A fekete kő (Szen'mártoni kerekerdő)

A fekete kő (Szen'mártoni kerekerdő).

                          Rekkenő hőség volt. Az erdő állatai mind elhúzódtak hűs vackuk mélyére, az árnyas lombok és bokrok közé. A nagy melegben egyedül csak a vaddisznó nyargalászott az erdőben, mintha fontos dolga lett volna. Amint rohangált a fák között, hirtelen nekiütközött valaminek és nagyot huppant.

• Nocsak, hát ez mi az Isten verése? – kérdezte mérgesen.
  Amint kezdett feltápászkodni a földről, látja ám, hogy egy kő az. Egy nagy fekete kő.
  - Nahát! Hiszen ez a kő eddig nem volt itt! Hogyan kerülhetett ide?

Körbejárta és nézegette. A kő magas volt és súlyos. Hol a követ tapogatta, hol sajgó derekát és közben hangosan elmélkedett.

• Milyen kő ez? Hazaviszem! Majdcsak jó lesz valamire!

Neki is veselkedett és megpróbálta eltolni. De az meg sem moccant. Meglátta a nyúl, hogy a vaddisznó így erőlködik egymagában, odaszaladt és megkérdezte:

• Mondd csak, mi ez a rettenetes valami?
• Ez bizony egy törvénykő! – vágta rá hirtelen a vaddisznó.
• Mi az, hogy törvénykő? – kérdezte megszeppenve a nyúl.
• Na, majd mindjárt elmagyarázom! Gyere csak, és tartsd ide a hátad, hagy másszak fel rajta a kő tetejére!

Úgy is tett a nyúl. Majd megszakadt a nehéz súlytól, szeme guvadt az erőlködésben, mégis bakot állt a vaddisznónak, az felmászott a nyúl hátán a fekete kő tetejére, azután pedig kihúzta magát és ezt mondta:

• Én vagyok a legügyesebb, legerősebb, legokosabb állat az erdőben! Ez a fekete kő pedig az igazság köve! Ha én ennek a fekete kőnek a tetejéről mondok valamit, abból törvény lesz!
• Nahát…ez érdekes… - ámuldozott a nyúl. Kíváncsi vagyok a törvényre!
• Hát akkor próbáljuk ki!

A vaddisznó ellentmondást nem tűrő hangon elkiáltotta magát a törvénykő tetején:

• Minden nyúl, aki az erdőben lakik, holnap reggelre köteles kamrájának összes tartalmát ide hozni! Ez a törvény a szen’mártoni kerekerdőben! Aki pedig nem tesz eleget a törvénynek 25 botütésre ítéltetik!

Megijedt a nyúl az erőszakos hang hallatán és így szólt:

- A vermemben eldugtam télire egy csomó répát és krumplit. Azonnal idehozom, kedves vaddisznó!
Így is lett, futott haza az eleségért, hogy mielőbb odaadhassa a vaddisznónak. Eközben a mókus futott át az erdőn, és meglátta a vaddisznót amint a kő tövében heverészett. Meg is szólította:

- Milyen kő ez vaddisznó?
- Ez egy törvénykő.
- Elárulod mire jó ez a fekete kő?
- Ha segítesz, hogy felmásszak a tetejére, akkor majd megtudod!

Úgy is lett. A mókus is bakot állt a vaddisznónak, lábai reszkettek, homlokán csurgott az izzadtság, majd nagy nehezen feltaszította a kő tetejére. Az meg kihúzta magát a fekete kő tetején és erős hangon elkezdte:

-  Minden mókus, aki az erdőben lakik, holnap reggelre hozza ide kamrájának összes tartalmát! Ez a törvény a szen’mártoni kerekerdőben! Aki pedig nem tesz eleget a törvénynek 25 botütésre ítéltetik!

Megijedt a mókus, amikor ezt meghallotta, szaladt egyenesen haza és közben így motyogott magában:

- Télire eldugtam egy kis mogyorót, viszem azonnal a törvény szerint!

Eközben a vaddisznó ismét a kő tövében hűsölt és így beszélt fennhangon:

- Igazán nagyszerű dolog ez a fekete kő. Ezentúl semmire sem lesz gondom. Ezek az állatok pedig mérhetetlen buták! Úgy is kell nekik!

Akinek esze nincs, a kőfaragó sem csinál annak!

Amint ilyen elégedetten elmélkedett magában arra sétált az egér. Megkérdezte tőle:

- Mi ez a nagy fekete kő, te vaddisznó?
- Ez bizony törvénykő!
- Mi az a törvénykő?
- Segíts, hogy felmászhassak a tetejére és majd megtudod!

Az egér azonnal látta, hogy nem tudja a vaddisznót a magasba segíteni, mert az egér picinyke volt és gyönge, a vaddisznó pedig nagydarab. De őt bizony ez nem érdekelte, az egér pedig hangosan azt mondta:

- Próbáljuk meg! Tartom a hátam, lépj rá nyugodtan, kedves vaddisznó!

A kisegér odaállt a kő mellé. Több sem kellett a vaddisznónak rálépett a hátára… az meg… palacsintává lapult a súly alatt…