A csacsi dilemmája

A csacsi dilemmája.

Képzeljétek tavaly nyáron, lett egy csacsi jóbarátom.
Kedves, jámbor, szürke patás, lógó fülű komédiás.
Szerette a vicceket, mókázott is eleget.
Mindenben a szépet látta, lenyűgözött csacsi bája.

Feltűnt aztán egy napon, egy hűvös nyári alkonyon,
hogy a csacsi nem nevet, kerülte a vicceket.
Olyan mélyen gondolkodott, a két füle csak úgy lógott.
Szeme távolba tekintett, volt egy rejtély, mit nem értett.

Egy kérdés, mi válaszra vár, miért lett ő szürke szamár?
Aki csökönyös és suta, miért nem lehet pompás zebra?
Hogy születhetett szamárnak, egyszerű akárki fiának?
Hisz a zebra különb állat, állatkertben látott párat.

Híres cirkuszi művészek, valóságos csillagok,
a gyerekek kedvencei, a bűbájos állatok.
Emelt fejjel paroláznak, csíkos pizsamában,
nincs is náluk divatosabb, az állatok sorában.

Az állatkerti gondozók is barátként kezelik,
becézik és simogatják, két kezükből etetik.
Ám egy hiba mégis akad az állatkerti létben,
hogy csíkosunk belül van a zordon kerítésen.

Ezért aztán zebra álma nem fog teljesülni,
hazavágyik Afrikába, családba kerülni.
Futkározna szabadon a szavanna népével,
együtt élne társaival csordája körében.

Így gondolkodott a csacsi a zebra életéről,
végül aztán úgy döntött,  nem kér  sikeréből.
Maradna ő mégis szamár, csökönyös és suta,
bár csámpás még a lába is, mégis a farm ura.