Könyvek világában


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    feb
  • 25

     Először nem tudtam, hol vagyok. Mint később kiderült, kedvenc könyvem világába csöppentem. Eddig minden rendben, mert már sokszor elképzeltem azt, hogy belépek egy-egy könyvbe. Viszont, nem egy kedvenc könyvem van, tehát ameddig körül nme nézek, nem i...

Kép forrása: saját

     Először nem tudtam, hol vagyok. Mint később kiderült, kedvenc könyvem világába csöppentem. Eddig minden rendben, mert már sokszor elképzeltem azt, hogy belépek egy-egy könyvbe. Viszont, nem egy kedvenc könyvem van, tehát ameddig körül nme nézek, nem igazán tudom, hol lehetek.

     Kezdem az elején. Egy könyvet olvastam, amelyről kiderült, hogy vannak benne unalmas részek is. Az egyik ilyen résznél nem bizonyult eléggé erősnek olvasási technikám (vagy talán az akaratommal volt gond ?!), ugyanis belealudtam. Nem emlékszem pontosan mikor történt ez, mivel mikor megnyilnak előttem az álomvilág kapui nem igazán emlékszem semmire a való világból, kivéve a könyvekre. 

    Egy világitótoronyban ébredtem meg. Késsel lehetett volna vágni a szürke felhőket. Mégis csodálatos látványt nyújtott. Néhány sirály szárnycsapását  és hangját hallottam. A tengeri levegő betöltötte az egész testemet. Olyan frissnek éreztem magam, mint tavasszal a hóvirág, ezért lesétáltam a lépcsőn. Lent meglepetten láttam, hogy a szigetet, amin vagyok körülveszi egy óriási mocsár. A friss sóillat és a tenger szokásos illataegy barlangból jött. Egy tengerbarlang!

    Eldöntöttem, hogy beleugrok. Nem tudom, hogy igazán honnan jött ez az ötletem , de beleugrottam. Nem zuhantam egy cseppet sem, hanem lebegtem. Egy csillogó követ láttam. Lila fénye betöltötte az egész helyet, ahol jelenleg tartózkodom. Még szép, hogy megfogtam a követ, ami rögtön átrepitett a tündérek világába. Egy könyvben olvastam a jó és a rossz tündérek világáról, ami egészen elbűvölt. Itt viszont nem láttam egyetlen tündért sem. Eszembe jutott, hogy úgy irta, hogy a tündérek emberi alakot öltenek, ahhoz, hogy elvegyüljenek a tömegben. Egyesek közülük, a rosszak, ők álcázzák magukat embereknek. Na, ez egy olyan könyv, amibe nem szivesen akarok belekerülni. 

Jé, itt van egy fa! Száz közül is megismerem ezt a vörösfenyőt. Ő Vörös. És tudom, hogy tud beszélni. 

  • Szia, Vörös! - Szólitom meg. - Most járok itt először, és tudom, hogy te mindent tudsz. Mond hát el, légy szives, miért avgyok én itt?
  • Nagyon szivesen elmondom! Azért kerültél ide, hogy megments egy világot. a mi világunkat.
  • De mitől?

Vörös a kezembe nyomott egy térképet egyik szalagos ágával. Én kinyitottam. Úgy nézett ki, mint   egy sziget térképe, viszont egyes helyeken, ahol zöld erdők és kék tavak kellett volna legyenek, de csak szürkével megrajzolt fák és pocsolyák látszottak. 

  • Ezek a részek azok, amiket elfoglaltak a tündérek. Bárki, aki ezeken a részeken belül merlszkedik ... Na jó, nem részletezem, mi történik velük. Nem térnek vissza. Ezzel arra akarok utalni, hogy téged szeretnélek megkérni, hogy tüntetsd el őket.
  • Engem?! - kiáltottam elborzadva,
  • Igen. - nyugodt hangja visszatéritett az álomvilágba.
  • Rendben - válaszoltam nem túl meggyőződve.

