Az elátkozott királykisasszony

Az elátkozott királykisasszony.

Volt egykor egy özvegy királyné és kiadta parancsolatban, hogy a ki tiz lépést előre megy vagy hátra marad táborából, mindjárt agyon lövessék. Egy zöld dragonyos nem állhatta tovább és mivelhogy igen megszorult, tehát akármely büntetést fog is kapni, mégis hátra maradt, és leszállott a lováról, és hetvenhét esztendeig ott maradott ülve. Csakugyan az özvegy királyné, a ki táborával az ellenségre ütött, meggyőzetett oly annyira, hogy még lakó városából is kinyomatott. És volt a királynénak egy szép leánya, a királyné tehát mind a herczegasszonyt az ő királyi palotájával együtt elátkozta, hogy senki hozzá ne jusson, ha csak három nagy próbán keresztül nem megy. A szegény dragonyos hetvenhét esztendő után észrevette magát és bement a királyi lakó városba, a mely el volt átkozva, és bement egy traktirba, és kért magának egy meszely bort és fizetett volna, és volt pénze, de az a pénz volt nála, melyet még akkor kapott, mikor háboruba indultak, tehát már akkor nem volt kellemetes; és a kocsmáros azt mondja: ez a pénz már nem jár az országban, mert annak a királynénak a pénze, a ki ezek előtt hetvenhét esztendővel elvesztette országát; és mondá a kocsmáros, hogy a princzeszné el vagyon átkozva, a rezidencziával együtt és mondotta a zöld dragonyosnak, hogy te próbált ember vagy, mert elbeszélette neki, hogy és mint járt; tehát próbáljon szerencsét, hogy ha megszabadithatná. A dragonyos rászánta magát és elment a palotába; és a mint egy szobából a másikba járkálna, itten jő eleibe az elátkozott kisasszony fekete medvebőrben, és megszólitja, hogy mit keresne; nem tudja-e a parancsolatot, hogy a ki a tábortól hátramarad, legkeményebben megbüntettessék. A dragonyos feleli, hogy eltévelyedett. No tehát, felelé a princzeszné, maradj itten, és ha kitöltesz három éjszakát: megszabaditasz engemet és meg fogod kapni a királyságot és személyemet. Reá állott a dragonyos; a princzeszné eltünt. Itten mindjárt mindenféle ételek teremnek az asztalon, a nélkül, hogy a konyhában tüzet találna, vagy a ki azt behordja, látná. Minden, a mit csak gondolt, hogy ez jó volna, kedvére megtermett; igy töltötte el a napot. Jön az estveli idő; ehol jön a princzeszné, hoz magával gyertyát, egy könyvet és egy fekete kezkenőt, és eleibe teszi mondván: csak arra kérlek, hogy meg ne ijedj, ne félj semmit, hanem gyujtsd meg ezt a gyertyát és itten van a könyv: olvasd; akárki jön be hozzád, reá ne nézz, se ne szólj. Elmegy a királykisasszony, maga marad a dragonyos, meggyujtja a gyertyát, eleibe veszi a könyvet és olvassa. Eljön tizenegy óra; itten összejőnek mindenfélék szebbnél szebben felöltözve, de ő reájok sem tekintett. Eleget kérdezték, hogy mit keres itt; de ő nem szólott; mit szólitgatod, mond az egyik, hanem kapd fel hajitsd nekem. És igy egyik a másikának hajigálta; üti a tizenkét órát, elmentek mindnyájan, csak maga maradt a dragonyos, de már ő magával jótehetlen volt. Jön reggel a királykisasszony tiszta vörös ruhában, megkenegeti, mindjárt nem lett semmi baja. Ismét mondja a királykisasszony: már egy éjszakát szerencsésen eltöltöttél, még két éjszakát állj ki; akármit fognak veled tenni, ne félj semmit; megjön ismét a te egészséged. A kisasszony