A boszi és a rendőr

A boszi és a rendőr.

A boszi és a rendőr

Oké, bevallom, boszorkány vagyok. Na de ez egy nagy titok! Szerencsés vagy, hogy megosztottam veled, és kérlek, még a kedvenc barátaidnak se add tovább! Tuti elmondod. Tudom, hogy most ezt fontolgatod magadban. Miért kellett felhívnom magamra a figyelmet?! Oh! Ahogy mondtam, boszorka vagyok, és látom lelki szemeim előtt, hogy elmondod a haverodnak, vagy barinődnek. És el fogod mondani. Kösz szépen! Kérlek, ne tedd, kegyelmezz meg nekem! Várjunk csak! Ugye milyen fura? Udvarias vagyok-ami nem jellemző a banyákra-és nem azt mondom, hogy: „Csak akkor kegyelmezek meg neked, ha nem mondod el senkinek, különben békává változtatlak!”, hanem hogy TE kegyelmezz meg NEKEM, és ne mondd el LÉGYSZÍVES senkinek az égvilágon! Méghozzá szépen kérlek. Egyébként gonosz is tudok lenni, tudod? Legyek az? Na, jó, azzal senkinek sem teszek semmi jót, úgyhogy nyugi, kedves maradok. Szóval, addig nem folytatom a történetet, amíg azt nem mondod: oké, becipzározom a számat, egy szót se mondok senkinek erről. Ha megfogadtad, olvasd tovább, mert ez izgalmas lesz. Szóval kezdem is! Én Anita vagyok, sajnos híres boszorkány. Igen, jól hallottad-vagyis olvastad-, sajnos. Azért, mert mindenki ismer. Az meg azért borzalmas, mert... Nem, ez így nem lesz jó. Máshogy kell elmondanom, hogy megértsd. Igyekszem, hogy nehogy uncsi legyen, de szerintem eddig nem is volt az. Nem húzom tovább az idődet-no meg a szavamat se-, elkezdeném... Egyszer, mikor sétáltam, egy rendőrcsapat jött szembe velem. Megálltam. Mindig is utáltam a rendőröket. Lecsukták a kedvenc barátnőmet, Amandát, csak azért, mert felfedezték, hogy boszi. Nem is csinált semmi rosszat. Megfordultam, és elindultam az ellentétes irányba. A seprűmet lekicsinyítő varázslattal picivé varázsoltam-mármint előtte-, és így a zsebemben tudtam hordani, és azon a napon is ott tároltam. Egy pici rész éppen hogy csak kilátszódott. Az egyik rendőr észrevette, hogy nem nagyon van kedvem mellettük lenni, és megállított.

- Álljon meg! Kicsoda maga, és miért fordít hátat a rendőröknek?- kérdezte szigorúan.

- Na és miért álljak meg, és MAGA kicsoda?- feleseltem vissza szemtelenül.

- Semmi köze hozzá! Válaszoljon!

- Na látja! Magának sincs semmi köze az ÉN nevemhez! És egyébként maga is válaszolhatna, ha már itt tartunk!

- Ne feleseljen itt nekem, hölgyem, tudhatná, hogy rendőrökkel ujjat húzni nem jó dolog!

- Miért is kellene tudnom? Képzelje, idős hölgyekkel sem illik így civakodni!

- Válaszoljon!- mordult rám a rendőr. Jobbnak láttam nem vitázni, ezért válaszoltam. ( Csak füllentéssel tudtam.)

- A nevem Holdas Emília, fodrász a foglalkozásom, ötvenhét éves vagyok, kilencvennyolc kiló...

- Jó, jó, hölgyem, ne mondja tovább, a név is elég lett volna... nem illene megkérdeznem az életkorát, azt meg főleg nem, hogy mennyit nyom a mérlegen...- mondta a fiatal kis rendőrke szégyenkezve. Mivel nem boszorkány, hanem sima ember vagy, normális, legfőképpen ha lány vagy, vagy nő, hogy nem beszélsz arról, hogy hány éves vagy- ez a nőknél van legfőképpen-, se arról, hogy hány kiló. Na, ez a bosziknál az ellentéte. Mi nekünk nem olyan kellemetlen erről beszélni, mint az embereknek. Sőt, kicsit se rossz.

A rendőr furcsán, fürkészően rám nézett. Megkérdezte:

- Maga hisz a boszorkányokban?

Nagyon megijedtem. A rendőr rájött volna a titkomra? Ezt válaszoltam:

- Ööööö... egyáltalán nem! Miért, hinnem kéne? Az... az egész csak gyerekmese...!- mondtam. Valószínűleg nagyon látszódhatott a feszültség az arcomon, mert megkérdezte:

- Valami baj van, kedves hölgyem? Mondtam esetleg valami rosszat? Megsértettem valamivel? Ha igen, bocsásson meg, kérem!

- Nem, nem, nincs nagy baj, csak haza kell szaladnom, mert a férjemnek megígértem! Jaj, de buta vagyok! Elfelejtettem!- magyarázkodtam hazudva, mivel nem is volt férjem, és tempós léptekkel elindultam abba az irányba, amerre mentem volna az előbb, csak a rendőr megállított. Na, igazából most se tette másképp.

- Várjon egy másodpercet! Maga nem Rosszmágia Anita, Mágikus Amanda egyik ismerőse?

Most már úgy féltem, hogy szinte a föld is remegett alattam. Ezt hazudtam hát:

- Ki az a Mágikus Amanda? Nem ismerek ilyen nevű embert!- nem volt túl meggyőző hangom.