Elköszöntem tőle, és elindultam valamerre. Nem határoztam meg a pontos irányt. És akkor eszembe jutott, hogyan lehetne legyőzni a tündéreket. A királyuk irányitja őket, minden cselekedetüket és gondolatukat. Ha a királynak sikerülne beadni a jóságszérumot, amitől nyilván jó lesz, az egész népe visszaengedné a helyet az ittlakóknak.

Tudtam is, kitőlszerezzem meg a bájitalt. Az egyik öreg vajákosasszonytól. Ők biztos csinálnak ilyet. Csak odáig is el kell jutni. Egy könyvben olvastam átjárókról. Ha kiállunk egy próbát egy erdő szélén, akkor bárhova elvisz minket. 

Kiálltam az erdő sazélére, ésa noha varázslatot kellett volna dúdoljak, csak a képzeletemmel megnyitottam egy átjárót magam előtt. Kisétált belőle egy fiatal lány és feltett egy találós kérdést:

  • Nővérek vagyunk, finomak és érzékenyek, mint a pillangó szárnyai, mégis el tudjuk tüntetni az egész világot. Kik vagyunk?   
  • Nem ugrott be elsőre a válasz, pedig valahol olvastam ezt
  • A szemhéjak! - kiálltottam fel örömömben. 
  • Igen - súgta a lány mély, búgó hangon - ezentúl annyiszor mehetsz át az átjárókon, ahányszor csak akarsz, bárhova. Vagyis majdnem mindenhova. 

       Utolsó mondatát már nem hallottam, az átjáró túlső felén. Pedig szükségem lett volna rá.

A vajákoasszony jószivvel ideadta azt, amit kértem, és mellé adott egy különleges nyakláncot is. Egy aranyszinű ló formája volt. 

  • Ezzel bármikor fel tudod idézni a saját paripádat. Csak szoritsd addig, amig az arany át nem melegszik.
  • Rendben. Köszönöm!-    Ezek után újra megpróbáltam megnyitni az átjárót a kiráy várához, de nem ment.

Előjött a lány, viszont most inkább nézett ki szellemnek, mint fiatal lánynak:

  • Hogy mersz megpróbálni bejutni a tiltott zónába? - kiáltotta önfeledten - Oda tilos a belépés! 

Inkább nem próbáltam meg szembeszállni vele, mivel már csak kinézetre is erősebbnek tünt nálam.

Eszembe jutott a lánc a nyakamban, amit végül tenyerembe fogtam és felmelegitettem, addig amig meg nem jelent  a ló. Hátára pattantam és elkezdtem vágtatni egy sötét erdő felé. A levegő az erdőben friss volt, mégis árasztott valami rossz előérzetet. További utam ügetésben tettem meg, mert nem tudtam , milyen veszélyek leselkedhetnek rám. Egy várhoz értem. Elhagyatottnak tünt és ugyanolyan köd uralkodott körülötte, mint a világitótoronynál.

Simán besétáltam a kapukon, sehol őr vagy szolga. A király az udvaron aludt. Már ha ő volt a király, de a korona  afején volt ...Elég mőkás és megdöbbentő látványt nyújtott. A szájába töltöttem a bájitalt és észrevettem valamit: fekete szitakötőszárnyak suhogtak a levegőben. Megpróbáltam menekülni, de körbekeritettek. Gyerekek és felnőttek. Egy icipicikőben megbotlottam. Térdreestem a nyirkos földönEkkor egy tizéves-forma kisfiúodasétált hozzám és a fejemre illesztette a koronát.

     Igy történt, hogy azok a tündérek, amelyeket mindenki gonosznak vélt, királynőjükké választottak. A szigeten ezentúl minden ember, állat, tündér és más élőlénybarátságban élt.

     Én is boldogan éltem, amig fel nem keltem.

Csenge, amatőr

Ezt a mesét írta: Csenge amatőr

A nevem Csenge, 12 éves vagyok és még mindig egy mesevilágban élek. Egyik kedvenc elfoglaltságom az olvasás, emellett nagyon szeretek meséket, verseket és dalokat írni, illusztrálni. Szabadidőmben festek, rajzolok, lovagolok


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!