Barion Pixel

A kerti manó


Lehet    egy   mese ,  talán   igaz,
Gyere velem   versemben   utazz.
Láttatok   már  biztos   sok   szép   kertet,
Ahol   megtaláltad   örömödet.
 
Azt   is   tudom   a  történet  hol  volt ,
Ezért   nektek  most  versben  leírom.
Amit  láttam   e...

Kép forrása: saját

Lehet    egy   mese ,  talán   igaz,

Gyere velem   versemben   utazz.

Láttatok   már  biztos   sok   szép   kertet,

Ahol   megtaláltad   örömödet.

 

Azt   is   tudom   a  történet  hol  volt ,

Ezért   nektek  most  versben  leírom.

Amit  láttam   elmesélem   nektek,

Kedves   gyerekek   így   figyeljetek.

 

Kinéztem   a    háznak   ablakából,

Erőt   merítettem   napsugárból.

Majd   elindultam   a  kertet    járni,

Akartam   szememmel   mindent  látni.

 

Ahogy  a   kertben  mentem,  jöttem,

Kis  manót  is  találtam,    leltem.   

Éppen   szorgalmassan   dolgozott

Láttam  én  szép   kertet   alkotott.

 

Tett   ő    sokat   érte,  akarta,

Aki   erre   jár,   szépnek  lássa.

Szerszámai   ásó   a   kapa,

Valamint   két  keze    szorgalma.

 

Kertben  gyümölcsfák   és  virágok,

Gyönyörűen    szépen  pompázott.

Jókedvű   madarak   repültek,

Hangossan   vigan   csicseregtek.

 

A  virágokra   lepkék    szálltak,

Kertben   bogarak   is   kószáltak.

Földet   túrta   váratlan  vendég,

Vakond   pajtás   ebből   már  elég.

Ügyesen    ásójára    tette ,

S   mérgesen    leteremtette.

Ide   figyelj    rám  te   kis  csibész,

Nem   szeret   téged   oly   sok    kertész.

 

Természet   tudjuk   nekünk   adott,

Te   a   kertek    rémálma    vagy  ott.

Kérlek  térj  vissza   házadba   most,

Ne  boszantsd    a  kerti    dolgozót.

 

Hagyd    meg   nekem  az   életem,

A  sötét  föld   alatt     élek  én.

Csak   kertedbe   tévedtem   értsd,

Megkimélem   most    életed.

 

Ne  túrd   földet  a  kertek   alatt,

Különben   is   légy   óvatosabb.

Tudjuk   te   fura  teremtény  vagy,

Letette   ásójáról,   szabad.

 

Kis   manó   neki   megbocsájtott,

Vissza   tért  a   kertbe  és  nyugodt.

Tudod   miíg  tudja   és    gondozza,

Lesz   is   a  kertnek  jó  gazdája.

 

Kerti   történetet   azért   írtam,

Kertben   kis   unokámat   is  láttam.

Ügyesen  locsolta   virágokat,

Láttam  hogy  kedve  van  és  dolgozhat.

 

Én  is   jókedvűen    dolgozgattam,

A  kertet   vele   együtt   gondoztam.

Van   benne   ígazság   és  történet,

Kertben   a   vakond  tényleg   megjelent.

 

Kertben   manó,  én  kis  unokám  volt,

Hozzám  jött  kérdezett,  kedvesen   szólt.

Gyere   sétáljunk  beszéljünk,  nézd  kertünk,

Mondtam   milyen   szép, közben   jót  nevettünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erdődi  Attila, amatőr író, költő

2004-ben jelent meg első verses kötetem Versek címen .Magán kiadás , de a Könyvtárellátó is segített forgalmazásában . 2004-től vagyok az Amatőr Művészek Forumán és vagy Pieris oldalon Etele néven verseimmel írásaimmal . Ott megtalálható és olvasható 190 versem. 2016-ban az Info-Szponzor Kft kiadásában jelent meg Versekbe írt világom címen kö...

Vélemények a versről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások