A bocsok és a csokoládé

Volt egyszer egy fitos orrú, barna szemű mackó,
Ő volt az a szeleburdi, falánk, kicsi Lackó.
Egyik reggel korán keltette fel anyukája:
- Ébredj, fiam, indulnod kell már iskolába!

Mackó Lackó akácmézzel hamar jóllakott,
Hogy ne dörmögjön, anyjától még csokit is kapott.
Tisztálkodott, felöltözött, nála volt a táska…
Még időben indult el a messzi iskolába.

Hosszú lesz a mai nap, a maci jól sejtette,
Tábla csokoládéját a táskába rejtette.
Mindenféle problémát így könnyen elvisel,
S találkozott barátjával, Délceg Dörmivel.

Dörmike vígan sietett, füttyre állt a szája,
Ő is ment az iskolába, gyorsan vitte lába,
Mosolyban sem volt az arcán semmilyen hiány,
Lackó mackó nem értette, mitől oly vidám.

- Oly korán van, mindenütt csillog a harmat nedve,
Mondd meg nekem, mitől olyan jó a medve kedve!
- Ha azt látod, az arcomon egy nagy mosoly ragyog,
Csoki van a táskámban, ezért boldog vagyok.

- Álmos vagyok, morcos vagyok, akárcsak egy vadkan,
Pedig csokit anyukámtól én is nemrég kaptam.
- De jó nektek! - szólt a Vackor hangosan mögöttük,
A harmadik kismedve is ott termett közöttük.

- Nehezen hiszem el, mit pici szátok szól,
Mutassátok, mit kaptatok anyukátoktól!
- Hogy minekünk nem hiszel, csak neveti a medve,
Málna ízű csokoládé van benn a zsebemben.

S hogy barátja örüljön, hogy ilyen csodát lát,
Délceg Dörmi elővette csokoládéját.
- Ettől aztán boldogabb lesz minden kicsi mackó.
- Nálam is van csokoládé - dicsekedet Lackó.

- Látom én, hogy eme táblák nagyon csinosak,
De melyikőtök csokija vajon a finomabb?
- Az én csokim a finomabb, mert mogyorós és krémes.
- Minden medve tudja, hogy a málna milyen édes.

- Egyik málnás, másik krémes, mit tehetünk akkor?
Ha nem tudtok megegyezni, dönt majd a jó Vackor!
- Rendben, akkor légy a bíró, szerintem így jogos.
- Megkóstolom mind a kettőt, akkor leszek okos.

- Tessék, Vackor, ízleld ezt meg! - mosolygott a Dörmi,
S nem volt rest a csokijából egy darabot törni.
- Itt van ez is! - szólt Lackó, s adta a sajátját,
Egy szép darab édességgel kínálta barátját.

- Megbirkózok síkságokkal, erdővel és heggyel,
De nagyon nehéz döntést hoznom ilyen kora reggel.
- Úgy látom, hogy mindegyiket nagyon szeretted,
A két darab csokoládét gyorsan megetted.

- Igazad van, ez a hiba, jaj, de jó, hogy láttad,
Adjatok még csokoládét, keményet és lágyat.
Sokkal többet fogok tudni, hogyha lassan eszem,
Hogy melyik a finomabb, majd könnyen észreveszem.

- Az enyém édes, a Dörmié biztos nagyon vacak,
Rendben, Vackor, itt van neked már egy újabb adag!
- Nagyon finom, nagyon finom - csámcsogott a kis bocs,
- De a málnást előbb ettem, az volt a baj biztos.

Adjatok még egy kicsit, s a vita úgy elválik,
Megmondom, hogy melyik jobb, ám előbb kell a másik!
- Tessék, Vackor, a vitától ne légy nagyon mérges,
Hamar észreveszed majd, hogy a legjobb a krémes.

- Jó a krémes, de a málnást is meg kell még ízlelni,
Melyiket sikerül vajon könnyebben lenyelni?
Szegény Vackort ez a próba megint jól becsapta,
A szép darab csokoládét könnyedén bekapta.

- Ettől a nagy feladattól elmegy az eszem,
Úgy lesz talán legjobb, hogyha egyszerre eszem.
Hogy biztosan megérezzek minden zamatot,
Adjatok hát, barátaim, még egy falatot!

Hogy levegye szegény Vackor válláról a súlyt,
Mackó Lackó bólintott és táskájába nyúlt.
Tört volna a csemegéből, de már nem tehette,
Mert Vackor a csokijának egészét megette.

Társának sem sikerült a csokijából törni,
- Elfogyott a tízóraim - bánkódott a Dörmi.
Szólt a Vackor: - Szeretem, ha csokikat kapok,
Ezért nektek, mint egy tanár, leckét is adok:

- Mindegy az, hogy milyen fajta csokit szeretünk,
Mindig az a legfinomabb, amit megeszünk.

Vége