Álmodtam


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    jan
  • 20

ÁLMODTAM
Egy madárról. Amelyik a terasz korlátjára szállt.
Tavasz volt és a cseresznyevirágok szirmai megcsillantak a reggeli harmatban. Mámoros illattal táncolt a reggeli szellő. Huncut játékával borzolt a hajamba, s a virágzó fák parfümjével fújt...

Kép forrása: pixabay.com

ÁLMODTAM

Egy madárról. Amelyik a terasz korlátjára szállt.

Tavasz volt és a cseresznyevirágok szirmai megcsillantak a reggeli harmatban. Mámoros illattal táncolt a reggeli szellő. Huncut játékával borzolt a hajamba, s a virágzó fák parfümjével fújta teli pulóveremet.

A kismadár sokáig röpködött a kertben, láthatóan örült a természet ébredésének, aztán egyszerre csak kíváncsi lett rám. Közelebb jött, egészen közel. A levegőben, szinte helyben „állt”, mégis röpült. Szárnyai sebesen jártak, mint egy méhnek. Valótlanul picike volt. Hirtelen azt gondoltam, ettől a sok megerőltetéstől elfárad, és valóban, egy pillanat alatt leszállt a kerítés vasára. Meglepődtem, hiszen karnyújtásnyira került hozzám.

Egymást méregettük ijedten és kíváncsian. Én őt, ő pedig engem fürkészett. Még a levegőt is lassabban vettem, nehogy megijedjen tőlem. Rám nézett, egyenesen a szemebe. Fejét megbillentette, mintha mondani szeretne valamit. Így néztünk egymásra, sokáig.

Egy Csodamadár! Mennyei béke és boldogság járta át lelkem. Végtelen nyugalom. Mintha megállt volna az idő. Arra gondoltam, ezt bizonyosan csak álmodom, és kezem kissé megmozdítottam. Ő még mindig engem bámult, hófehér tolla ragyogott a napsütésben. Ekkor láttam, hogy apró színes foltok díszítik. Mindegyik folt másmilyen színű. Ilyet még soha nem láttam! Elrévedeztem egy hajdan hallott szép mesén…

Milyen különleges madár! Vajon mi lehet a neve? Ő mintha hallotta volna a gondolataimat billegetni kezdte magát. A szeme mosolygott, és a tollai fényesen tündököltek. Nekem táncolt a terasz korlátján. Csak nekem. Ahogy jobban szemügyre vettem láttam törékeny, vékony lábacskáit. Hosszú csőrén mintha gyémántpor csillant volna, pedig azon csak a virágok nektárjának nyomai tündököltek.

-Milyen kár, hogy csak én láthatom! Ezt meg kell mutatnom másnak is! - gondoltam.

A gondolatot tett követte, gyors mozdulat. Markomba ragadtam a madarat. Óvatosan, vigyázva fogtam. Kicsi fejét megbillentve nézett rám. Nem félt, azt hitte a tenyeremben biztonságban van. Én pedig arra gondoltam:

Megmutatom a gyerekeknek, hadd lássák a csodaszép madaramat!

Beszaladtam a házba és elkiáltottam magam:

-Gyertek hamar!

A madár a kezemben összerezzent. Én szorosabbra fűztem ujjaimat, féltettem nagyon. Nem birtokolni akartam…minél tovább gyönyörködi benne…

Minden porcikám arra vágyott, hogy adhassak neki, olyan örömöt és boldogságot, melyet ő adott nekem. Azzal, hogy hagyta magát megpillantani. Arra vágytam, hogy boldog legyen a kertemben. Örökké boldog.

A gyerekek nem jöttek, én egyre hangosabban kezdtem kiabálni:

-Mutatok valami érdekeset! Gyertek már! No, siessetek!

A kismadár riadtan pislogott rám, félelmet láttam a szemében. Tudtam, hogy nagyon törékeny kis teste, mégis szorítottam nehogy elröppenhessen. Szárnyát mozdítani próbálta, de nem sikerült neki. Szomorúan nézett.

Szemével kérlelt:

-Eressz szabadon…

Aztán éreztem, hogy nem moccan. Hirtelen észre vettem, hogy haldoklik. Elfogott a rémület, engedtem a szorításon, és lassan az asztalra tettem. Ahogy kinyitottam a kezem megszólalt a hátam mögött az egyik gyermek:

-Honnan szedted össze ezt a ronda madarat?

Az asztalon egy fekete tollú madárka feküdt aléltan. Szívem egyre hevesebben vert.

-Mit tegyek? Mit tegyek, hogy el ne veszítsem?

Pici kanálkába vizet merítettem és odatettem a csőre mellé. Nem tudott mozdulni, én pedig megdermedtem az ijedelemtől.

Hátam mögül ismét egy gyermekhang szólt határozottan:

-Mártsd bele a csőrét a vízbe!

-Igen! Ezt kell tennem! – gondoltam és ujjammal odatoltam piciny csőrét a vízhez.

Még mindig nem moccant. Félelemmel teli aggódással figyeltem.

Lassan, nagyon lassan éledni kezdett, biztosan érezhette a víz hidegségét, és kortyolni kezdte. Megállt, majd újra ivott néhány kortyot. Kicsi fekete teste végre megmozdult. Fejét megemelte, szomorú szemét felém fordította. Tekintete áthatolt a lelkemen.

-Végre! - sóhajtottam fel a megkönnyebbüléstől.

Mosoly csillant gyönyörű szemében. Ekkor váratlanul megszólalt:

-Köszönöm! – súgta, és letette fejét az asztalra.

Örök álomra szenderült.

 

Tóth Marianna, meseíró

Ezt a mesét írta: Tóth Marianna meseíró

Kunszentmártonban élek, 1963. november 1-én születtem Szentesen. Kisgyermekkorom nagy részét nagyszüleimnél, Alattyánon és Csépán töltöttem, ahol megismerkedtem a falusi emberek életének szépségeivel és nehézségeivel. Iskoláimat Kunszentmártonban, Szarvason, Budapesten, Szegeden és Debrecenben végeztem az óvónői pályához kapcsolódóan. Az óvodapedagógia sajátos eszközrendszere lehetőséget adott arra, hogy a művé...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!