Az igazmondó víz

Az igazmondó víz.

Abban az aszályos esztendőben történt, amikor nem esett már isten tudja mióta az eső, a kutak kiapadtak, s az emberek pálinkával oltották a szomjukat.  Egy ifjú pásztorlegény a bárányait őrizte a pusztán, s egyszer csak a rekkenő déli hőségben elnyomta az álom. Igen ám, de amikor felébredt már késő este volt, s a korom sötétben nem találta a juhait. Nagyon megijedt, és azonnal keresésükre indult. Kémlelt erre, hallgatózott arra, hátha meghallja a bégetésüket, de semmi.

• Édes Jó Istenem! Mit fogok mondani a gazdámnak? Biztosan elkerget, s a béremet sem fizeti ki. Ha szegény maradok, feleséget sem találok majd magamnak!

Egyszerre csak kiabálást hallott, nem is olyan messziről. Ahogy szétnézett, meglátott egy gémeskutat és rögvest tudta, hogy onnan jön a hang:

• Húzzatok ki innen! Húzzatok ki, mert itt veszek!
• Hát te, hogy kerültél oda? – kérdezte a legény, ahogy meglátta a mélyben óbégató embert.
• Ne kérdezősködj annyit, csak húzzál ki!

A legény így is tett. Lenyújtotta a bajba került embernek a pásztorbotját, az megragadta a kampósbotot és már kinn is volt a kútból.

• Most aztán már igazán áruld el mit kerestél odalenn!
• Bizony vizet, mert tudd meg, hogy ez a kút az igazság kútja, aki pedig ezt issza, mindig igazat beszél!
• Micsoda szerencse, hogy nekem nincs szükségem ilyesmire, mert én sohasem hazudok! – vágta rá menten a legény.

Aztán, ahogy jobban szemügyre vette a kútból kimászott embert, meglátta a rút szőrös a kezét, ujjain a karmokat, homlokán a különös szarvakat. A legfurcsább mégis az volt, hogy a sötét gúnyája alól a lábai helyett paták lógtak ki.

• Azért csak gondold meg, háta mégis szükséged lesz rá!
• Igazad van – változtatott szaván a legény - töltsd teli gyorsan a kulacsomat!
• Nem úgy van az! Hogy el ne kapkodjuk az igazságot, ajánlok egy cserét! Az pedig így szól: csakis másoknak önthetsz az igazmondó vízből! Neked tilos innod belőle!
• Rendben van, ezt könnyű lesz betartani!
• Ha pedig megszeged az ígéreted, a lábadra pata, kezedre karom, homlokodra szarvad nőjön!
• Legyen így! Hiszen mondtam már… én soha nem hazudok!
• Itt a kezem nem disznóláb! – mondta a rusnyaság, azzal kajánul vigyorogva odaadta a kulacsot, a vízzel.

Mire a legény körbenézett az Ördög már ott sem volt! Mert tudjátok meg, az a különös ember nem más, mint maga az Ördög volt!

No, a legényünk ezután útnak indult Szen’márton felé. Amint ment a pusztában elért egy faluba, ott meglátott egy csodaszép leányt, aki már több napja nem ivott és majd meg fulladt a szomjúságtól a rekkenő melegben.

Ez a lány olyan szép volt, hogy azonnal meg is kérdezte tőle:

• Leszel-e a feleségem?
• Dehogy leszek! Hát mit képzel? Most látom kendet először!

A legény gyorsan előkapta a kulacsot és megkínálta az igazmondó vízzel, aztán pedig ezt kérdezte:

• Talán nem tetszem neked?
• De bizony tetszel – vallotta be a leány.
• Akkor gyere hozzám hites társamnak! Ásó, kapa, s nagyharang válasszon el bennünket!

Nem is teketóriáztak sokat, kézen fogta a leányt s most már kettesben mentek tovább. Amint mendegéltek útközben találkoztak egy szépasszonnyal. Ez is nagyon szomjas volt és vizet kért a legénytől.

• Adj egy kortyot, mert mindjárt megfulladok.
• Ha cserébe egy csókot kapok tőled!
• Bizony nem adok én, mert itt van a férjem és menten kettéhasít téged!
• No, hát akkor jöjjön ide és megkérdezem őt is!

Meghallotta ezt az első feleség és nagyon megharagudott a legényre, amiért így csúffá tette egy másik előtt. Gondolta magában: ezt nagyon megbánod! No, hát nemsokára jött is az asszony férje nagy mérgesen s ezt mondta:

• Ide hallgass te tejfölös szájú! Ez az asszony már az enyém! Nem fog neked csókot adni, ha szépen kéred, akkor sem!
• Fogadjunk, hogy még a feleségem is lesz! – vágta rá nagyképűen a legény.
• De ezt én már el nem hiszem!
• Ha nem hiszed, hozzál ide két poharat! Mert tudd meg, ez itt igazmondó víz, és aki iszik belőle, mindig igazat beszél.

Azután kiöntötte a két pohár vizet, de az első felesége kicserélte az egyiket pálinkára. A legény megkínálta vízzel az asszonyt és megkérdezte tőle:

• Lennél-e a feleségem?

Az asszony megitta az egyik pohárból a vizet és ezt mondta:

• Bizony nem én, mert szeretem az uramat!

Az urának pedig a pálinka jutott, az is felhörpintette, és így szólt:

• Nekem bizony nem kell ez az asszony! Vigye csak kend feleségnek!

Hát így történt, hogy a legény otthagyta az első asszonyt, s immár egy másikkal tartott Szen’márton felé. No, hogy sokat ne beszéljek, ahogy mennek az úton, meglátnak egy vénséges öreg banyát, kinek foga eggyel kevesebb volt, mint a lába, s ő is szomjasan sápítozott.

• Jaj, te legény! Van-e nálad egy kis víz, hogy jót ihassak, és a tükrében megnézhessem magamat?
• Osztán miért akarod azt megnézni?
• Mert a szomszédasszony azt mondta, hogy olyan ronda vagyok, hogy engem senki nem fog feleségül venni, csak ezért a zsák aranyért, ami itt van, ni, a bokorban. Hát van-e vized te legény?
• Van énnékem igazmondó vizem! Cserébe add nekem az aranyat!
• Akkor hát had nézzem meg magamat! Csúnya vagyok én, te legény?
• Dehogy vagy csúnya! Feleségnek is pont jó lennél!
• Biztosan nem a pénzemért vennél el?
• Dehogy! Mit is képzelsz! Nézd csak! Öntök ebből a vízből neked is meg nekem is! Azzal elővett két poharat és teletöltötte.

De bezzeg a második asszony is meghallotta ezt a beszédet és az egyik pohár vizet pálinkára cserélte. Bizony a legény elkapta a pálinkás poharat, mert tudta, hogy nem ihat az igazmondó vízből, és felhajtotta egy szuszra a pálinkát. Menten szépnek is látta ezután a ronda banyát. A banya pedig megitta az igazmondó vizet és így szólott:

• Enyém lett az igazmondó víz, tiéd pedig a zsák arany, mert mindig ilyen fiatal és gazdag legényt szerettem volna férjemnek!

Amikor kijózanodott a legény rögtön látta, hogy milyen csúfságot vett feleségül, de nem mert többé inni az igazmondó vízből, hiszen ki szeretne a lábára patát, kezére karmokat, homlokára szarvakat.

Mert tudjátok meg, meggondolatlan fiatal barátaim, hogy az első feleség Istentől, a második embertől, harmadik pedig ördögtől való!