eltávozott, neki, ugymint a dragonyosnak kivánsága szerint volt minden enni, inni valója; sétált egyik szobából másikba, igy töltötte az egész napot. Jön ismét a második éjjel, eljön megint a princzeszné, hoz magával ismét gyertyát, könyvet és egy vörös kendőt, és letette a dragonyos eleibe, és mondá hasonlóképen, mint tegnap: gyujtaná meg a gyertyát, olvasná a könyvet, és akárki jön, akármit kérdez, semmit ne felelne, hanem csak a könyvet olvasgatná. Föltette magában a dragonyos, hogy akármi történik vele, már ő csak kiállja még azt a két éjszakát. Üti a tizenegy órát, nagy lármával jőnek a palotába, hogy még a palota is rázkódott. Itten legelőször is, mihelyt bejöttek, azt mondják: no, nézzétek, megint itten vagyon a dragonyos. Eleget kérdezgették, hogy mit akar; de ő csak folyvást olvasgatott, megunták mindig szólitgatni, kapják: kirántják az asztal megül és szijat szabnak a hátából. Mikor a negyediket szabnák, kezdi ütni a tizenkét órát és ugy hagyják. A dragonyos már föl sem kelhetett a fájdalom miatt, hanem abban a helyben, a hol kinozták, ottan maradott reggelig. Eljön megint a királykisasszony kékes ruhában, megölelvén a dragonyost, megkenegeti és ismét jobban lett. Kéri megint a királykisasszony, hogy ezt az éjszakát még töltené el, azután minden jó állapotban fog lenni. Fogadta a dragonyos, ezek után magára hagyta a királykisasszony, igy tehát csak evéssel, ivással, gondolkozással töltötte a napot. Beestveledik ujra; jön a princzeszné; ismét hoz magával gyertyát, könyvet és egy kék kezkenőt, mondván, hogy mostan is ugy cselekednék, mint már két éjszakán, hogy gyujtaná meg a gyertyát és olvasná a könyvet és senkihez ne szólana s nézne. Mondá a dragonyos, hogy ő mindeneket meg fog tenni; evvel ott hagyta a princzeszné. Ismét érkezett tizenegy óra; még nagyobb zörgés támadott a palotában, de a dragonyos arra semmit se ügyelt. Bejőnek a szobába, a hol ő volt, ottan dombéroznak és mondják, hogy menne ki, mivel itt semmi keresete. A dragonyos ezt csak elhallgatta, akármit kérdeztek, ő nem felelt; ekkor mondják: fogjuk meg! nagy ur akar ez itt lenni. Kapják tehát őtet, viszik a konyhába, a hol iszonyu tüz égett és a nyárs készen. Itten kapják őt, mindjárt nyársra huzzák; és sütik, forgatják már őt a nyárson, mikor üti a tizenkét órát: mindjárt elszéledtek; hanem a princzeszné, a ki megszabadult az átoktól, leszaladt azonnal, megszabaditóját levette a tűzről és a nyársról; már a dragonyos csak hogy meg nem volt halva; de a princzeszné megkenegette, a mely után jobban is lett, de mégis betegágyban feküdt három nap, azután már nem volt semmi baja. Már ők ugy vannak, mint házasok, csakhogy meg nem voltak esketve; igy töltenek egy hetet egymással, s mond a princzeszné: kedves férjem! minthogy én is rég nem voltam a templomban, menjünk el itten s itten levő városba. Felele a dragonyos: nem bánom, kedves társam. Elmentek tehát a templomba, és beszállottak egy nagy vendégfogadóba; ott pedig volt egy ördöngös vén kocsmárosné, a ki irigylette a dragonyosnak ezen nagy szerencsét, a ki már mint király volt azóta, mióta kiszabaditotta átok alól a princzesznét, és azt mondotta a dragonyos inasának: jöjj ide te fiu, és fogjad ezt az aranyat, melyért nem kivánok egyebet, hanem hogy ezt a tűt tüznéd az