A bátor kismadár

               Böbke Lucas                           

          A Bátor Kismadár 

Régen, egy kis erdő mélyén, élt egy bátor kismadár. A többi madár a fák között repkedett, de ő mindig a magasba szállt. A hegyeket sem féltette, sőt, mindig a csúcsok felé repült. Egy nap egy hatalmas hegyet pillantott meg. A hegy olyan magas volt, hogy a felhők is alatta úszkáltak.

A többi madár figyelmeztette:

– Ne menj oda, kismadár! A hegy veszélyes! Hideg szél fúj, és nincs élelem.

De a kismadár nem hallgatott rájuk. Felrepült a hegy tetejére, ahol találkozott egy bölcs sassal.

A sas mélyen a kismadár szemébe nézett:

– Kedves kismadár, miért jöttél ide?

A kismadár válaszolt:

– Kíváncsi vagyok. Mi van a hegy tetején? Talán ott is találok valami szépet.

– A hegy tetején nincs kincs vagy ékszer, de van egy csodálatos kilátás. Onnan láthatod az egész világot – mondta a sas mosolyogva.

A kismadár megpihent a hegy csúcsán, és tényleg csodálatos látvány tárult elé. Látta az erdőt, a tavakat, sőt, még a messzi várost is. Érezte a szél simogató érintését, és boldog volt. Azóta a kismadár mindig felrepült a magas hegyekre. Nem félt a veszélyektől, mert tudta, hogy a kíváncsiság és a bátorság sokkal értékesebb, mint bármilyen kincs. A kismadár a magas hegy tetején üldögélt, és a távoli tájakat szemlélte. A nap lassan lebukott, és a csillagok előbújtak az éjszakai égboltra.

A sas, aki korábban megkérdezte, miért jött oda, most mellé telepedett.

– Szép, ugye? – kérdezte a sas.

– Igen, fantasztikus! – válaszolta a kismadár.

– A hegy tetején, amikor magasra repülünk, kilépünk a mindennapi gondokból, és közelebb kerülünk a szabadsághoz. A magas hegyek a belső utazásaink szimbólumai.

A kismadár elgondolkodott a sas szaván.

– Itt találom meg önmagam?

A sas bólintott. – Igen, kismadár. Az életünk során sok hegyet kell megmásznunk. Néha nehéz, de mindig érdemes. A bátorság és a kíváncsiság vezet minket előre.

– Köszönöm, hogy megosztottad velem ezt a bölcsességet. Most már értem, miért szeretek ide repülni.

A kismadár hálásan nézett a sasra. És így a kismadár tovább repült a magas hegyekre, mindig keresve a biztonságot és a belső harmóniát. A kismadár tovább repülve a magas hegyek között, és minden csúcsot meghódított. Találkozott más madarakkal, akik hasonlóan bátrak voltak, és együtt repültek a végtelen égben. A kismadár megfigyelte a napfelkeltét és a naplementét, és mindig újabb szépségeket fedezett fel. Egyszer, amikor a kismadár már a legmagasabb hegyek csúcsain járt, találkozott egy titokzatos bagollyal. A bagoly a fák között lakott, és sosem repült magasra, de bölcs volt, és sok mindent tudott az életről.

– Kismadár – szólította meg a bagoly. – Miért repülsz mindig a magas hegyekre?

– Mert ott találom meg a szabadságot és a szépséget. Ott érzem magam igazán boldognak – mondta a kismadár boldogan.

– De a magas hegyek nem csak a szépséget rejthetik – válaszolta a bagoly. – Ott találkozhatsz a magánnyal, a veszéllyel és a kihívásokkal is.

A kismadár elgondolkodott a bagoly szavain.

– Talán igazad van. Nem mindig könnyű a magasban lenni, mégis, mindig visszatérek oda.

– Minden madárnak megvan a saját útja. Te a magas hegyeket választottad – mondta a bagoly.

És így a kismadár tovább repült, még magasabbra, még távolabbra. Mindig keresve a szépséget és a belső harmóniát, ahogy a magas hegyek között szárnyalt, minden csúcsot meghódított. Találkozott más madarakkal, akik hasonlóan bátrak voltak, és együtt repültek a végtelen égben. A kismadár megfigyelte a napfelkeltét és a naplementét, és felfedezte a természet szépségét. Egy napon, amikor már a legmagasabb hegyen járt, találkozott egy titokzatos tóval. A tó vizén ezüstös holdfény játszott, és a fák lombja halkan susogott a szélben. A kismadár leereszkedett a tóhoz, és belepillantott a vízbe. Egy hattyú úszott a tó közepén. A hattyú fehér tollai ragyogtak a holdfényben.

 A kismadár odarepült hozzá.

– Hattyú, miért vagy itt? – kérdezte a kismadár.

– Kismadár, a tó a mi belső békénk. Mi nem tudunk úgy repülni, mint te a hegyek felé – válaszolta a hattyú, és lassan felemelte a fejét. – Csak ülj le a tó partján, és nézz a vízbe. Figyeld meg a tó tükrét. Talán meglátod a válaszokat.

A kismadár leült a tó partján, és hosszan nézte a víz tükrét. Lassan megjelentek a képek a gyermekkor, a barátok, az álmok és a vágyak. És a jövő is ott volt, mint egy rejtélyes út, amelyre még csak most lépett rá. Azóta a kismadár gyakran látogatta a titokzatos tavat, ahol találkozott a hattyúkkal. Nem csak a magas hegyeket kereste már, hanem a belső utazásokat is. A bátorság és a kíváncsiság vezette őt mindkét úton. A kismadár szárnyait kinyitotta, és a másik madár mellett landolt. A másik madár szeme ragyogott, tollai csillogtak a napsütésben.

– Üdvözöllek! – mondta a másik madár. Én vagyok a Tóvarázs és ez a tó a belső utazások helye. Minden madár, aki ide érkezik, találkozik önmagával és felfedezheti a belső világát.

A kismadár meglepetten nézett rá. Tóvarázs szárnyával a víz felé mutatott. 

– Tudd meg, hogy a tó vize tükrözi a lelkünket. Itt láthatod a múltadat és a jövődet. És ha figyelsz, talán választ kapsz a többi kérdésedre is.

A kismadár leült a tó partján, és a víz tükrébe nézett. Tóvarázs mellette ült, és mosolygott. Sokáig beszélgettek és azóta mindketten gyakrabban látogatják a titokzatos tavat, és újabb és újabb kérdéseket tesznek fel a víz tükrében. Képzelj el egy tópartot, ahol a madarak ülnek, és a víz tükre egy hely, ahol mindenki megtalálhatja a saját belső békéjét.