A fészek

A fészek.

Egy késő nyári, aranysárga félhomályban tündöklő délutánon Endi és apa némán ültek erdőszéli nyaralójuk tornácán. Amíg apa a tabletjébe mélyedve a sporthíreket böngészte, addig vele szemben Endi egy jókora szelet görögdinnyét majszolgatott. Nem is nevezném ezt majszolgatásnak, hiszen Endi egy pontosan megtervezett műveletet hajtott végre. Először kipiszkálta késével a gyümölcs apró fekete magvait, majd szinte mértani szabályossággal négyszögletű téglatesteket faragott ki a piros bélű gyümölcsből. Ezt követően felsorakoztatta a téridomokat a tányérján, és egy kör alakú bástyát alakított ki belőlük. Erre a precíz munkafolyamatra azért volt szükség, mert miután befejezte az építkezést, a dinnyedarabokat pontosan meghatározott sorrendben kapta be a szájába. Ellentétes irányban haladva, először a gyümölcs aljáról kivágott, kissé zöldes alakzatokat falta fel, majd a végére tartogatott élénkpiros színű, mézédes darabokkal tömte meg a bendőjét. Annak ellenére, hogy fel volt készülve rá, az idő komótosan telt számára, és már nagyon unta magát ezen a délutánon. Apánál mindig nagyon lassan telik az idő. Nála szabályok vannak, amelyek betartását komolyan kell venni. Ő csupán napi egy órát engedélyez Endinek a számítógépes játékokra, és azt is csak azután, hogy elolvasta a tableten a híreket. Endi a falatok között fel-fel pillantott apára, aki továbbra is elmélyülten pörgette a számítógépet. Úgy tűnt ezt az idillt semmi, még egy apró szúnyog halk zúgása sem zavarja meg. Aztán valami mégis megtörte a csendet. Endi egy darabig kutatta a hang forrását, majd némán szuggerálni kezdte apát. Végül úgy döntött, még ha a tablet megszerzését lassítja is vele, akkor is megszólal. 

 –   Hallod ezt apa? Milyen különleges hangon énekel az a madár.

Apa erre felnézett a tabletből, Endi pedig az égre mutatott.

–   Látod apa? Ott ül a vezetéken! Milyen szép! Olyan mintha frakkot viselne… Ilyet még nem is láttam!

Apa észrevette a madarat, amely számára oly ismerős hangon csivitelt.

–  Nicsak... – mondta. – Ez a villásfarkú fecske. Milyen régóta nem láttam már egyet sem a környéken…. Pedig régen mennyi volt erre felé belőlük!

Apa hátradőlt a székében, és miközben hallgatta ezt a csodálatos éneket, eszébe jutottak gyerekkori emlékei, amikor a nyarakat vidéki nagyszüleinél töltötte. Esténként ő is kapott egy-egy szelet görögdinnyét, amelyet nem az asztalnál ülve tányérból, hanem a ház előtti járdán tanyázva, kézből fogyasztott el. Miközben jóízűen harapta a dinnyeszeletet, és annak édes leve a szája sarkai után mindkét orcáján, majd a lábain is végigcsurgott, figyelte ahogy több ezernyi fecske sorakozik fel az utca fölött végig futó vezetékeken. Szerette ezt a látványt, és ebben az időszakban még az sem tudta őt a házban tartani, hogy az esti órákra szúnyogok hada támadta a testét.

–   Nézd itt a párja is! – zavarta meg Endi apa visszaemlékezését, amikor egy újabb fecske telepedett a vezetékre.

–   Tudod Endi, amikor gyerek voltam öt-hat fecskefészek is volt a nagyszüleim házán, az eresz alatt. Mi pedig évről évre figyelemmel kísértük a tavaszi érkezésüktől kezdődően a fészekfoglalásukat, és ahogy felneveltek két alom kisfecskét. Egészen addig, amíg ősszel visszavonultak Afrikába. Nyár végén mindig több ezernyi fecske gyülekezett a villanyvezetékeken és készült az utazásra. Ez jelezte számunkra is, hogy már közeledik az ősz és megkezdődik ismét az iskola. Manapság azonban alig látni már belőlük párat errefelé…

 –    Hová tűntek? – kérdezte Endi.

–     Egy részük nem találta a fészkét, amikor visszatért Magyarországra, mert az emberek leverték azokat a házaik faláról, hogy ne piszkítsák össze az udvaraikat. Másik részük pedig a szúnyoggyérítés miatt maradt el. Azzal, hogy a saját bőrünk megóvása miatt írtjuk a szúnyogokat, jelentősen megcsappant a fecskék táplálékbázisa. Nem is beszélve arról, hogy a kémiai írtással más hasznos rovarok, mint például a méhek is elpusztulnak.

–    És mi tehetünk valamit azért, hogy visszajöjjenek? – kérdezte Endi.

Apa elgondolkodott, majd hirtelen egy ötlete támadt.

–    Tudod mit? Készítsünk műfészkeket és rakjuk körbe velük a házat! 

Apa ismét lenézett a tabletre és elkezdett élénken pötyögni rajta.

–  Nézd csak! Itt is van! – kiáltott fel. – "Hogyan készítsünk műfecskefészket” – olvasta. – Holnap el is kezdhetjük a munkát!

–   Hurrá! Jaj de jó! És jövőre majd megfigyeljük őket! A fészekfoglalást és a kisfecskéket is! – lelkendezett Endi.

Endi aznap nem akart a tableten játszani. Izgatott volt a másnapi fészekkészítés miatt, és a számítógépes idejében inkább a fecskékről olvasott. – Már csak egy hétig vagyok itt apánál… És milyen gyorsan el fog telni ez az idő! – sóhajtott.