urad ruhájába. Gondolván az inas, hogy ez által semmi nagy kárt nem okozhat, megigérte, és meg is cselekedte. Más napra kelvén az idő, felöltözött mind a dragonyosból lett király, mind a princzeszné; minekelőtte elindultak volna, mondá a princzeszné: no, szivem, vigyázz hogy el ne aludjál, mert ha elalszol, nálam nélkül fogsz élni. Mennek ők a templomba, s bemenvén, leültek egymás mellé. A dragonyosból lett király mindjárt elszunyadott, mihelyt kezdődött az ájtatosság, pedig eleget rángatta a princzeszné, de mind haszontalan volt. Vége lett az ájtatosságnak, kimenvén a templomból, mond a princzeszné: mondottam, hogy el ne aludjál, mert nálam nélkül fogsz maradni; még kétszer megyünk a templomba, vigyázz, hogy el ne aludjál, mert ha elalszol, tudd meg, hogy nálam nélkül fogsz maradni. A király örömest aludt volna egész nap és egész éjjel is, csakhogy a templomban ébren lehetne, de akkor nem jött rá az álom. Második nap következett, elmennek megint a templomba és mihelyest beültek a székbe, mindjárt szundikált, eleget rángatta a princzeszné, de hiába volt. Vége lett az ájtatosságnak, kijönnek, mondja a princzeszné nagy szomoruan: már látom, hogy nálam nélkül kell maradnod, mert meg nem tudod magad az álomtól tartani. A király oly nagyon szivére vette, hogy könyezett, hogy sok szenvedései után sem lehet a princzesznével boldog. Mondá a princzeszné: még egy nap van hátra; azaz még egy próba, mert még egyszer elmegyünk a templomba, de ha akkor is elaluszol, mint már kétszer, többé soha sem fogsz látni. Eleget sohajtozott a király; nem tudhatta, hogy mi lelte őt, hogy mindig álmos, mikor a templomban kelletik lennie. Elmennek ők még harmadszor is; a király eleget erőteté magát; mind hasztalan volt, mert mihelyest a székbe beültek, oly mélyen elaludt, hogy még akkor is alig tudták felkölteni, mikor vége lett az ájtatosságnak. Evvel kijöttek a templomból; itten a princzeszné sirva nyakába ugrik a királynak, mint az átok alól kiszabaditójának és sir keservesen, mondván: nincsen már többé veled maradásom; s megölelvén, eltünt a princzeszné. Könyek csordultak ki a király szeméből, látván szemlátomást, hogy veszti el az ő kedvesét, kiért annyit szenvedett! Haza megy inasával a kocsmába, és szobájában keservesen sir. Az inas nem gondolta, hogy mind ezt a tűvel ő okozta légyen; a vén boszorkány pedig magában fölötte örült. Már most mi tevő legyen a király? Haza felé indult, ugymint a királyi lakó városba, s itten elbeszélé az egész történt dolognak mivoltát. Országnagyai igen sajnálták, eleget vigasztalták, de mind haszontalanul; legtöbb idejét mindig magányosan töltötte, és mikor sétálni ment, azon fiatal inasát vitte, ki a gombostűt a király köntösébe tüzte, kit a király legjobban kedvelt. Kimegy tehát egykor napközben a király a városon kivül levő erdőbe sétálni az inassal, szomorkodva mindig. És volt abban az erdőben egy nagy vendégfogadó, mivel országut ment rajta keresztül, s bevetődött oda a király. Épen három diák vala ott; ezek ismerték a királyt és látván, hogy nagyon bus, annyi bátorságot vettek maguknak, hogy megkérdezék: fölséges király! mi lehet oka ezen nagy bánatjának? Feleli a király: kedves fiaim, ha megmondom is, hát rajta nem segithettek. Hátha segitünk, csak beszélje el