A 12 tündérlány

Egyszer ezen a Földön, melynek talaját most is tapossuk élt 12 gyönyörű tündérlány az édesapjukkal. A lányoknak Január, Február, Március, Április, Május, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November és December volt a nevük. Mind a tizenketten elképesztően szépek voltak, a fellegek felett éltek egy csodálatos várban.

S még szépségük mérhetetlen volt, gonoszságuk is a magasba szökkent. Néha lenéztek az emberekre és megpróbálták bosszantani őket, noha ez nem mindig sikerült.

Egyszer viszont már túl messzire mentek. Összevetve erejüket embereket hoztak fel a felhők fölé és, amíg három kihívást nem teljesitettek, nem engedték el őket. Aki pedig mind a három kihívást elrontotta – egy szomorú véget kapott.

így történt, hogy ilyen kedvükben a lányok egy János nevű fiút néztek ki maguknak. Szegény Jánost maguk elé állították és Január (mivel ő volt a legbölcsebb) elkezdte mondandóját, amelyet minden ideérkező embernek elmondott:

- Hát, János, sok minden vár itt rád: ki kell állnod három próbát. Ha ezen feladatokat nem teljesíted, a te fejed lesz a századik, amelyet veszünk. Meg se próbálj menekülni, mind árgus szemekkel figyelünk téged.

János nyelt egyet. Nem volt ő ijedős fiú, de most egy kicsit hátrálni látszott.

- Hát, mi az első próba? – állt a tündérek elé, akik ilyen bátorság láttán igencsak megdöbbentek.

- Kedves János, első próba melyet utadba állítunk, hogy győzd le az egyfejű sárkányt. Fegyvert nem kapsz, ne legyen túl könnyű. Három napod van rá.

Jánosnak ez könnyen ment ( mondjuk ez nem meglepő, mivel Jánosnak hívták, és köztudott, hogy a János nevű fiúknak ez könnyen sikerül).

A tündérek csodálkozásukat jól leplezve elmondták neki következő feladatát:

- A következő feladatod, hogy azon sárkányt, melyet megöltél, temetsd el egy erdő helyére, amit még ma kivágsz.

Ez már valamivel nagyobb gondot jelentett Jánosnak.

Mikor a tündérlányok otthagyták, leborult a felhők közé és sűrű könnyhullatás közben, így mormogott:

- Ezt én nem tudom teljesiteni! Én is itt maradok örökre, itt veszitem életem!

Ezen szavakat magának szánta ugyan, de a felhők is meghallották. Eldöntötték (mivel eddig János sírt a legbánatosabban az összes közül), hogy segítenek neki ebben a feladatban. Le is vitték Jánost a földre, kerítettek neki egy erdőt és egy baltát. Jánosnak sikerült kivágnia 13 fát, többet nem, mire elnyomta az álom.

Egy boszorkány meglátta és elhatározta, segít neki. Kivágta másnapra az erdőt, így morfondirozva magában:

- Ezt még visszafizeti nekem ez a fiú. De hát én is tudom, milyen kegyetlenek a tündérek, még én sem vagyok olyan.

A felhők pedig, látván a boszorkányt, hogy segít, eltemették a sárkányt.

Másnap, mikor János felkelve meglátta a tündéreket, azt hitte a végitéletet jöttek mondani.

Végül csak ennyit mondtak:

- Próbád jól teljesí Utolsó feladatod, hogy ezt a sárkányt, akit megöltél és eltemettél, éleszd újra és szelidítsd meg.

János még mindig tátott szájjal állt a tündérek előtt.

- Egy hetet, vagyis hét napot és hét éjszakát kapsz erre a feladatra.

János bólintott.

Az első és második napon nem csinált semmit. A harmadik napon a boszorka elmondta, hogyan segített neki, viszont most, hogy egyensúlyozza jótettét, felébreszti a sárkányt és hagyja, hogy rátámadjon.

A boszorka nem hallotta a feladatot, így nem tudta mekkora segítséget nyújt ezzel Jánosnak.

János (már említettem , hogy a Jánosoknak különleges képességeik vannak ) könnyűszerrel megszeliditette a sárkányt.

A tündérek elengedték a fiút és mivel nagyon különlegesnek tartották, azért varázsport adtak neki. De elhatározták, hogy még azon az éjjelen megölik.

Meg is tették volna, ha János nem száműzi őket egy felhőre a varázspor segítségével. Azóta a tündérlányok egy-egy hónapot maradnak a felhőkkel a Föld közelében. Mindegyik a maga módján próbálja megkeseriteni az emberek életét: hóval, viharral, meleggel, noha nem tudják, hogy ezzel mennyit segítenek , mennyi örömet okoznak az embereknek. Éppen úgy cselekednek, mint a boszorkány: rosszat akarnak, mégis jót tesznek.