A fák rejteke

A fák rejteke.

Álmomban egy helyen jártam, ahol két kis barátot találtam. Levi és Leti volt a nevük és most elmesélem a történetük:

Egy aprócska faluban nőnek, legjobb barátok, amíg csak élnek. Megfogadták ezt már régen, még mikor a foguk kibújt éppen. Azóta a két kis barát, együtt tölti minden napját.

Egyszer mikor sétáltak, egy furcsa tájat találtak.

Levi már ismerte a helyet, de Leti csak kerek szemekkel meredt. Levi említ egy kis apró lényt, amitől Leti egy kicsit még félt. De Levi szeretettel áradozik, míg Leti csak csodálkozik. Így többé már nem fél tőle, kíváncsian érdeklődik felőle. Kéri Levit, hogy mesélje el, hogyan jutott a kis tündérekig el.

Amíg Levi elmeséli az egészet, közben újra éli a történetet:

- Hatalmas fák és egy patak ez a táj önmagában egy rejteket ad.
Csak álltam az egyik fa tövében és ez a csodás kép fogadott éppen:

A patak másik oldalán, ott, ahol a többi fa oly szépen áll. Van egy kis zöld mocsár, melyen a sok békalencse vár.

Ahogy a nap besütött a fák között, a víz szikrázva köszöntött! Amint csillant a fénye, ott volt előttem a természet egy lénye. Örült, hogy láttam Őt, mert arrafelé kevés gyerek nőtt.

Nem sokszor jöttek hozzá, mióta a hidat elmosta az ár.  Ennek már több 10 éve és a hidat máshova építette a falu népe. A híddal együtt eltűnt a varázslat, és a gyerekek emlékezete is kapott egy fátylat.

Megsajnáltam a kis tündért és mesélni kezdtem, hogy a szomorúságról a figyelmét gyorsan eltereljem.

Izgatottan mondtam, hogyan érkeztem, a régi híd romjain át lépkedtem. A patak vize már nem volt mély és a híddarabkák egy része még épp.

Majd eszembe jutott egy ötlet, mely segíthet a kicsinynek:

-Végiggondoltam a dolgot és ezzel meg is oldódott. Ha egy felnőtt segítene, ez a hely újra lehetne a gyerekek játszótere.

A kis tündér ugrálva szállt, a vízből az égre szaladt át.

Egy kis idő után aztán megállt és szégyenlősen hezitált:

-Tudod, nem csak egyedül vagyok én, sok tündértársam vár már rég.  A gyerekkacaj nagyon hiányzik, ezért mindenki a rejtekhelyén búsulva tanyázik. Azóta csak magányosan várhatunk, mert mi csak a varázshídon keresztül járhatunk.

-Erre én hatalmas kacajba kezdtem, és hirtelen az összes tündér ott szállt előttem. Színpompásak voltak mind, mert reménnyel teltek meg itt kint. Elmeséltem az ötletem és örömükben táncoltak nekem. Megünnepeltük a tervem és a tündér tortából sokat ehettem.

Majd elköszöntem szépen tőlük és megígértem, hogy elmesélem a történetük.

Ezért mondom most el neked, hogy együtt győzzük meg szüleinket. Segítsenek a hidat helyrehozni, hogy mi mind együtt tudjunk velük játszani.

Ha mi nem mehetünk, majd ők jönnek és együtt a világ egy még szebb hellyé nőhet!

A szülők a történetet hallva, rohantak a hídhoz újra.

Eszükbe jutott a sok gyerekkori móka és a táj összes piciny lakója.

Gyorsan rendbe hozták a hidat és most már kicsiny és nagy újra együtt mulat!