A jégszívű herceg


http://mocorgohaz.hu/


Valahol messze, ahol a hó, és a hideg az úr, ott élt Kristálypalotájában Jégherceg. A kastély termei vakítóan fehérek voltak, amik esténként, amikor a hold bekukucskált az ablakokon, kékes fényben ragyogtak, egy kis színt lopva e hófehér világba. Legszebb a...

Kép forrása: internet

Valahol messze, ahol a hó, és a hideg az úr, ott élt Kristálypalotájában Jégherceg. A kastély termei vakítóan fehérek voltak, amik esténként, amikor a hold bekukucskált az ablakokon, kékes fényben ragyogtak, egy kis színt lopva e hófehér világba. Legszebb a jégcsipkékkel teli szalonja volt, aminek csodás éke egy óriási jégcsapdíszes tükör volt. A kastély minden szobájában jégszobrok álltak. A jégszobrászok naponta újabb és újabb szobrokat faragtak. A herceg hófehér ruhája és palástja alatt jéghideg szív lapult. Nem örült ő semminek sem.
 
Időnként beült hintójába s elindult, hogy megnézze birodalmát. Kicsit unalmas világ volt ez, hisz mindent hó borított, minden jégből-hóból készült, a nap is csak évente egyszer, akkor is kis időre bukkant elő. Az itt élők beburkolózva jártak, szinte csak az orruk látszott ki a nagykendőből, sapkából, kabátból, de még így is nagyon fáztak. Mogorva emberek voltak, mert a folyamatos hideg, szürkeség elvette a jókedvüket, kedvességüket. Az ő szívükbe is beköltözött a közöny, az örömtelenség.
Jégherceg egy fagyos, hideg napon ismét befogatott hintójába, magára öltötte jó meleg hófehér bundáját és kucsmáját, s kikocsizott, hogy körbenézzen birodalmában.
Az országa határán volt egy apró házacska, ebben élt egy szép leányka, Amina. A kertje különleges volt. A kertecske egyik felén szép, színes virágok virítottak, míg a másik felében csak jégvirágok nyíltak. A lány nem szomorkodott, mert amikor átlépett a napsugaras kertjébe, a szívét melegség, boldogság járta át. Gyakran énekelt itt:
 
"Ó ha tündér volnék, messze szállnék,
Napsugárral szívemben visszatérnék.
Felolvasztanám e rideg jégvilágot,
szeretetet hoznék s boldogságot."
 
Akkor is dalolt, amikor a herceg arra kocsikázott. Jégherceg csodálkozva nézte a lány kisbirodalmát. Tetszett neki, hogy a kert egyik fele hófehéren ragyogott, a másik fele színekben pompázott. Ilyet még sosem látott. A virágos oldalon megpillantott egy csodaszép madarat. Fejbúbja, háta és farka csillogó kék, a nyakánál rozsdaszínű volt, amin egy kis fehér folt látszott. Megállt, kiszállt a hintóból és így szólt:
- Ki vagy te szép leány? Milyen madár az ott a kertedben?
– Aminának hívnak. A madár pedig Jégmadár.
– Pompás kis jószág! Nem is tudtam, hogy a fehéren kívül más szín is létezik. Hisz az országomban minden hófehér.
- A színek örömmel, boldogsággal töltik el az emberek lelkét. Látod! Te is elmosolyodtál, ahogy megláttad a színes virágokat a felemás kertemben, és ezt a tarka madárkát. A napsugár melegséget ad, minden kivirul és szép lesz. Ha országodban volnának színek, többet sütne a nap, akkor az emberek is boldogabban élnének. Nem lenne mindenki folyton rosszkedvű és morcos. Tudd meg, hogy van egy titkos szoba a palotádban! Ott egy kisasztalkán áll egy hógömb, ha belepillantasz, érdekes dolgokat láthatsz. Ezt, apám mesélte nekem, mert ő, sokáig nálatok dolgozott. Ha bemész oda, sok mindenre választ kapsz, s talán sok mindent másképp látsz majd.
 
A herceg, elgondolkodott a lány szavain, majd visszatért a palotájába. Azon törte a fejét, hogy törhetné meg az országát borító hóvarázst. Mióta meglátta Aminát, azóta a szívében is valami furcsa érzést tapasztalt. Valami kellemes bizsergés töltötte el, ahányszor a lányra és a kertjére gondolt. Eszébe jutott, hogy gyermekként kíváncsi volt, próbált bekukucskálni a kulcslyukon át a titkos szobába, de nem látott semmit sem. Aztán el is feledkezett az egészről, de most, hogy Amina említette, tudta, hogy be kell oda mennie.
Behívatta az apja egyik hű szolgáját és megkérdezte:
- Tudod-e hová rejtette apám a titkos szoba kulcsát?
- Igen. Megkért rá, ha egyszer megkérdezed, adjam át neked. Habár, azt szerette volna, ha ez a perc sosem érkezik el az életedben.
 
