Szép és igényes a könyv borítója. Különleges, finom illatúak a lapjai. Szembetűnő, gyermekeket megcélzó, megszólító a címe. Esztétikailag figyelemfelkeltő a gyönyörű illusztrációk, a végén a csodaszép gyermekrajzok miatt, Könnyen olvasható már a betűmérete miatt is. Több mesefajtát tartalmaz, így mindenki találhat benne kedvére valót, sőt még verseket is tartalmaz. Szeretettel gratulálok hozzá!”

Bakos Földi Kinga is elárulta: „Csodálatos érzés látni benne a saját történetem” Az ő meséje pedig a könyv 85. oldalán található, A nagylányos cipő címmel. Kinga hozzátette: „Az ovis karácsonyfa alá már odakerült.”

Erdődi Csehó Anett ovis ikreinek, Kornélnak és Zselykének vásárolta meg a mesekönyvet: „Ez a könyv egy igazi csoda. Nagyon szép mesék vannak benne!4 éves Ikreim nagyon boldogok lesznek mert szeretik az ilyen szívhez szóló meséket! A képek szépen ki vannak dolgozva! Külön szeretném megköszönni, hogy ideért a karácsonyfa alá!”Nagy Tünde pedig iskoláskorú kislányát lepte meg ezzel a mesekönyvvel: „Tegnap megérkezett a mesekönyv A képek csodálatosak”

Ságyhegyi Diána hosszabb facebook posztjában mesélt a mesekönyvről: „Gábor megvalósította sok kreatív ember álmát: a pályázati nyertes meséket csokorba szedte és rengeteg munkával létrehozta az első Meskete.hu mesekönyvet. Hálásak vagyunk, hogy családként részesei lehettünk ennek az egyedülálló lehetőségeket rejtegető projektnek és izgatottan várjuk a folytatást!” Diána meséje és illusztrációja is bekerült a könyvbe, a csodaszép borítót pedig a férjének köszönhetjük.

„Nagyon szép, ízléses, igényes könyv. A tartalom és a forma összhangban van. A mesék és versek széles körben felelnek meg az emberek ízlésének. Az illusztrációk gyönyörűen tükrözik az írások mondanivalóját. Könyvszerető emberek örömére készült.” - mesélte Demeter Monika, és Bubenkó Andrea is hasonlóan vélekedett a MeseErdőről: „Anyukám címére kértem a könyveket, aki ma kapta meg azokat. Azt mondta, hogy “Gyönyörű szép, nagyon jó kézbe venni és nagyon szépen van fűzve!” Dolgozott könyvkötészetben, így a könyveket mindig nézi esztétikai szempontok alapján is. Ha valaki megy hozzá, mutogatja, reklámozza a könyvet és mindenki mosolyogva, boldogan lapozza fel...”

…. És még néhány visszajelzés, melyek megmelengették a szívünket:

Bakó Judit: „A MeseErdő nagyon szép kivitelezésű, A4-es kötet lett, a Meskete.hu szervezésében és szerkesztésében. Minden meséhez és gyerekvershez társul egy-egy illusztrátor műve, az irodalmi és a rajzolt művek is pályázatok nyertes alkotásai, és a kötet végén gyerekrajzok is találhatóak. A végeredmény kifejezetten szép könyv lett. Ahhoz képest, hogy a Meskete milyen fiatal oldal, rögtön az első kiadványa nagyon igényesre sikerült.”

Kálmánné Kiss Klaudia: „Egy- a könyveket értékként tisztelő és rajongásig szerető- család számára ez a könyv maga a tökéletesség. Már amint kézbe vesszük, elvarázsol a csodálatos illusztrációk által. A meséket elolvasva ez a varázslatos utazás csak még messzebbre repít. Hálásak vagyunk Gábornak, hogy megálmodta a Meskete-t, az illusztrátoroknak a profi munkát, s az íróknak, költőknek pedig a csodálatos műveket köszönjük! Alig várjuk, hogy meghozza a Jézuska a fa alá Gyermekeinknek...”

Polgár Judit: "Tanítványaimmal izgatottan és nagy örömmel vettük kezünkbe a MeseErdő c. mesekönyvet. A gyerekrajzok még csodálatosabbá tették az olvasó számára a mesékkel teli könyvet. Ajánljuk mindenkinek, gyerekeknek- felnőtteknek, hogy fedezzék fel MeseErdő titkait mert a mese szárnyakat ad a képzeletnek, életre kelt egy álomvilágot, ahol bármi megtörténhet."

Büszkén elmondhatjuk tehát, hogy a több száz elégedett vásárló bizonyíthatja: A MeseErdő valóban egy szuper mesekönyv, az összegyűjtött véleményekből pedig jól látszik, hogy ezzel a könyvvel nem csak mi vagyunk megelégedve. 

A Könyv megvásárolható a webshop.meskete.hu  webáruházban.

 

Gutási Gábor, meseíró

Ezt a cikket írta: Gutási Gábor meseíró

Webfejlesztő, vállalkozó és nem utolsósorban; családapa. Egy 7 éves kisfiú és egy 3 éves, csöppnyi kislány boldog apukája. „Életem során jelentős szerep jutott kedvenc időtöltésemnek, az írásnak. Már kisiskolás korom óta esszéket és verseket küldtem a helyi újságba, majd felnőttként éveken át vezettem saját apukás blogomat, mellette pedig szülővárosom heti lapjában vezettem a rendszeresen megjelenő infor...

Sütibeállítások