A rókabunda titka

A rókabunda titka.

Tündérország határában van egy csodás erdő,
ott játszik sok tündérgyerek, mielőtt még felnő.
Több az erdő, mint játszótér egy tündér számára,
Különleges csodák, mesék, varázslatok tára.

Egyszer jártam én is köztük, tündérekkel szálltam,
elmesélem nektek én most, amit akkor láttam.
Minden jótündér lelkéhez kötődik egy állat,
kivel mindent megoszthat, legyen öröm, bánat.

Sok kis kedves állat közül választhatnak társat,
tudtad-e, hogy kedvelik az erdei rókákat?
Mert a róka okos, ravasz, és szépséges lélek,
a tündérek pedig mint tudjuk, szeretik a szépet.

Vörös bunda, fehér mellény, kecses apró lábak,
mit kívánhat ennél többet egy erdei állat?
Páratlan a szépségük, ezt senki sem tagadja,
egy dolog a tündéreket mégiscsak zavarja.

Hogy lehet, hogy minden róka vörös bundát visel,
amikor a Föld a hátán oly sok szép színt cipel?
A tündérek úgy érezték, rendnek kell itt lenni,
nem tudnak a rókák között különbséget tenni.

Ezért aztán úgy döntöttek ezen változtatnak,
ahány róka az erdőben, mind más bundát kapnak.
Összeült a tündértanács, s eldöntötték sorba’,
legyen mától vörös, fehér, akár ezüst az a róka!

Holdtöltekor kosarukkal a csillagokra szálltak,
összeszedtek minden egyes elillanó szálat.
Varázsdallal összefonták, hálót szövögettek,
s az éjjel sötét leple alatt a rókákra ejtettek.

Másnap reggel, amikor a rókák ébredeztek,
ásítoztak, nyújtózkodtak, nyalkán szépítkeztek.
Méregették egymást egyre, azt hitték álmodnak.
Oly sokszínű bundában találták társukat!

Lompos farkú, smaragdszemű, rókaszerű lények,
de a színük nem vörös volt, s éppen ez a lényeg.
Volt ott fehér, volt ott barna, ezüst színű prémmel,
nem találkoztak még soha ilyen furcsa lénnyel.

Addig csodálkoztak amíg egymásra ismertek,
egymás közt a színes prémmel különbséget tettek.
Így lehet minden tündérnek saját kis rókája,
nem keverik össze őket végre – valahára.