A kerek kő


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2023.
    aug
  • 25

Hol volt,  hol nem volt, volt egy szegény ember s ennek egy felesége.  Mindkettőjüknek pedig annyi gyermeke, mint égen a csillag, mint réten  a fű. A szegény ember halászattal kereste kenyerét. Olyan szegény  volt, mint a templom egere. Volt ennek a sz...

Hol volt, hol nem volt, volt egy szegény ember s ennek egy felesége. Mindkettőjüknek pedig annyi gyermeke, mint égen a csillag, mint réten a fű. A szegény ember halászattal kereste kenyerét. Olyan szegény volt, mint a templom egere. Volt ennek a szegény embernek egy igen gazdag bátyja s ennek annyi gyermeke, mint kákán a csomó. De azért ha a szegény ember nagy szükség idején egy véka életért küldött hozzá, a csúf még így felelt: "Akkor adok egy véka életet, ha te is adsz egy gyermeket." Sok gyermeke volt a szegény embernek, de azért mégsem adott neki csak akkorát sem, mint a kis ujjam.

A szegény ember házában egy álló hét óta nem volt kenyér, csak holmi gyökereken élődtek. Midőn heted napra megcsendesült az idő, a szegény ember halászni ment. Már éjfél után kettőt ütött az óra s innen-onnan pitymallani, szürkülni kezdett az idő; ám a szegény ember, egy szálka hal nem sok, de még annyit sem fogott. Százszor is betette hálóját és százszor is kihúzta - hiába.

- Beteszem még utóljára - mondja magában - ha lesz benne, jó, ha nem lesz, az is jó. Legyen meg az Isten akaratja! Vigyázva húzta fel a hálót, kiveti a partra s ime, egy gömbölyű kerek követ húzott ki a vízből.

- Ha csak kő, minek az nekem? Gyermekeim nem ehetik meg. A szegénynek még a szerencséje is szegény! - Ezzel a kerek követ beveti a víz kellő közepébe.

Beteszi a szegény ember újra a hálóját, megint megmozdul a káva, húzza nagy vigyázva s újra benne a kerek kő.

- Én Istenem, hát én már csak követ halászok? Biz Isten, szót se szólnék érte, ha oly gyomrot adtál volna, mely a követ is megemészti! - Ezzel a kerek követ újra behajította a víz kellő közepébe.

A szegény ember harmadszor is beteszi a hálóját és ismét benne a kerek kő.

- Istenem, hát már minden hal kővé vált? Minek ez nekem?... Bár kenyérré válna! - Most a követ harmadszor is bevetette, de csak úgy a víz szélére.

Hogy nem fogott egy szálka halat sem, de meg már el is fáradt, megrázta utóljára a hálóját, leoldozta a káváról, a csuha ujjába tette s avval nagy búsan ment hazafelé. De mégis egyet gondolt s mintha az Isten súgta volna neki, visszafordult s a kerek követ magához vette.

- Jó lesz - gondolá - a gyermekeknek kenyér helyett játszani.

Hogy a háza közelébe ért, a gyermekek kifutottak elébe s kérdezték tőle, nem hozott-e vásárfiát?

- Nem hoztam én semmit - mondja a szegény ember - csak egy kerek követ. Itt van, játszodjatok vele, hengergessétek a ház földjén. A szegény ember családja ezen a napon is étlen-szomjan feküdt le. De a gyermekek, hogy volt mivel játszani, csak játszottak.

A gyermekek játszanak, játszanak, hengergetik a követ. Egyszer csak elkezd a kő fényesedni s mindig fényesebb, fényesebb lesz, úgyhogy a kis házat egészen betöltötte világossággal, mintha a nap sütött volna. Pedig még csak reggeli három óra volt. A szegény embernek szemébe tűnik ez a nagy fény. Mi dolog az? Se gyertyája, se mécse, mégis olyan világos a viskója!

- Hej, anyjuk! - mondja a feleségének - nézd csak ezt a követ, úgy fénylik, mint a sötétben a revült fa, vagy a Szentjánosbogár, vagy mint a csillag, vagy még ennél is jobban.

- Apjuk! - mondja a halász felesége - hallottam én, hogy van a világon olyan fényes kő, amelyből csak akkora is, mint egy mákszem, megér egy ökröt. Vajjon nem abból a fajtából való-e ez?

Itt a szegény ember elveszi a kerek követ a gyermekektől s dörzsöli fűhöz-fához, falhoz-földhöz, szóval ahhoz, ami a keze ügyébe akadt, míg utóljára egészen fényes lett. Aztán betakarta holmi ringy-rongy ruhával, hogy ne világítson olyan nagyon, hogy aludhassanak a fényétől.

Reggelre kelve azt mondja a feleségének:

- No, asszony, vedd fel a jobbik ruhádat, amit ünnepre tartogatsz, hogy legyen miben Istent dicsérni, és vidd el a királynak ezt a követ ajándékba s mondjad, hogy én küldtem. S vigy el magaddal egy tálacskát, talán ad érte egy kis lisztet. Legalább ezeknek az istenadta gyermekeknek lesz miből sütni egy kis hamuban sült pogácsát.

A szegény ember felesége felvette a jobbik ruháját s elment a királyhoz. Hogy odaért, köszönt neki, amint illik:

- Adjon Isten jó napot felségednek!

- Fogadj Isten, szegény asszony, hát mi járatban vagy?

- Az uram küldött egy kis ajándékot. Az ér mellett, a dombtetőn lakik s halászattal keresi kenyerét.

- Ugyan jó asszony, mit hozhatnál te nekem, mikor magadnak sincs? De akármit hoztál, kedves az előttem, mert látom, hogy szívesen adod; azért jöjj be az én királyi hajlékomba.

Bemegy a szegény ember felesége a királyi várba, kibontja a kendőt s leteszi az aranyasztalra a kerek követ. A király alig bírt szóhoz jutni a csodálkozás miatt, mert a kerek kő gyémánt volt, még pedig olyan, aminőt a király addig maga sem látott.

- Hol vetted ezt, szegény asszony?

- Az uram halászni volt és a vízből fogta. Háromszor vetette bele a vízbe, háromszor húzta ki. Én azt gondolom, hogy azt neki az Isten adta.

- No, szegény asszony - mondja a király - én a gyémántot megtartom magamnak. Hanem tudod, mit? menj haza, hozz három zsákot s az egyiket tele adom arannyal, a másikat ezüsttel, a harmadikat meg rézpénzzel.

A szegény asszony vitt három zsákot, a király pedig az egyiket tele adta arannyal, a másikat ezüsttel, a harmadikat rézpénzzel s még ráadásul két ökröt befogatott a szekérbe s azon küldte haza a három zsák pénzt. Így a szegény emberből olyan gazdag ember lett, hogy párját kellett volna keresni.

- No, édes feleségem - mondja a szegény ember - ezt a sok pénzt meg is kellene már mérni, hogy vajjon hány véka?

- Meg ám, de nincs vékánk! - mondja a felesége.

- Küldj el ahhoz a fösvény bátyánkhoz, tán csak ad egy üres vékát.

Elszalad a szegény ember kisebbik fia a fösvény bátyához, hogy adjon neki egy üres vékát.

- Vékát? - pattant fel a fösvény bátya. - Ki hallott ilyent? Üres vékát? Minek volna az nektek? ha csak titeket sorban meg nem mérni! Nem jól hallottad te azt!

- De biz jól hallottam - erősíti a kis fiú - üres vékát mondtak.

- Én meg csak úgy bolondjában nem adok vékát - mondja a fösvény bátya. - Hanem takarodjál haza s kérdezd meg, hogy üres vagy tele vékát adjak-e?

A szegény fiú sírva-ríva hazaballag s elmondja szülőinek, hogy mit izent a bátya.

