Csibészke naplója- A kutyavásár

Csibészke naplója- A kutyavásár.

   Úgy illik, hogy az ember először bemutatkozzon, még akkor is, ha csak egy gyerek. Csintalan Béla Szilárd Kelemen a tisztességes nevem, de mindenki csak röviden Csibészkének szólít. Nem vagyok nagy barátja az iskolának, de mégis mindennap eljárok, mert ott mindig akad valami mókás. A minap is mulatságos kalandba keveredtünk, pedig a tanítóbácsi egy kicsit kiporolta a nadrágomat.  Nemcsak az enyémet, hanem a barátomét is.

De kezdjük az elején!

A barátom, Kovács Mihály Szilamér Kamill, akit mindenki csak Komiszkának hív, elújságolta, hogy az egyik ismerősének a szomszéd faluban nagyon aranyos kutyakölykei születtek és szívesen adna egyet nekem. Már régóta vágytam egy igazi farkaskutyára, nem kellett kétszer mondania. Ma szerencsére csak délután volt tanítás, így elhatároztuk, hogy délelőtt felpattanunk a biciklire, és eltekerünk a kutyusért. Szélsebesen száguldottunk az úton, amikor egyszer Komiszka felkiáltott:

-        Nézd már Csibészke, ott jön egy óriás!

-        Tényleg! Pontosan úgy néz ki, mint az igazgató bácsi!- mondtam kicsit álmélkodva.

-        De hiszen ez az igazgató bácsi!! Fékezz gyorsan!

Csikorogva megálltunk, a kerekek mögött hosszú csík maradt az úton, a por pedig ködfelhőként kavargott körülöttünk. Az igazgató bácsi sudár, tekintélyt sugárzó alakja bontakozott ki a porból. Mindenki rettegett tőle, még a fák levelei is reszketni kezdtek, ha elsétált alattuk.

-        Hát ti hol jártok erre, ebben az órában?- kérdezte higgadtan.

-        Mi csak vásárolni indultunk, de aztán ... menekülnünk kellett. - hebegte Komiszka.

-        Menekülnötök kellett? Mégis kitől?- vonta fel a szemöldökét az igazgató bácsi.

-        Háát ... valami tollas fejű alakoktól...- próbáltam gyorsan kitalálni valamit.

-        Vajon kik lehettek azok?- mosolygott a bajsza alatt az igazgató úr.

-        Hááát ... az apacsok!- vágta rá hősiesen Komiszka.

-        Vagy úgy, értem. Szerencse, hogy el tudtatok menekülni. Mit szerettetek volna vásárolni?

-Mi csak egy kiskutyát akartunk venni.

-Értem. De mondjátok csak, megtanultátok-e már a leckét?

-        Hát persze, különben el sem engedtek volna a szüleink.

-És mondjátok csak, ki a tanító nénitek?

-Nekünk nincs tanító nénink, csak tanító bácsink van.

-        Rendben.  Mostmár biztonságban vagytok, menjetek haza és készüljetek a délutáni órákra.- mondta az igazgató bácsi, azzal továbbállt.

-        Hú, Csibészke, ezt megúsztuk! Várjunk még egy kicsit, aztán induljunk!- sóhajtott  megkönnyebbülve Komiszka.  

Úgy is tettünk. Amint  az igazgató úr eltűnt a távolban, folytattuk az utunkat. A kiskutyák valóban gyönyörűek voltak. Kiválasztottuk a legszebbet, hazavittük, és boldogan játszottunk vele egészen délig.

Délután aztán elballagtam az iskolába. Ott rögtön mindenkinek eldicsekedtem a kutyával. Rázendítettünk az egyszeregyre, aztán nemsokára megérkezett a mi szigorú, de szeretett tanító bácsink. Belépett az ajtón, megszimatolta a levegőt, majd így szólt:

-        Hmm… de kutyaszag van itt, nem érzitek?

Komiszkával összenéztünk, és éreztük, hogy baj van. Kikérdezte tőlünk a leckét, de egy árva szót sem tudtunk. A mogyoróvessző vidám táncba kezdett a nadrágunkon, mi pedig megtanultuk: először a kötelesség, aztán a szórakozás.