fölséged. Elbeszéli tehát a király, hogy miképen szabaditotta meg a princzesznét az átok alól, és hogyan járt a templomban, hogy aludt el és ő annak okát nem tudhatja. Eleget intette őt a princzeszné, hogyha elaluszik, tehát el fogja őt veszteni. Ekkor ujra könyezett a király, és mondják erre a diákok: fölséges királynak a ruhájában van egy gombostű, az okozta, hogy elaludt. Ekkor odamegy a diákok közül egy, és kihuzza és eldobja; hanem fölséges király, ezt annak a vén kocsmárosnénak tulajdonithatja, a ki abban a kocsmában van, hol fölséged volt a princzesznével szállva; hanem fölséged ha akarja még idővel a princzesznét megtalálni és magáévá tenni, tehát fogadja tanácsunkat; tudniillik mostan mindjárt hozasson magának akárhonnan egy oly fekete lovat, a kiben egy szál fehér szőr sem találkozik, és csináltasson egy arany golyóbist, mert azt a vén asszonyt mással meg nem lehet ölni, hanem arany golyóbissal, és mig az a vén kocsmárosné él, addig fölséged boldog és dolgaiban szerencsés nem lehet. Jól figyelmezett a király az ő tanácsadásokra, a mint tovább igy folytatták: mikor meglesz a tiszta fekete paripa, fekete szerszámmal, és hasonlóképen fölségednek tiszta fekete öltözete és az arany golyóbis, töltse ezen golyóbist fölséged egy pisztolyba és menjen el abba a vendégfogadóba, ahoz a vén kocsmárosnéhoz; ő majd szivességet mutat, hanem fölséged csak tekintsen be a szobába és a lovát meg se kösse, és mikor kijön fölséged a szobából, a vén asszony ki fogja kisérni; mihelyest kilép fölséged után a vén asszony, a lovat készen tartván, forduljon vissza és lőjön bele, és kapjon lóra és hagyja rá a meddig meg nem áll magától, mindaddig hátra ne nézzen. Ezt végbevitte a király. Meghozatta a lovat és elment a kocsmárosnéhoz, bemenvén a szobába, csak hamar megfordul, a kocsmárosné utána kimegy, ekkor a király csak kikapja pisztolyát, belé lőtt, akkor felült a lovára, a lovat eresztette kedve szerint, a ló fél óra alatt vitte egész a tengerig és ottan egy kunyhó előtt megállapodott. Lakott pedig ottan a félvilág csősze. Itten beköszön a király, mondja: jó estvét, öreg apám! felele az öreg: jó estvét, fiam! szállj le lovadról és jőj be. Ekkor fogadván az öreg szavát, bement a kunyhóba; a mie volt az öregnek, szolgált vele. Itten már most kérdi az öreg, hogy ki legyen és hova igyekeznék. Elbeszéli a király, hogy ő mint járt, mikor dragonyos volt és hogyan szabaditotta meg a princzesznét és hogy, miképen vesztette el egy vén asszony végett; utoljára kérdezi az öreget, hogy tudna-e valamit mondani róla. Kedves fiam, felelt az öreg, én nem tudok semmit felőle, mert ebben a határban, a hol én csősz vagyok, sehol nincsen, pedig én napjában gyakorta egy fertály óra alatt bejárom, hanem a tengereken tul, más feliben az öcsém csősz, ottan bizonyosan meg fogod találni, mert ottan vagyon egy öreg király, a kinek semmi gyermekei nincsenek, tehát nála szoktak tartózkodni olyan szerencsétlen személyek és férfiak, tehát javaslom, menj a tenger partjára, ottan fognak lenni szebbnél szebb csónakok, de te egyikbe se ülj belé, mert ha belé ülsz, tehát végedre fognak járni, hanem menj mind addig, mig csak egy rosz csónakra nem találsz, a mely félig vagyon vizzel; ülj bátran belé, s az téged minden sérelem nélkül át fog vinni.