- No, nem tesz semmit - csitítja az apja - majd megfizet a jó Isten kinek-kinek érdeme szerint! Szaladj vissza, fiam s ha kérdi, hogy mit mérünk, mondjad, hogy pénzt.

Elszalad a fiú ahhoz a jóféle bátyához:

- Köszönteti édes apám bátyám uramat, hogy adjon egy üres vékát, mert pénzt mérünk.

- Pénzt? - csodálkozik a fösvény ember - pénzt? Adok, fiacskám, adok. Hány kell?

- Csak egy - mondja a fiú.

- Itt van, hanem ha hamus lesz a véka, ha azt adtatok el, úgy majd lesz ne mulass!

Hazaszaladt a fiú a vékával s megmérik a pénzt. Épp tíz véka volt. Aztán a szegény ember hazaküldte a vékát. De előbb az abroncsát köröskörül rakta vert arannyal.

Alig vitte haza a kis fiú a vékát s alig tért vissza, már nyomában kullogott a jóféle bátya.

- Adjon Isten jó napot, édes kedves öcsém - mondja a fösvény bátya.

- Fogadj Isten, bátya, de nagy újság nálunk! Üljön le már nálunk egy kicsit! Mi jót hozott? Ezer esztendeje, hogy nem láttuk!

- Biz én nem hoztam semmit, hanem csak azért jöttem, mert hallottam, hogy pénzmagra tettél szert.

A szegény ember csak hallgat, nem szól semmit, csak merően a jóféle bátya szeme közé néz, gondolván magában: megállj, rossz bátya, majd megtréfállak most egy kicsit.

- Tudod, hogy nincsenek gyermekeim - mondja aztán a fösvény - holtom után úgyis mindenem a tied; mert a koporsóba csak el nem vihetem. Azért, ha megmondod is, hogy hol vetted, csak magadnak használsz vele.

- Hol vettem? - mondja a szegény ember - hát a macskám tegnap fiadzott meg, a királynak pedig annyi az egere, annyi a patkánya, hogy tőlük még enni sem lehet, úgyhogy a királyt, míg eszik, katonáknak kell kivont fegyverrel őrizni. Én tehát kaptam magam, a szűröm a nyakamba akasztottam, a három kis macskát egy tányérra tettem s odaajándékoztam a királynak. Az úgy megörült neki, hogy egyszeriben tíz véka pénzt méretett ki számomra. Ha nem hiszi, bátya, itt van a kamarában, jöjjön, nézze meg.

- Sohse fáraszd magad, öcsém, elhiszem, minek nézném? De most az Isten áldjon meg! Hazamegyek.

- Ilyen korán? Még a leülő helye se melegedett meg.

- Dolgom van otthon; valamit elfelejtettem, azért sietek oly nagyon - hazudozott a jóféle bátya.

A gazdag ember, alig hogy hazaért, elbeszélte a feleségének az egész dolgot, hogy jutott az ő halász öccse a temérdek kincshez. Aztán kettecskén szépen kifőzték, hogyha az öccsük három macskát vitt a királynak, majd visznek ők akár három zsákkal. Evégett három faluból összeszedték a macskákat. De még a hetedikből is hozták, ahogy hallották, milyen jó ára van a macskának. De nem is csoda! mert aki mit kért, azt adtak neki. Véka búza, zsák burgonya, oldal szalonna, bödön túró és akó bor vándorolt el egy-egy macskáért, úgyhogy mikorra beszerezték a három zsák macskát, kamra, padlás, pince, verem mind kiürült.

Elkészül a gazdag ember a szolgájával együtt a hosszú útra, befogja négy lovát a kocsiba s felrakja a három zsák macskát. Képzelhetni, az a temérdek macska mindenütt, amerre csak mentek, milyen nyavukolást vitt véghez, úgyhogy ország-világ kiállt csodájára. A gyermekek az egyik falutól a másikig kisérték a kocsit, a kutyák pedig megugatták. S lőn olyan iszonyatos zaj, hogy a gazdag ember szinte megőszült belé. Végre mégis elértek a királyi várba.