Ezzel elővette a köpenyéből a kis kulcsocskát. A Jégherceg izgatottan szaladt a szobához. Amikor kinyitotta az ajtó, alig akart hinni a szemének. A szoba, ami idáig rejtve volt előtte, gyönyörűen be volt rendezve. Színes függönyök, képek, selyem, brokát mindenütt. Az egész melegséget árasztott, nagyon barátságos volt. Meglátta az asztalkán a hógömböt. Amikor belepillantott, csodás országokat, színes virágokat, boldog embereket látott. Az asztalon egy levelet talált.
 
"Kedves Fiam!
Amikor ezt a levelet olvasod, én már nem leszek. Az a szoba, ahová most beléptél édesanyád lakosztálya volt. Egész kicsi voltál, amikor ő meghalt. Akkor zárattam le ezt a szobát. Azért neveltelek ilyen hidegen, hogy soha ne ismerd meg a fájdalom érzését, azt, hogy milyen is az, amikor elveszíted azt, akit a legjobban szerettél. Eltüntettem minden színt a házunkból. Egy varázsló segítségével országunkból Hóországot, a szívedre meg jégpáncélt varázsoltattam. Ezzel csak meg akartalak óvni. Most azonban, hogy ide bejöttél, valami megérintette a szíved. A varázsló azt mondta, hogy a jégpáncél akkor kezd leolvadni a szívedről, ha meglátsz egy olyan lányt, aki nagyon megtetszik, és ha megtapasztalod a szeretet érzését. A varázslás elég jól sikerült, csak az országunk szélén egy apró házikót nem tudott teljesen hóval beborítani. Ott, nagyon erős volt a szeretet, s ez megakadályozta a varázslás sikerét. Így, csak a kert egyik felét sikerült havassá, jegessé tennie.
Mindig is szerettelek fiam, még ha te ezt, nem is érezted. Ne haragudj rám, csak jót akartam.”
 
A Jégherceg szeméből a levél olvasása közben valami csordogálni kezdett. Nem volt az más, mint könny. Még sosem sírt. Tudta, hogy az apja csak jót akart, megóvni őt, a bánattól, szomorúságtól. Azért kapott jégszívet, hogy ne érezzen fájdalmat.
De vajon jó-e, ha soha sem ismeri meg a boldogságot, a szerelmet? Vagy az, hogy nem látja mily színes, szép a világ? A fájdalom nehéz, de elviselhető, hisz mindig akadnak olyanok, akik vigaszt nyújtanak, átölelnek a bánatban, csak el kell fogadni a segítő kezet.
Ahogy ott ült, a falon megpillantott egy női képmást. Olyan ismerős volt az arc…
– Anya?! - suttogta.
Aztán az asztalon a levél mellett egy dobozka állt. Kinyitotta. Felcsendült egy édes melódia. Felidéződött benne egy nagyon régi emlék… Felvillant egy kép. Látta maga előtt édesanyját, aki esténként erre a dallamra énekelt neki egy dalocskát:
 
Tente fiam tente,
a szemedet csukd be.
Álmodj, álmodj szépet,
csodás szép meséket.
Édesanyád ringat,
egy szép dalt dúdolgat,
Tente, tente, tente…
 
Szívéről teljesen leolvadt a jégpáncél, ami eddig nem engedte, hogy bármit is érezzen. Hangosan zokogni kezdett.
Később, amikor kilépett a palotából, örömmel látta, hogy minden megváltozott. Eltűnt a jég és a hó, visszatértek a színek. Az égen nap ragyogott, az emberek levették vastag, meleg ruháikat, mosolyogva nézték a serkenő füvet, az éledező, zöldülő természetet. Boldogság áradt szét az országban.
A herceg Aminához sietett. Megköszönte, hogy beszélt neki a már rég elfelejtett titkos szobáról, a hógömbről. A lány örömmel hallgatta a herceg beszámolóját. Ezentúl, gyakran találkoztak. Megszerették egymást, hamarosan összeházasodtak.
Boldogan éltek egy színekkel, érzésekkel teli világban, míg meg nem haltak.
G. Joó Katalin, amatőr író

Ezt a mesét írta: G. Joó Katalin amatőr író

G. Joó Katalin vagyok, negyven évig tanítottam egy általános iskolában. Néhány írásom megjelent Erdélyben, Szerbiában, Szlovákiában is. Több elismerést, díjat kaptam már. A Cseresznyevirág c. mesém bekerült a 2. osztályos OFI-s olvasókönyvbe, a kis Hótündér története pedig határon innen s túl nagyon népszerű.


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!