A bivalyvitézek

http://mocorgohaz.hu/
A bivalyvitézek
Egyszer volt, hol nem volt, a Kenyérváró dombon túl, az ötágú úton innen, a susogó semlyék széliben volt egy gyönyörű tó, s abban a tóban lakott 12 tündérleány. Szépek voltak, kedvesek, nem is csoda, ha a tőszomszédságukban lakó nádi manók királyá...

Kép forrása: Ági

A bivalyvitézek

Egyszer volt, hol nem volt, a Kenyérváró dombon túl, az ötágú úton innen, a susogó semlyék széliben volt egy gyönyörű tó, s abban a tóban lakott 12 tündérleány. Szépek voltak, kedvesek, nem is csoda, ha a tőszomszédságukban lakó nádi manók királyának megtetszettek. A fejébe vette, hogy feleségül veszi a legkisebbet, s vele együtt övé lesz a tündértó is.

Követséget küldött hát a tündérekhez, s illendőképpen megkérte a tündérlány kezét. De a tündérek nem örültek az ajánlatnak.

- Hová vinnéd feleségnek a húgunkat, nádi manó? A te országod árnyékos vidéke megsápasztaná rózsás bőrét, hajló nád törné, suhogó sás vágná gyönge testét.

Bizony nem lett tündérfelesége a nádi manónak. De meg is haragudott érte szörnyűségesen! Seregével megtámadta a tündérek országát, s hiába volt varázslat, hiába sírás-könyörgés, idővel alig maradt valami a tündértó tükréből, mindet ellepte a nádas.

A tündérek bánata oly mély volt, hogy aki csak a környéken járt, mind megérezte a lelkében. Volt is nagy sóhajtozás a nád szélibe! Vitték is hírét a tó vesztének állatok, emberek. No meg a fészke-vesztett madarak, akik eddig a tavon éltek, de a nádban nem találtak otthonra.

Olyan messzi vitték a hírt, hogy a fülébe jutott kilenc vitéz bivalynak. Ezek mindég arra mentek, ahol a gyöngét védeni kellett, ahol a szegénynek falat hiányzott, ahol az elesett segítséget kért. Jószívűkről, és erős termetükről ismerte őket mindenki. No, ahogy megneszelték, milyen bajba jutottak a tündérek, mindjárt arrafelé vették az irányt, s csakhamar meg is érkeztek.

A tündérek igen megörültek nekik, elmondták a történetüket, s megmutatták maradék országuk határában a hatalmas, végeláthatatlan nádi világot.

- Látjátok, kedves barátaink, ez mind a szép tündértó volt, s most csak a nád meg a sás az úr. Csakhamar nekünk is más hajlék felé kell néznünk, mert az a pici víz is eltűnik, ami még jut nekünk.

- Sose búsulj, édes húgom! - felelte a bivalyok vezére. - Bízd csak ránk! Meglásd, hamarosan újra beköltözhetsz régi palotádba.

Azzal nekimentek a bivalyok a nádasnak! Széles patáikkal taposták, erős állkapcsukkal szakították a nádat, s lábuk nyomában kristálytiszta víz gyűlt, s összeszaladt a hátuk mögött amerre mentek. Szép lassan visszafoglalták a tündérek országát. De a határon megálltak, s nem mentek be a manók országába – ilyen a vitéz, hogy csak a jogosat követeli vissza. Hanem azóta is minden napon végigsétálnak a határon, hadd tudja a manók királya, meddig van az ő országa.

A tavon pedig azóta is tündérek laknak. Ott virít a koronájuk a tó vizén, akár ha tündérrózsa lebegne a felszínen. Ha nem hiszed, járj utána! Itt a vége, fuss el véle.

B. Zemankó Gyöngyi, amatőr író

A szavak és a magyar nyelv mindig fontos volt nekem. Ehhez köt a szakmám is - ami a hivatásom is egyben. Az írás inkább menedék, amire szükségem van, ami a részem, hozzám tartozik, elválaszthatatlanul. Írok magamnak, és a gyerekeimnek, főleg verseket, mesét ritkábban. Azért egy-egy időnként megszületik. Fogadjátok szeretettel!