- No, Jancsi - mondja a gazdag ember - te maradj itt a kocsinál, majd én bemegyek. De add ide az ostort, hogyha azok a gyalázatos patkányok az orromnak esnek, legyen mivel szétütni köztük.

Beállít a gazdag ember a király elé, köszön neki:

- Adjon Isten jó napot fölségednek!

- Fogadj Isten, gazdag ember. Mi járatban vagy?

- Ajándékot hoztam fölségednek s csak azért nem hoztam be, mivel nem tudtam, hogy hová parancsolja szállíttatni, ide-e vagy máshová?

- Hát mit hoztál nekem, gazdag ember?

- Mit hoztam? Azt hoztam, ami fölséged előtt a legkedvesebb s arannyal, ezüsttel fizet érte.

- Ugyan mi lehet az, gazdag ember?

- Mi lehet? Majd meglátja fölséged. Ha én azt megmondanám, tudom, még a szavamat is megaranyoztatná.

- Node mégis, ugyan mi lehet az?

- Hogy teljék fölséged kívánsága, megmondom: azt hoztam, amit az öcsém hozott s már annak tetszik ismerni személyét.

- Ismerem; az ér mellett a dombtetőn lakik s halászattal keresi kenyerét.

- Igen, igen! De én sokkal többet hoztam ám, mint az öcsém!

- Nohát, csak hozd be!

Kimegyen a gazdag ember és a szolgájával együtt becipeli a király szobájába a három zsák macskát. Amint a szobába értek, a gazdag ember hirtelen kioldja a három zsákot s kizúdítja a sok macskát.

Hogy már egy álló hétig nem ettek, aztán hogy egy hét óta zsákban voltak: elzüllött, elvadult a sok macska. De tett is olyan csetepatét, olyan pusztítást, amilyet még ember nem látott. Egyik az ablaknak, másik a tükörnek szaladt, harmadik az üvegszekrénybe rontott s ott mindent összevissza tört: üvegeket, azokat a drága poharakat, csészéket s tudja Isten, még mit nem! Hogy ím az ajtók nyitva voltak, a macskák elárasztották az egész rezidenciát s mindent, ami csak törékeny jószág volt, összetörtek.

A király erre emberek után kiáltott. A királyné sikoltozott, mert egy macska megkarmolta a karját s piros vére csak úgy csepegett a fehér selyemruhájára. A kis királyfiak meg torkuk szakadtából sivalkodni kezdtek. A nagy lármára és sikoltozásra végre beszaladtak a katonák, ki karddal, ki puskával s agyonverték a macska-tábort.

A gazdag ember nem volt se holt, se eleven. Csak úgy állt ott, mint egy gyermek, aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre s ezért kikap. De mint a gyermek is megugrik a verés elől, ha szerét teheti, úgy a gazdag ember is a nagy zavarban uccu, vesd el magad! kiosont a palotából és szaladt világgá.

Még most is szalad, ha meg nem állt. Nem is mert többet a maga falujába hazamenni, mert otthon "macskakupecnek" nevezték. Egyszer csak holt hírét hozták, hogy itt, meg itt az árok mellett megfagyott. Mindenét a halász örökölte. Lett is belőle olyan gazdag ember, hogy még magának a királynak is csak kevéssel volt több pénze.




A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - MAGYAR GYERMEK- ÉS NÉPMESÉK: 1. gyűjtemény
Válogatta és szerkesztette: Radó Vilmos
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

MEK, Magyar Elektronikus Könyvtár

Még 1995-ben lett a mek.iif.hu szerver az Elektronikus Könyvtár központi szolgáltatása. 1996 és 2002 között - nagyon sok ember önkéntes munkájának és néhány intézmény támogatásának köszönhetően - több mint 4 ezer darabra nőtt a könyvtár állománya, havi 60-70 ezerre a látogatóinak száma, s kialakult a jelenlegi gyűjtőköre: A MEK-ben csak magyar nyelvű vagy magyar ill. közép-európai vonatkozású, tudományos, oktatási vagy ...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!