- Ne hazudjon, hölgyem! Most tartok egy beszámolót Mágikus Amandáról! Magának! Figyeljen!- ezzel elővett egy papírtekercset, ami hosszabb volt három méternél. Olvasni kezdte a „legfontosabb” részeket.

- Bizonyára hallott róla, hogy mi, a rendőrök elfogtunk egy boszorkány hölgyet. Fekete és hullámos vállig érő haja, barna szeme és egy nagy bibircsókja volt az állán.- Mint a boszorkányoknak, szinte mindenkinek így van.- gondoltam. Ezt eddig ő mondta, de most tényleg elkezdte felolvasni a hosszú szöveget.

.- Egy hölgy az egyik utcán sétált, mikor Szabó Árpád, a leghíresebb rendőr urunk meglátott egy boszorkánysapkát a fején. Varázspálca volt a hölgy kezében, és egy seprű a másikban. Urunk megállította, és megkérdezte a hölgytől:

- Hölgyem, gyönyörű a jelmeze, de még nincsen Halloween. Milyen okból öltözött boszorkány maskarába?

- Takarodj az utamból, büdös patkány! Beöltöztetlek én disznónak is, ha szeretnéd, méghozzá nem is kell hozzá jelmez!- Hát igen. A barátnőm ballábbal kelt fel aznap. De az emberekkel egyébként sem szokott jómodorú lenni. De végül is boszorkány, nem? Nem lehet tőlünk mindig csak jót elvárni, na.

-azzal a hölgy előrenyújtotta jobb kezét, amiben a pálca volt, és kimondott Árpádra egy fura mondókát-folytatta a rendőr a tekercs olvasását.

- Idegesítettél, nem lett jó vége, hadd átkozzalak meg, az ég szerelmére végre! Legyél szerencsétlen disznó- csak mondom, eddig is az voltál, jó?!- ebben a pillanatban Szabó Árpád ezredes egy nagy termetű- mondjuk szépen, jó?- malaccá vált. A többi rendőr úr úgy csodálkozott, hogy léteznek a beszélő disznók, hogy alig hittek társuknak, de végül ráismertek a hangjára, és ráordítottak a hölgyre, hogy azonnal változtassa vissza a rendőrt. Hölgyünk végül engedett. A rendőr úr újra rendőr lett, mégpedig szigorú rendőr. Tökéletes döntést hozott Szabó Árpád urunk: kijelentette, hogy letartóztatja ezt a fogyatékosan viselkedő boszorkányt, és egyelőre cella mögé zárja. Azt is hozzátette, hogy öt év múlva elengedik, ha elmeséli minden személyes adatát, hogy minél többet megtudjanak róla. A hölgy beleegyezett. Így mondta el, amit kellett:

- Jól van, na. A nevem Mágikus Amanda, és ennyi. Hagyjanak békén már! Ennyi volt, bemutatkozás volt, punktum!- mondta a hölgy szemtelenül, mire Kovács Lóránd megkérdezte az életkorát, meg hogy mi a foglalkozása.

- Ó, haggyá’ má’ ezekkel a hülye kérdésekkel! Hatvanöt, most má’ komolyan elég lesz!

- A foglalkozása?- kérdezte hangosabban Lóránd úr.

- Utolsó kérdés, te kis patkány! BOSZORKÁNY, FELFOGTAD?!- üvöltötte hölgyünk magából kikelve.

-MONDOM: MI A FOGLALKOZÁSA?!!! NE SZÓRAKOZZON ITT A RENDŐRÖKKEL, NEM LÉTEZNEK A BOSZORKÁNYOK, KÉPZELJE, NEM HÁROM ÉVESEK VAGYUNK! MONDJA EL MERT KÜLÖNBEN HÚSZ ÉV BÖRTÖN!!! MAGA VÁLASZTHATOTT, HÁT AKKOR ADJA MEG A SZEMÉLYES ADATAIT MÁR VÉGRE! HALLJA? CSINÁLJA! NEM ÉRÜNK RÁ ÖRÖKKÉ!!!-kelt ki magából Kovács úr. A rendőrök is kifogyhatnak a türelmükből!

Urunk, minden adatát kikérdezve, végül hitt neki.

-Ki a barátnője?- kérdezte Mágikus Amandát.

- Rosszmágia Anita.

Itt megállt a rendőr. Nem olvasta tovább nekem azt a hosszú tekercset. Örültem neki, úgyis hallottam már ezerszer. Ezt mondtam neki:

- Nagyon érdekes történet, de ezt most miért pont nekem olvasta fel?

- Mert maga Rosszmágia Anita!- ordította a rendőr. A hátamon úgy futott át a hideg, mintha jéggel öntötték volna le.

- Nem én vagyok, nem tudom, honnan szedte! Itt óriási tévedés történt!

- Tudom, hogy mit beszélek, Mrs. (misziz) Rosszmágia!

- Haggyon már ezekkel az angol szavakkal, hahó, Miszter!

- Csak udvarias akartam lenni...-halkult el Miszter. De aztán hangosabban kezdett el beszélni:

- Akkor maga boszorkány, vagy nem?!

Már elfogyott a türelmem, ezért hozzávágtam a fejéhez:

- Igen, most már hazamehetek?!!!

- Csak akkor, ha elmondja, hogy a boszorkák veszélyesek-e!!!

- Nem. Olyanok, mint egy normál ember, csak annyi a különbség, hogy nekik van egy pár varázseszközük.

A rendőr hitt nekem, és, nem fogod elhinni: elengedte Amandát! Jókedvűen mentünk haza.

És, hát így végződött ez a felettébb izgalmas boszis délután.