A felmentő sereg

A felmentő sereg.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kislány, akit Eszternek hívtak. Teljesen hétköznapi gyermek volt, két oldalon felcopfozott barna hajával, szeplős, sápadt kis arcával, mégis volt valami, ami igazán különlegessé tette, mégpedig az, hogy nagyon szeretett mesélni.

Így történt meg, hogy egy nap a következőket mondta édesanyjának:

- Anya! Ma fordítsuk meg ezt a napot. Én mondom neked az esti mesét. Elmesélem mit álmodtam tegnap - azzal az első osztályos Eszter nekikezdett a történetének.

• Ez a reggelem is ugyanúgy indult, mint máskor. Felhörpintettem a bögre kakaót, vállamra vettem a táskámat és iskolába igyekeztem. Bent mindenki nagyon más volt. Igazán kedvesek voltak velem. Még a Gyuri sem piszkált a szünetben, sőt, a kezembe nyomott egy tábla csokit. A lányok az öltözőben már nem csúfoltak az új tornacipőm miatt, aminek színes fűzője van.

  De délután...valami egészen elképesztő dolog történt velem. Ugyanazon az útvonalon mentem haza, tudod a Babszi néni kerítése előtt is elsétáltam. Éppen akkor arra lettem figyelmes, hogy egy szúrós gombolyag keresztezi az utamat. Egy sün volt. Pontosabban nem csak egy, hanem egymás mögött sorakozva legalább lehettek vagy húszan. Addig már el tudok számolni.

•  Hé kislány! Segíthetünk valamiben? -kérdezték meglepődve, mintha én álltam volna az útjukat.

• Hát éppen a táskám elég nehéz, pedig ma három füzetet is otthon hagytam- válaszoltam.

• Gyere, pakold csak fel a hátunkra, majd mi hazavisszük neked - azzal kiszedtem a táskámból a könyveket, füzeteket, és egyesével a sünök tüskés hátára tettem. A 3 magyar könyvet összesen hét sün cipelte. A ceruzáimat kivettem a tolltartóból és egyesével a sünök tüskéi közé helyeztem. Az onnan biztosan nem fog kiesni. Nagyon mókás látvány lehetett, ahogyan mentek sorba a sünök, az egyik hátán még egy parizeles zsemle is helyet kapott. Egy kicsit azért aggódtam, hogy mi lesz a nejlonnal, amivel együtt bekötöttük a könyveket, de akkor nagyon örültem a felmentő seregnek.

  Hátamon a már üres táskával mutattam az utat. Soha nem éreztem még ennyire könnyűnek a napom. Mikor megérkeztünk lepakoltam a sünök hátáról a felszerelést, és megköszöntem a segítségüket.

• Tartsátok meg a színes ceruzákat. Ez az én ajándékom nektek. Úgyis hoztak tegnap a nagyiék nekem.

A sünök búcsút vettek tőlem, én pedig aggódva néztem, ahogy befordulnak a sarkon, hiszen a kis sereg útját már nem vigyázta senki.

• Igazán izgalmas álom volt- válaszolta az édesanya.

•  Szeretném, ha lerajzolnád holnap délután, hogyan nézett ki, amikor a sünök cipelték a felszerelésedet. A Babszi nénit se felejtsd ki az ablakból.