Mostan már elbucsuzik a király, megköszönvén az öregnek jó tanácsadását. Megy a tenger partján, hiják mindenütt abba a szép csónakokba, de ő megfogadta szavát az öregnek, ment mindaddig, mig csak azon roskadt hajóra nem talált; belé is ült bátran és általment nagy hamarsággal a tenger másik partjára. A tenger partjától egy keveset távol kunyhó vala, oda ment, beköszönt, monda: jó napot, öreg apám! Isten hozott, édes fiam! jól tudom, mi járatban vagy: a mátkádat keresed. Az igaz, hogy az én határomban vagyon, az üveg hegyen levő várban. A király, fiam, őtet férjhez akarta már adni, de azt mondotta, hogy mivel őt három próba által mentették meg az átoktól, tehát három próba által megyen végbe az én férjhez menetelem. A király reá állott és a princzeszné kérezkedett az üveg hegyen levő várba, hogy a ki oda felugrat és azon három ajándékot, melyet ő kirendel, három próbatétel által magáévá teszi, az fog lenni az ő férje; és már édes fiam, sokan próbálták, sok királyok, herczegek, mivel az ő szépsége különös, tehát mindenek szivébe tünik és nem tudják a módját, hogy lehetne oda felugratni, az ajándékot megnyerni, a princzesznét magokévá tenni. Mostan, kedves fiam, van-e pénzed? Bizon nekem nincsen, öreg apám. No ha nincsen, van nekem elég, és szedj magadnak aranyat elegendőt, és menj be a városba, mostan áll a vásár és nézz magadnak olyan lovat, melyben semmi fehér ne találtassék, és csináltass egészen fekete ruhát, a lovadra fekete szerszámot és üttess rá arany patkót gyémánt szögekkel. Ha már ezek készen lesznek, jőj hozzám, hogy megláthassam. Utána látott a király, hogy ezeket mentül hamarább megszerezhesse, meg is szerzette és kiméne az öregnek kunyhójához és monda: no, öreg apám, jól vagyon? Igen jól, fiam; csak menj most az üveg hegy alá, és már ott sok mindenféle nagy urak fia igyekszik felugratni, de nincs annyi eszök, hogy lovukra arany patkót üttetnének gyémánt szögekkel; hanem ha oda érsz, várakozz, mig rád nem kerül az ugratás és tudd meg, hogy lovad minden bizonynyal felugrik s első ajándék lesz egy aranynyal csudálatosan kivarrott kezkenő; második próbára egy arany alma, a harmadik próbára a princzesznének a gyürüje. Ezek után elmegy a király, és látja, mily számosan vannak, mindenik próbál és minden haszon nélkül. Már ő rajta vagyon a sor, s ő olyan könnyen felugrat, hogy még a hegy tetejétől száz ölnyire vagyon lovának a körme. Megismerte mindjárt a princzeszné, örömmel szoritotta szivéhez. Megkapván a kezkenőt, leugrott, s a jelenlevőkön tul messzire jött le a lova; pedig a királytól erős parancsolat volt, hogy a ki fog nyerni az ajándékból, személyesen jelenjék meg nála, ő meg nem ment a királyhoz, hanem egyenesen az öreg kunyhójához. A mint megérkezett, mindjárt kérdezte az öreg: no fiam, megtetted az első próbát szerencsésen? Feleli a király: meg, öreg apám. De már holnapután, fiam, ne menj ebben a ruhában, mert rád ismernek, hanem csak menj be a városba, és végy tiszta sárga ruhát, sárga lovat, mint a ruha, és a lóra tiszta sárga szerszámot. Megint megszerzé, a mit az öreg mondott és mikor minden készen volt, elment az öreg embernek bemutatni. Az öreg ember mind jónak találta. Hanem mostan, ha oda érsz, ne várd, mig rád fog kerülni a sor, hanem csak ugrass fel, de lovadon rajta legyen az arany patkó gyémánt szögekkel.

Elmegy tehát a király; az ottan uralkodó király pedig neheztelt, hogy be nem jelentette magát, a ki elkapta az aranynyal kivarrott kezkenőt; tehát fél armádiát állitott fel a vár körül, hogy őt megkaphassák. Mikor oda ér a király sárga lovon, sárga ruhában, nem várt senkire, hanem felugratott és elkapta az arany almát; evvel megcsókolván a princzesznét, keresztülszökött lova az armádián és elszalasztották. Haszontalan okoskodott a vén király. Elmenvén az öreghez, mindjárt kérdezte tőle: no fiam, majd megkaptak ugy-e? Majd ám, öreg apám. De most már egész másképen kell cselekednünk. Menj el a városba és végy tiszta fehér paripát, arra fehér szerszámot és magadnak tiszta fehér öltözetet, a lóra pedig üttess arany patkót gyémánt szögekkel.

Addig ki sem jött a városból, mig mindezek készen nem voltak. Mikor minden megvolt, felült a lóra, elment magát bemutatni. Az öreg megnézte és: jól van, fiam, csak vigyázz, hogy meg ne fogjanak. Ekkor elindult a király, oda ért, nem várakozott a sorra, hanem neki ereszti lovát és felugratott, megkapta az arany gyürüt és akkor is megcsókolván a princzesznét, leszöktetett lovával, hanem azt gondolta, hogy most is csak annyira való katonaság volna a vár körül, pedig két annyit parancsolt a király; igy tehát az ő lova a katonaság közepibe ugrott le. Ezt látván a király, ki akar szöktetni, s a mint ugrat, lovának ikrájába szurta panganétját egy katona, és megösmerték, hogy sebet kapott, mert a mint fölöttök ment a ló, csepegett a vére.

Megérkezik az öreghez. Meg nem kaptak ugy-e, de megsebesitettek. Igaz, öreg apám. No fiam, jere, és hadd kössem be sebedet, és nyugodd ki magadat. Az öreg király pedig igen mérgelődött, hogy nem tudhatta, ki nyerte legyen az ajándékokat el, és hogy kié fog lenni a királykisasszony. Az öreg csősz: no, fiam, tudod-e most mit kell neked cselekedni? Nem tudom, öreg apám. No, fiam, mostan vedd fel ezt a szegényruhát, mivel már nincs az üveg hegyen levő várban a princzeszné, hanem a városban levő királyi palotában. Menj oda ebben a ruhában szolgálatot keresni; megfogadnak téged mindjárt kuktának; a sebedet kösd be; mikor gondolod, hogy már vaksolja a princzeszné, hogy te lennél és fog tégedet alattomban nézni, kötögesd sebedet azzal a kezkenővel, melyet első ugratáskor nyertél, a gyürüt pedig vesd abba a findzsába, melyben viszik neki a kávét, és mikor inni fogja, tehát szájára fog jőni. Elmegy a király, szolgálatot kér az udvarnál, megfogadják kuktának. Most csak az volt fő gondja, mikor lenne alkalmatossága a gyürüt a kávéba vetni. Más nap reggel mindjárt volt hozzá szerencséje, mert a szakácsnak sietős dolga volt, mikor kitöltögette a kávét, s nem volt mikor megmutogatni az inasnak, hogy melyik a princzeszné kávéja, hanem megparancsolá a kuktának, hogy mutatná meg. Ő tehát élt az alkalmatossággal és beléveti a gyürüt a kávéba. Beviszik a princzesznének, a mint kevergeti, hallja, hogy csörög a kanala; nézi, mi lehetne benne, látja, hogy a gyürü, melyet a harmadik próbatételkor adott. Hivatja mindjárt az inast, hogy micsoda idegen volna itt az udvarnál. Nincs más, mint az a kukta, a kit tegnap fogadtunk. No, menj mondjad, hogy jőjön hozzám mindjárt. Fölséges princzeszné, még nem kész a ruhája, a melyben pedig ide jött, nem igen lehet benne ide bocsátani. No, csak te mondjad neki. Meg is mondotta az inas, de ő, mint kukta, azt felelte, hogy "neki annyi ide, mint nekem oda." Ezt megmondá az inas; s a király, ki mint kukta volt a konyha körül, észrevette, hogy a princzeszné bement a konyhára szolgáló szobába. Tehát mindjárt oldozza sebét és kötözgeti azzal az aranynyal kivarrott kendővel. Ezt mindjárt megösmerte a princzeszné, hogy ő lenne, ki őt az átok alól kiszabaditotta és a ki az ő három kivánt próbáját megtette. Nem szólott ő semmit, hanem bement a királyhoz és előbeszélette, hogy ő az, ki őt az átok alól kiszabaditotta és a három próbát is megtette, tehát érdemes, hogy férje legyen. Itten a király parancsolta mindjárt az udvari papot, és felhivatván a királyt, összeesküdtette őket.

