A megkergült földigiliszta

A megkergült földigiliszta.

Aznap csak úgy zuhogott az eső, mindenütt latyak,
senkin sem volt száraz és sártól mentes a gatya.
Zuhogott, zuhogott nem akart elállni,
de legalább teli volt lekvárral a stelázsi.

Egy őrült giliszta bújt ki a földből a fejét vakarva:
- Hát visszamegyek én a többiekhez, ha ez az eső végre abbahagyja...
Egyet, kettőt tekergett, majd táncra perdült újra,
csak nem tért vissza abba a nedvességtől teli lyukba.

Mit járhat ő talán az esőtáncot?
Hisz olyat ő már rég nem látott.
Nézték a többiek, mi történhetett vele,
de látták, hogy teljesen ép és sérülésmentes a feje.

-Megkergült talán, vagy csak valamit odalent felkortyolt?
Nem akart lejönni egész délután a betonról.
Százszor tekergett jobbra majd balra, 
bájosan csavarta testét az aszfaltra.

-Gyere le a fűre, itten biztonságos! -kiáltották a többiek, 
de közben egy madár felkapta őt röptiben.

A kis tubicának azonban megtetszett a kergült giliszta tánca,
s elhatározta, hogy nem eszi őt meg vacsorára.
Megtartja őt, hadd szórakozzon rajta,
s azzal a kis gilisztát gyengéden betakarta.