A béka komája

A béka komája.

Egyszer egy szegény asszony elment a Garamra mosni. Meglát ott egy akkora nagy pohos békát, mint a világ. Meg nem állta szó nélkül:

- Hej, béka, béka! én elmennék neked komának, ha engemet hínál.

Harmadnapra csak jön egy vízbefúlt a szegény asszonyhoz, mondja neki, hogy a békának leánya született, jöjjön most el komának, ahogy megígérte.

A szegény asszony el is ment.

Mentek, mendegéltek egészen a Garamig. Ott a vízbefúlt ráütött a vízre egy kis vesszővel, a Garam menten kétfelé vált. Szép száraz út választotta el.

Megindultak a száraz úton. Mikor a meder közepére értek, hát egy nagy kő állta útjukat. De a vízbefúlt ráütött a vesszővel, a nagy kő elgurult, alatta pedig egy nagy lyuk volt. Abban lakott a béka.

Ahogy a szegény asszony bement a lyukba, mindjárt ott találta az első házban a békát. Száraz békanyálból csinált ágyon feküdt, mellette meg egy fényes békateknőben kis magzatja aludt. Anyja ringatta meg dédelgette, hogy: Brekeke, breke, tuú! koaksz tuú! Máskülönben igen szemetes volt a szoba.

A szegény asszony felvette keresztlányát s bármint útálta is a förtelmes kis jószágot, mégis megcsókolta, azután magasra emelte s elmondta, hogy:

A béka meg arra kérte a komáját, hogy tisztogasson ki nála, de a szemetet ne vesse el, hanem vigye haza. Még a másik szobáját is söpörje ki, de vigyázzon, hogy vagy egy fazekat fel ne fordítson, se a fedőt le ne vegye valamelyikről. Ezzel a béka a falnak fordult és elaludt.

A szegény asszony bemegy a másik szobába. Lát ott a polcokon sok fazekat; mind zöld, mázos szilkék voltak, zöld mázos fedőkkel letakarva. Ő bizony meg nem állta, hogy meg ne nézze, mi van bennük.

Egyenesen odament a polchoz, levette az első szilkéről a fedőt, hát abból csak kiröppen egy hófehér lelkecske s azt mondja suttogva:

- Isten fizesse meg! - avval elszáll.

Levette a másikról a fedőt. Abból is hófehér lelkecske röppent ki, az is azt mondta:

- Isten fizesse meg! - s az is elszállt. Így sorba mind kitakargatta a szilkéket. Mindegyikből egy-egy lelkecske szállt el, mindegyik azt mondta:

- Isten fizesse meg!

Már megfordult a szegény asszony, hogy kimegy a szobából, amint az ajtó mellett meglát még egy betakart kettős-fazekacskát. Mindjárt levette arról is a fedőket s kireppentek belőle az ő iker-gyermekeinek a lelkecskéi. A szegény asszony nagyon megörült, mert még csak két esztendővel azelőtt temette el őket. Egyszerre estek be a Garamba.

Elmondták az anyjuknak, hogy amint a vízbe fúltak, a béka mindjárt elfogta a lelküket s azóta itt tartotta elzárva, hogy a mennyországba ne mehessenek. Mert míg a lelkük nem jut a mennyországba, addig a Garam ki nem veti a holttestüket. A vízbefúltaknak mindaddig a békát kell szolgálniok.

Azután a szegény asszony visszatette a két lelkecskét a kettős-fazekacskába, letakarta s az összesöpört szemét közé a kötényébe dugta.

Akkor aztán elbúcsúzott a békától. De ahogy kiment a lyukból, már nem találta ott a vízbefúltat. Hanem a folyó mégis kétfelé vált előtte, mert két hal összefogózkodva ketté hasította előtte a vizet.

Mikor a szegény asszony a partra ért, a Garam megint összecsapódott. Levette a fedőt a kettős-fazekacskáról, kiröppentek belőle a gyermek-lelkek. A Garam pedig abban a szempillantásban kivetett a kövekre két gyermektestet. A lelkecskék áldása foganatos lett; az Isten megfizette a szegény asszony jó tettét, a gyermek-lelkek visszamentek a gyermek-testekbe.

A szegény asszonynak megint volt fia is, lánya is meg pénze is. Mert az a sok szemét, amit a békánál összesöpört volt, mire hazaértek, mind arannyá, ezüstté változott a kötényében.

Azután már igen jó dolguk volt, nem szenvedtek semmiben szükséget.

A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - MAGYAR GYERMEK- ÉS NÉPMESÉK: 1. gyűjtemény
Válogatta és szerkesztette: Radó Vilmos
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu