Zsolna mesék - A korsóföld tündére

Zsolna mesék - A korsóföld tündére.

Történt egyszer, valamikor a régi időkben, amikor még szépanyám nagyanyja sem élt, hogy egy ember, kora hajnalban kinn ásogatott a földeken. A rögöket mind zsákokba rakta, azokat meg egy taligára. Amint így munkálkodott egymagában, a távoli lankán túlról éktelen lármát, bosszankodást hallott. Gondolta, közelebb megy, s megnézi mi az, s látja ám, hogy a földút közepén, egy fehérnép derékig süppedt a sárba.

- Segítség! Segítség! Segítsen már valaki! Ó, hogy az a… magasságos tüzes kemence… Hogy fogok odaérni napnyugta előtt? – mérgelődött hangosan.

Mikor a leány észrevette, hogy figyelik, mézes hangon megszólalt:

- Mit csinálsz te itt, ahol a madár sem jár?
- Én bizony fazekas vagyok, és tálak készítéséhez keresem az alapanyagot.
- Akkor rossz helyen keresgélsz, mert ahol éppen ásol, az bizony korsóföld.
- Honnan tudsz te ilyeneket? – ámult el az ember.
- Tudd meg, én bizony nem más, mint egy tündér vagyok. Egy gonosz boszorka elátkozott, mert nem akartam megismerkedni a földi lányok életével.
- Hogy kerültél ide?
- Egy manó ellopta a cipellőmet, s mezítláb bizony nem tudok járni! Pedig szükségem lenne rá, mert abban van a varázserőm! Ha az a topánka a lábamon van, nincsen út, melynek a végére ne érjek! Ebbe a ronda sárba Palibu miatt ragadtam bele.
- Ez nem sár, hanem agyag, méghozzá nem is akármilyen! – válaszolta az ember.
- Bánom is én, hogy milyen! Azonnal szabadíts ki belőle! Rátapadt a tenyeremre, a hajamra és nem ereszti a csodás ruhámat! Ú… tá… lom!
- 80 féle agyagot ismerek, de ez nem hasonlít egyikre sem. Ha megfogod a kezemet, könnyedén kihúzlak belőle.
- Én bizony meg nem fogom senki kezét! Főleg nem a tiédet! Nézd csak meg a körmeidet, hogy néznek ki!
- Mi bajod a körmeimmel?
- Koszosak! És… az átok szerint, ha háromszor megfogom egy földi halandó kezét, hozzá kell mennem feleségül. Egy tündérrel ez nem történhet meg! Érted már?

A lány cibálni kezdte leheletvékony szoknyáját az agyagból, s közben hangosan sopánkodott:

- Honnan szerezzek másik topánkát, hogy napnyugta előtt odaérjek?
- Hát… tudnék én orvosságot a bajodra… ha nyújtod a kezed… kihúzzalak innen!
- Még mit nem!
- Ahogy gondolod… én most hazamegyek, te pedig örökre itt ragadsz!
- Hiába is húznál ki, járni akkor sem tudnék cipő nélkül! – kérette magát a lány.
- Haza tollak a taligán, a földre sem kell lépned!
- Még hogy ráüljek egy ilyen rozoga tákolmányra! Mit képzelsz te?
- Otthon a műhelyemben majd készítek neked egy másik cipőt! No, nyújtod végre?
- Nem bánom… De meg kell ígérned, hogy utána, soha többé nem fogod meg a kezemet!
- Persze, hogy megígérem! Ezt igazán könnyű lesz betartani. De mondd csak, hová igyekszel ennyire?
-  Meg kell keresnem a vörös madár fészkét, csak ott térhetek nyugovóra. Csak ott lelhetek biztonságra. Ő tudja feloldani az átkot. S még ez a kis gonosz manó, is akadályoz a keresésben!
- Téged hogy hívnak?
- Zsolna a nevem.
- És a tiéd?
- Engem Vilmosnak kereszteltek, de szólíts egyszerűen csak Vilinek.

Ahogy kezet nyújtottak egymásnak, Vili egy erős mozdulattal kirántotta Zsolnát az agyag fogságából, felültette a taligára, és szépen hazavitte.

Szeretnéd tudni, miből készített Vili topánkát Zsolnának, s hogyan találta meg a vörös madár fészkét? Legközelebb elmesélem!