http://mocorgohaz.hu/

Hangosmesék listája

Az alábbi listában találhatod azokat a meséket amelyeket mindegy hangoskönyvként, hangosmeseként, mesefelolvasóink előadásában meg is hallgathatod ha bejelentkeztél. Ehhez viszont regisztráció szükséges!

A babaszoba titka

Amikor látogatóba mentünk Ixi dédihez megengedte Ellának, hogy a babaszobájában aludjon. Ez igen nagy megtiszteltetésnek számított nála, ugyanis Ixi babaszobájában szinte minde...

  ~11 perc MEGHALLGATOM

Vándor farkas

Vándor farkas Mostanában hajdanában, így is kezdődhetne ez a mese. Azonban a jó kifejezés talán inkább az, ha úgy kezdem a napokban olvastam. Sajnos ez egy valóságalapon nyugvó tört...

  ~4 perc MEGHALLGATOM

Homokba rajzolva

Két kisfiú ült a parton a homokban. A nap már lemenőben volt, szikrázott a tenger a színes sugaraktól. Ameddig a szem ellátott végtelen víz hullámzott...

  ~5 perc MEGHALLGATOM

Az erdei és a mezei pacsirta

Nyár volt. Az égen egy csepp felleg sem úszkát, a nap hétágra sütött. A virágok a réten boldogan ontották magukból bódító illatukat. Milliónyi élet nyüzsgött köröttük: lepkék, ...

  ~3 perc MEGHALLGATOM

Baci manó

Lacika és anyukája a játszótéren jártak. Lacika hintázott, csúzdázott és a homokózóban is játszott. Utána bemenkek a boltba és ott jó pár dolgot megfogott. Hazaérve anyukája kérte, h...

  ~1 perc MEGHALLGATOM

Egér és a patkány

Vendégségbe érkezett egérkéhez unokatestvére a patkány. Már korán reggel sürgött- forgott az egérke, hogy mire megérkezik kedves vendége, - aki még eddig sose járt nála...

  ~2 perc MEGHALLGATOM

Az elveszett lábbelik

Volt egyszer egy kislány Lizbet, aki nagyon szerette a cipőket. Mindenféle lábbeit gyűjtött: magas sarkút, tornacipőt, balerinacipőt, bebújóst, fűzőst, szandált, papucsot és m...

  ~4 perc MEGHALLGATOM

A kuka

Biztos vagyok benne ha azt mondom "kuka" akkor te is tudod mire gondolok. Egy kuka "hm". Mennyire jelentéktelennek hangzik. Bizonyára nálatok is van otthon a konyhában, a m...

  ~1 perc MEGHALLGATOM

Kavicsemberek

A tengerpart nyáron zsúfolásig megtelt. Az ezerszínű víz vonzotta az embereket, a hűsítő hullámokban sokan kipihenték a városi élet fárasztó hónapjait. A ho...

  ~4 perc MEGHALLGATOM

https://webshop.meskete.hu