A kincskereső kisállatok 2. rész -Csihi és Puhi

A kincskereső kisállatok 2. rész -Csihi és Puhi.

                                                                    Csihi és Puhi

       A kisállatok nagyon megszerették az iskolát. Szorgalmasan tanultak, szünetekben együtt keresgéltek, kapirgáltak.

       Egyik szünetben Csihi, a kiscsibe, szép színes kavicsokat talált. Remek ötlete támadt. Összekapirgálta a lábacskáival, hogy egy várat építsen belőlük. Puhi, a kiskacsa észrevette, odasomfordált és kérte, hogy ő is építhessen vele. Csihi felcsattant:

-        Nem, ezeket én találtam, én építek egyedül!

-        De én is akarok építeni!

Addig-addig vitáztak, míg Puhi felkapott a csőrébe egy kavicsot és eltotyogott vele. Csihi mérges lett, utána szaladt, s a csőrével belecsípett a Puhi feje búbjába. Dühös lett ám Puhi is, a szárnyával jól megcsapkodta Csihit. Mindketten hangos csipogásba kezdtek. Szerencsére Borzos tanítóbácsi észrevette, s kiáltott nekik:

-        Csihi, Puhi, gyertek ide hozzám!

A két kis viaskodó megszeppenve odaállt a tanítóbácsi elé.

-        „Béke, béke, barátság

Mi volt ez a szamárság?

Ki a szamár, ki a tyúk

Ki kezdte a háborút? ” - faggatózott a tanítóbácsi.

Mindketten állították szárnyaikkal hadonászva, hogy bizony a másik kezdte. Borzos tanítóbácsi rájuk szólt:

-        Állj, elég a vitából! Vegyetek mély lélegzetet, aztán külön-kölön meséljétek el, mi történt!

Csihi és Puhi megfogadták a jótanácsot, jó mélyeket lélegeztek, megnyugodtak, utána őszintén elmesélték a történteket. A tanítóbácsi így szólt:

-        Jegyezzétek meg: mindenkinek szabad dühösnek lennie, de nem mindegy, hogy hogyan mutatja ki ezt a rossz érzést. Nem bánthatja senki a másikat. Most üljetek le, rajzoljátok meg a dühötöket egy nagy szörnyeteg képében, majd eltéphetitek darabokra a papírt, vagy akár el is áshatjátok a kert végében.

A kisállatok szót fogadtak. Miután megrajzolták a szörnyet, Csihi apró darabokra szaggatta a papírt, Puhi pedig elásta a kert végében a félelmetes düh szörnyeteget.

      Hazafelé ezt csipogták: „ Szent a béke, jó a vége! ”