Élnek már most ők néhány hónapig együtt, s mondja egykor ebédnél az öreg király: vedd kezedhez az ország kormányzását, én már öreg vagyok, ohajtom a nyugodalmat. Feleli a dragonyosból lett király: jóllehet én már sokat próbáltam, de még esztendeig elmegyek próbálni valamerre. Eleget marasztalta felesége és az öreg király, de hasztalan volt kéréseik. Elbucsuzott mindkettejétől, megy ő már mendegél s beszáll egy vendégfogadóba, kér magának enni, inni. A kocsmáros parancsolja mindjárt: Ignácz, hordj ebédet ennek az urnak. Feleli: mindjárt. Hordja ő az ételt, és nem látja a király, s kérdi a kocsmárostól: ki lenne az, a ki az ételt hordja. Mondja, hogy az inasa. Kérdi a király: mennyiért adná neki? Feleli: háromszáz aranyért. Mindjárt lefizette a király, és fölkelvén az ebédtől mondja: Ignácz, gyere, menjünk! Ő tehát megy és beszélgetnek együtt, s beestveledvén, találnak egy helyet, hol sok furmányosok kifogtak; itten mondja a király nekik: jó estvét! elfogadták és egyszersmind kérdi: megengedik-e neki, hogy itt velök meghálhasson. Miért ne? felelték. Itten mindjárt parancsol a király: hordj fát, Ignácz! rakj tüzet. A kereskedők és furmányosok senkit se láttak, hogy hordaná a fát és tüzet csinálna. Itten mondja egy: király, ez helyes szolga; hanem cseréljünk! mondja a kereskedő, nekem van egy tarisznyám, mellyből, ha mondom, annyi katonaság masirozik ki, a meddig azt nem mondom, hogy elég. Itten megteszik a próbát; kinyitja a tarisznya száját és mondja: mars kifelé! Jön kifelé a sok katonaság, lovasság, gyalogság, mig csak nem mondotta, hogy elég. Ezután ismét parancsolja: mars befelé! és mind bemasiroztak. Ez megtetszett a királynak; tehát cseréltek; de mikor elváltak egymástól, a kereskedő nem mondotta: Ignácz, maradj nálam. Tehát mikor megy a király haza felé tarisznyájával, megéhezvén, monda: Ignácz, ha most itt volnál, be megenném, ha hoznál valamit. Hiszen itt vagyok. Hát nem mentél el a kereskedővel? Hiszen nem mondotta, hogy maradjak nála, én biz eljöttem.

Elérkeznek a királyi város alá, ő is kinyitja a tarisznyát, mondja: mars kifelé! Itten bandával jőnek ki lovasság és gyalogság. Ekkor mondja Ignácznak: menj el a királyhoz és mondjad, hogy jőne ki és nézné meg katonáimat. Elmegy Ignácz a királyhoz, bemegy a szobába és mondja: Fölséges király, a fiatal király hivatja, hogy jőne ki megnézni az ő katonáit, kik a városon kivül vannak. Nem látta a király, hogy ki hivta őt, tehát azt mondta, hogy nem megy. Feleli Ignácz: ha fölséged nem jő, tehát elviszem. Kapja, felfogja az öreg királyt és vitte kifelé. Itten látták, hogy hozná az öreg királyt, tehát mindenfelé szólott a banda. Az öreg király monda: fiam, tudod, hogy az én országom nem oly nagy, mit fogunk csinálni evvel a sok néppel, mivel tartjuk? Fölséges király, nem kell ennek semmi; azért parancsolta: mars befelé! s mind bemasiroztak. Csudálta az öreg király, hanem ezután bementek a városba, az öreg királytól átvette az ország kormányzását és élt a feleségével csendességben.

A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - Magyar népmesék
Válogatta és szerkesztette: Erdélyi János
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu