Barion Pixel

A gölődin leves


Élt valahol, a telekparti tanyákon egy jóravaló, szorgalmas ember. Volt annak egy szép, fiatal, de igencsak lusta felesége. Ennek az asszonynak ilyen volt a szava járása:

Bizony nem futok, ha sétálhatok is. És nem sétálok, ha állhatok is. Nem állok...

Kép forrása: pixabay.com

Élt valahol, a telekparti tanyákon egy jóravaló, szorgalmas ember. Volt annak egy szép, fiatal, de igencsak lusta felesége. Ennek az asszonynak ilyen volt a szava járása:

  • Bizony nem futok, ha sétálhatok is. És nem sétálok, ha állhatok is. Nem állok, ha ülhetek, és nem ülök, ha fekhetek. Ha fekszek, akkor meg már alszok is!
  • Ej, te asszony! Ha ilyen lusta vagy, hamar utol ér minket a szegénység!

De bizony beszélhetett annak naphosszat, ki sem kelt az ágyból. Egyszer aztán, amikor a kaszálóra indult, azt mondta az ember:

  • Te, én úgy ennék egy kis gölődin levest. Mire haza jövök, itt legyen a terített asztalon!
  • Ejnye, no! Hát nincs egy valamire való asztalunk, ami mellé leülhetnénk!

Indult rögtön az ember az asztaloshoz, az asztalos menten elkészítette a csinos asztalkát, az meg nagy boldogan haza futott vele.

  • Itt az asztal, most már főzheted a gölődin levest!
  • Jaj, te ember, hát hogyan is főznék én neked, mikor még vászon abroszunk sincsen, amit az asztalra teríthetnék.

Az ember nagyot nézett, de aztán mégis elszaladt a takácshoz és azt mondta:

  • Takács, szőjél nekem vászon abroszt, mert a feleségem nem tud asztalt teríteni a gölődin leveshez.

A takács, megszőtte az abroszt, az ember pedig futott haza vele:

  • Itt az abrosz, teríthetsz asszony!
  • Ugyan ember, hiszen a fazakunk is elrepedt.

Szaladt az ember, keresi a drótos tótot, hát hallja ám, hogy éppen a falu végén óbégatja:

  • „Fazikat fótoznyi! Drótooznyi, fótoznyi! „
  • Ehol e! Jöjjön csak velem, mert éppen elrepedt a vászon fazakunk.

Futott az ember, vitte magával a drótos tótot, aki megfoltozta a fazekat.

  • Itt a fazak, most már készülhet a gölődin leves!
  • A kamrában van a lisztes szuszék, és ni’ csak, a kamra kulcsa is eltörött!

Rohant az ember a kovácshoz, készítetett egy új kulcsot, viszi az asszonynak.

  • Itt a kulcs! Nyithatod a kamrát, főzheted a gölődin levest!
  • Ó, jaj, te ember, a lisztünk is elfogyott!

Nyargalt az ember a molnároz, vásárolt lisztet egy szakajtóval s vitte haza.

  • Itt van a liszt, most már főzheted a gölődin levest!
  • Édes, drága uram! Nincs itthon egy kis zöldség sem a leveshez.

Loholt az ember, kereste a kertészt, s vásárolt tőle egy kosár zöldséget.

  • Itt van a zöldség is, most aztán már főhet a gölődin leves!
  • Ember, ember! Hát most meg a kés éle csorbult ki, mivel hámozzam meg a zöldséget?

Szedte lábát az ember, a köszörűssel megköszörültette a kést, és vitte az asszonynak.

  • Itt a kés, hámozhatod a burgonyát a gölődin leveshez!
  • Most aztán már igazán jaj nekem! Nincs egy fakanalam, hogy megkeverjem a levest.

Futott az ember a teknőkaparóhoz, s amíg az a fakanalat faragta közben beszélgetni kezdett vele. A teknőkaparó meg elmeséltette tövéről hegyire, mihez kell a fakanál. Amikor pedig elkészült, a kezébe adta és azt mondta:

  • Ez majd jó segítségetekre lesz, hogy végre elkészüljön az a gölődin leves!

Most már aztán rohant haza az ember, az asszony meg éppen a dunyhák között lustálkodott. Odapattant az ágy végébe, aztán jó nagyot vágott a dunyhára, hogy rögvest ki is szakad a ciha.

  • Itt van a fakanál, te asszony!

No, erre bizony felugrott az asszony, szaladt és leterítette a vásznat az asztalra. Az ember meg utána:

  • Itt van a fakanál, te asszony! – és nagyot csapott vele az asztalra.

Az asszony meg ijedtében feltette a vászon fazekat a tűzre, s a kamrakulccsal futott, hogy lisztet hozzon a kamrából. De bezzeg mikor az asszony hátán táncolt a fakanál addigra még a zöldség is belekerült a levesbe. Az ember meg csak egyre ezt kiabálta:

  • Itt van a fakanál, te asszony!

Képzeljétek csak! Ezek után a fakanállal mindketten jó barátságba kerültek.

 

Tóth Marianna, meseíró

Ezt a mesét írta: Tóth Marianna meseíró

Kunszentmártonban élek, 1963. november 1-én születtem Szentesen. Kisgyermekkorom nagy részét nagyszüleimnél, Alattyánon és Csépán töltöttem, ahol megismerkedtem a falusi emberek életének szépségeivel és nehézségeivel. Iskoláimat Kunszentmártonban, Szarvason, Budapesten, Szegeden és Debrecenben végeztem az óvónői pályához kapcsolódóan. Az óvodapedagógia sajátos eszközrendszere lehetőséget adott arra, hogy a művé...

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások