A kisgida zoknia

A kisgida zoknia.

Egyszer volt egy kisgida , olyan
mintha a Bambi meséből lépett elő volna.
Nem szerette hogy ilyen félős gida,
inkább lett volna
 ernyő alatt térdzokniban,
mivel nagyon félt az esőtől,
nem csoda ha a reszketős  kisgida
nem akart járni gida oviba.
Elcsatangolt, hátha talál esernyőt, 
térdzoknit meg még zsebkendőt.
Gondolta, ernyő alatt védve volna  a vadásztól, esőtől,
hótól, nézelődőktől.
Mikor a kisnyúllal és a borzzal találkozott,
majdnem kiáltott, megborzongott.
Nem féltek hogy megáztok?
Nem, a nyúl kis termetéből nagy hangon kiáltott,
mi állatok vagyunk, bírjuk az esőt, havat,
bár néha jólesene egy kis meleg tea, házacska,
de megteszi itt ez az üres korhadt fa.
Barátok lettek, bár Bambi az őzike nem fért be, de 
a kis nyúl meg a borz őt tovább elkísérte.
Útjuk során láttak házakat, falvakat. Egyszercsak egy 
kislányt megláttak faluszélén, álltak,
féltek haza nem találnak, de ott volt a piros esernyő
amire úgy áhítozott az őz.
Szerette a meséket a kislány, felnézett kik is ők.
De hát ő a Bambi meg a tappancs nyuszi!
Tudom nem szabad őt megfogni,
segítek őket vissza terelni az erdőbe.
Meghajolt a jövevények előtt, így az esernyőtt elejtette,
a vízes fűben elázott zokniját levette, hogy meg ne fázzon tőle.
Otthagyta, így lett esernyője meg zoknija az őznek.
Furcsán nézett ki így, de azért úgy gondolta, megérte.
Nem gondolt többet a hidegre esőre,
bátrabb let, ő volt a mező, erdő védelmező őre.
Egy baj volt, nem tudott a piros esrnyővel elbújni
meg nehéz volt tartani,
így úgy döntött, nincs mit tenni,
meg kell az esőt is szeretni.
Rájött, hogy az esőcseppek 
pettyeivel  testvérek olyan szép kerekek.
Már tőlük nem reszketett,
barátaival bátrabban járta felszabadultan az erdőt.
Vágyainkat, mint az ernyőt és zoknit néha el lehet engedni.
Lehet jobban tudunk utána másnak örülni,
nagyobb kincset kapunk cserébe, hisz
mint a kis őz elengedte félelmét,
barátaival jobb volt ezután az időtöltés.
Az őz már nem akart emberi ruhákat, esrnyőt magára ölteni
tudta jó móka mégis őznek lenni.