A Kacor király

A Kacor király.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony, annak volt egy nagy macskája. Ez a nagy macska éppen olyan nyalánk volt, mint a kis macska, s egy reggel mind felnyalta a lábasból a tejet. Megharagudott az özvegyasszony, jól megverte a macskát és elkergette a háztól. A macska elbujdosodott a falu végére s ott nagy-szomorúan leült a híd mellé. A híd mellett ült a róka is, lógatta a lompos farkát. Meglátja a macska, neki-neki fut s játszadozni kezd a róka farkával. A róka megijed, felugrik, megfordul. A macska is megijed, hátrál s felborzolja magát. Így nézték egymást egy darabig. A róka sohasem látott macskát, a macska sem rókát. Mindegyik félt, de egyik sem tudta, mit csináljon. Végtére a róka megszólalt:

- Ugyan, ha meg nem sérteném, nem mondaná meg, miféle úri nemzetség?

- Én vagyok a Kacor király.

- Kacor király?! Soha hírét sem hallottam.

- Bizony pedig hallhattad volna. Minden állatot meg tudok régulázni, olyan nagy a hatalmam.

Ekkor a róka megszeppent s nagy alázatosan kérte a macskát, hogy legyen vendége egy kis csirkehúsra. Minthogy már délfelé járt az idő s a macska nagyon ehetnék volt, nem várt két meghívást. Elindultak hát a róka barlangjába. A macska hamar belétalálta magát a nagy uraságba s örvendett, hogy a róka olyan tisztelettel szolgálja, mintha valóságos király volna. Urasan is viselte magát, keveset szólott és sokat evett. Ebéd után álomra dűlt s azt parancsolta a rókának, ügyeljen, hogy senkise háborgassa, amíg alszik.

A róka kiállott a barlang szájához strázsálni. Hát éppen akkor ment el ott a kis nyúl. Szólt a róka:

- Hallod-e, te kis nyúl, itt ne járj, mert az én uram, a Kacor király alszik. Ha kijön, majd nem tudod, merre szaladj. Minden állatot megréguláz, olyan nagy a hatalma!

Megijedt a kis nyúl, szép lassan elkotródott. Egy tisztáson lekuporodott s mind azon gondolkozott: Ki lehet az a Kacor király? Soha hírét sem hallottam.

Arra bódorgott egy medve is. Kérdi tőle a kis nyúl, hová megyen?

- Járok egyet, mert nagyon megúntam magam.

- Jaj erre ne járj, mert a róka azt mondja, az ő ura, a Kacor király, alszik, s ha kijő, majd nem tudod, merre szaladj. Minden állatot megréguláz, olyan nagy a hatalma!

- Kacor király! Soha hírét sem hallottam. Már csak azért is arra megyek, legalább meglátom, milyen az a Kacor király.

El is indult a medve a róka barlangja felé. Szólt a róka:

- Hallod-e, te medve, itt ne járj, mert az én uram, a Kacor király, alszik. Ha kijő, majd nem tudod, merre szaladj. Minden állatot megréguláz olyan nagy a hatalma!

Erre a medvének inába szállt a bátorsága. Szó nélkül megfordult s visszatért a kis nyúlhoz. Ott találta a farkast és a varjút, akik azt panaszolták, hogy ők is éppen úgy jártak.

- Ki lehet az a Kacor király? Soha hírét sem hallottuk! - mondták mindnyájan - s mind azon tanakodtak, mit tudjanak csinálni, hogy megláthassák. Abban állapodtak meg, hogy meghívják ebédre a rókával együtt. Mindjárt el is küldötték a varjút a vendégeket meghívni.

Mikor a róka meglátta a varjút, nagy méreggel kifutott s összeszidta, hogy megint alkalmatlankodik.

- Eltakarodj innen! Nem megmondtam már, az én uram a Kacor király. Ha kijön, majd nem tudod, merre szaladj. Minden állatot megréguláz, olyan nagy a hatalma!

- Tudom, nagyon jól tudom. Nem is a magam jószántából jöttem ide, hanem a medve, a farkas meg a nyúl küldöttek, hogy meghívjalak benneteket hozzájuk ebédre.

- Az már más; várj egy kicsit!

Evvel bement a róka megjelenteni a dolgot a Kacor királynak. Kevés vártatva ki is jött, tudtára adta a varjúnak, hogy a Kacor király szívesen fogadta a meghívást. Elmennek ebédre, csak tudják, hová.

- Eljövök én holnap utánatok s vezetlek.

A jó hírre a medve, farkas és nyúl ugyancsak felütötték a Laci konyháját. A kis nyulat megtették szakácsnak, mert kurta farka van s úgy nem könnyen égeti meg magát. A medve, mint legerősebb, fát s vadat hordott a konyhára. A farkas asztalt terített s pecsenyét forgatott.

Mikor már kész volt az ebéd, a varjú elindult a vendégek után. Egyik fáról a másikra repült, de nem mert leszállni, hanem csak a fán maradt s onnan szólítgatta a rókát.

- Várj egy kicsit, mindjárt készen leszünk - mondja a róka - csak még a bajszát pödri ki az én felséges uram.

Végre kijött a Kacor király. Lassan és nagy méltósággal lépdelt elől, de a varjút mind szemmel tartotta, mert félt tőle. A varjú is szepegett, csak fél szemmel mert reá tekinteni. Egyik fáról a másikra szökdécselt, úgy vezette őket.

A medve, a farkas, a nyúl nagy várakozásban voltak; mind azt mondogatták: "Vajjon milyen lehet az a Kacor király?" Ki-kinéztek az útra, ahonnan a vendégeket várták.

- Ott jön, ott jön! Jaj Istenem, merre fussak?! - kiáltja a kis nyúl s ijedtében nekifut a tűznek. A medve is megijed s futtában úgy vágja a fejét egy nagy fába, hogy ketté hasad. A farkas nyársostúl, sültöstűl elszalad. A varjú pedig, hogy hírmondó se maradjon, követi a többiek példáját.

Az éhes vendégek csak hült helyét találták mind az ebédnek, mind a gazdának. Szerencsére ezalatt a kis nyúl a tűzben jól megsült. Kihúzták, jóllaktak belőle s maig is élnek, ha meg nem haltak.

A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - MAGYAR GYERMEK- ÉS NÉPMESÉK: 1. gyűjtemény
Válogatta és szerkesztette: Radó Vilmos
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu