A hópelyhek története

A hópelyhek története.

Jégfalvi Emília magasan a felhők felett lakik, ahol olyankor is a tél az úr, amikor idelenn a nyár. De ő nem bánja, szereti a hideget. Amiért viszont a legjobban rajong, az a karácsony. Mégis minden évben meggyűlt a baja vele. Tudniillik egy vendégséghez egyforma teríték dukál, neki legalábbis ezt tanították. Meg azt is, hogy semmi se vesszen kárba, ezért nála az evőeszközök és a teríték valamennyi darabja ehető alapanyagból készül, szigorúan téli stílusban, fagyott vízből, csupa hófehérben, és mindent saját kezűleg gyárt.

Csakhogy a csipkés pohár- és a tányéralátétek sehogyan sem sikerültek neki egyformára. Kereknek ugyan kerek lett mind, de semmi több.

– Legalább két egyforma lenne: egy tányéralátét és egy hozzá passzoló, a pohár alá – sopánkodott Emília évről évre, de nemhogy kettő egyforma nem lett soha, de még egy fél vagy egy negyed sem. Így Emília sorra hajigálta ki a selejtes darabokat. És mivel rendkívül gyorsan gyártotta őket, a kidobott darabok hóesésként záporoztak a földre.

Így ment ez minden évben, mígnem Emília egyszer annyira belefáradt ebbe, hogy egy nagy sóhajjal leroskadt, és elkeseredetten nézte a legutóbbi tányér- és poháralátétet, amit a kezében tartott. Egy kicsit sem voltak egyformák. Ahogy így merengett, egyszer csak rádöbbent valamire.

– Hiszen ezek gyönyörűek! Lehet, hogy különbözőek, de mindkettő csodálatos, és egyedi. Ezektől az én vendégségem is egyedi lesz, hisz biztos, hogy nem akad párjuk széles e világon, és az is biztos, hogy jövőre is teljesen különböző lesz mind. Csupa újdonság! Hogy erre eddig miért nem így gondoltam?

És attól kezdve nem szomorkodott azon, hogy teljesen különbözőek az alátétjei. De, mivel szerette készíteni őket, ezért ha unatkozik, azóta is alátéteket gyárt. Ezért hullik télen annyi hópehely a földre, és ha megnézitek őket, ti is megfigyelhetitek, hogy valóban mindegyik különböző, mégis egytől-egyig csodálatosak és egyediek.